Csecsemő- és kisdedkorban gyakran fordulnak elő ideiglenes etetési nehézségek,

amely lehet szoptatási probléma, bukás, hányás, a cumisüveg vagy tápszer elutasítása, étvágytalanság, a hozzátáplálás folyamán egy új íz vagy állag el nem fogadása, a kanál, a pohár vagy az egész étkezési helyzet elutasítása.

Klinikai jelentőségű problémára utal, azaz mindenképpen orvosi kivizsgálást igényel, ha növekedésbeli, fejlődésbeli elmaradás, hiányállapot (vérszegénység, vitaminhiány), köhögés, fuldoklás, visszatérő tüdőgyulladás, hányás, hasmenés kíséri, vagy ha az evészavar a gyermek érzelmi fejlődését, a családi funkciók működését akadályozza.

Az evés megfelelő fejlődéséhez számos terület együttes működésére van szükség:

a nyelés-légzés-rágás összehangolásához az idegrendszer, a motoros rendszer, az érzékelés és az érzékszervek, a táplálék továbbításához, feldolgozásához a gyomor-bélrendszer, az evéssel járó energiaigény biztosításához a keringési-, légzőrendszer és az anyagcsere ép működése szükséges. Emellett az önálló evés és az önszabályozás kialakulása a szülő-gyermek kapcsolat kontextusában történik, tehát annak bármilyen zavara elakadást okozhat ebben a folyamatban is.

Leggyakrabban több különböző kiváltó tényező együttes hatása vezet a zavar kialakulásához.

1. Orvosi okok (a teljesség igénye nélkül):

koraszülöttség, anyagcsere-betegség, krónikus szervi (légzőrendszer, szív-érrendszer, vese) betegség, hormonbetegség, és számos gyomor-bélrendszeri kórkép (táplálékallergia, felszívódási zavar, reflux betegség, H. pylori fertőzés) vezethet táplálási zavarhoz.

2. Étvágy szabályozás:

a fent említett betegségek mellett gyógyszer mellékhatás, táplálék-kiegészítő okozhat étvágytalanságot, illetve a krónikus alultápláltság is károsítja ezt a funkciót.

3. Táplálási anamnézis:

bizonyos táplálékok korai bevezetése felszívódási zavarra, ételallergiára hajlamosíthat. Fontos tisztázni, hogy mióta áll fenn a probléma és milyen próbálkozások történtek a megoldására. Gyakran rengetegféle tápszert, cumisüveget, gyógyszert próbálnak ki az orvosok/szülők. A sikertelenségtől az összes szereplő egyre frusztráltabb lesz, és különböző módszerekkel próbálják becsempészni a gyermekbe az ennivalót (figyelemelterelés, elnyújtott etetés, álometetés, erőltetés, megvesztegetés), és ezáltal a gyermek elutasítása is csak fokozódik.

4. Család/környezet szerepe:

a gyermek evésfejlődése során a szülők evési szokásai, evésről alkotott fantáziái meghatározóak. Hogyan várjuk el, hogy szép nyugodtan, rendszeresen egyen egy olyan gyerek, akinek a családjában nincsenek közös étkezések, a szülők csak rohanás közben bekapnak egy-egy falatot? Mit fog érezni az evéssel kapcsolatban az a kisgyermek, akinek az anyukája állandóan fogyókúrázik, az elhízástól retteg, az evés pedig egy negatív, fenyegető dolog számára? Hogyan hat a madárétkű gyermek anyukájának lelkiállapotára, ha a nagymama a többi unoka súlyfejlődésével példálózik? Ha pszichiátriai betegség, házastársi konfliktus, anyagi probléma van a családban, az is megzavarhatja az anya-gyermek kapcsolatot, ezáltal fokozza a táplálási zavar kialakulásának kockázatát.

5. Egyéni jellemzők:

vannak gyerekek, akik nagyon aktívak, legszívesebben folyton játszanának, nem érdekli őket az evés, sohasem éhesek, figyelmük könnyen elterelődik – ők a táplálási problémák egy jellemző csoportját alkotják. A nehéz temperamentumú gyermekek gondozása több türelmet és erőt kíván, könnyen létrejöhetnek elcsúszások a szülő-gyermek kapcsolat alakulásában. Vannak gyerekek, akik az arc és száj területének eltérő beidegzése miatt az átlagnál érzékenyebben reagálnak a tapintásra, ízekre, állagokra, ingerekre. Vannak, akik ragaszkodnak az állandósághoz, a változásokat sokkal lassabban tudják befogadni.

A felsoroltakon kívül is akár egy banális ok miatti táplálékelutasítás is beindíthat egy ördögi kört. Ugyanis az a tapasztalat, hogy minél jobban erőltetik az etetést, a gyermek annál elutasítóbb lesz, és egy önfenntartó folyamat alakul ki.

A szülők számára ez hatalmas érzelmi terhet jelenthet, „mindent megpróbálnak” kétségbeesésükben, ez akár különféle patológiás szokások (álomban etetés, figyelemelterelés, megvesztegetés, erőltetés, stb.) kialakulásához vezethet, míg végül az etetés mindenki számára kellemetlen, stresszes, érzelmileg kimerítő tortúrává válik.

Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy komolyan vegyük a csecsemő- és kisdedkori táplálási problémákat, és hogy orvosi és pszichológiai szemszögből párhuzamosan foglalkozzunk velük.

Dr. Gulácsi Ágnes