Alvás körüli problémák

alszik a baba

A nem elégséges mennyiségű alvásnak egyaránt szerepe lehet a testi/szellemi elmaradottság, a krónikus fáradtság és a magatartásproblémák kialakulásában.

Feltétlenül törekedjünk a gyermek életkorának, egyéni sajátosságainak megfelelő alvásigény kielégítésére.

Ehhez természetesen különböző külső és belső feltételeknek kell eleget tenni:

1. Csendes, nyugodt, lehetőleg szeparált helyen legyen a gyerek fekhelye.
2. Alakítsunk ki egy alvás – és esti „menetrendet”, ami megkönnyíti a gyerek számára az „időbeli tájékozódást”, meghitté, nyugodttá teszi mindannyiunk számára az estét – például megfürdetjük, megetetjük, játszunk egy rövid ideig, majd ágyba tesszük, és mesélünk, énekelünk egy keveset – így elégedetten fog elaludni, amitől feltehetően békésebb, nyugodtabb lesz az álma.

Már egész pici gyereknek is lehet, sőt jó, ha mesélünk. Egész egyszerű szavakkal – amiket már napközben is használhatunk a babával való beszélgetésben – elmondjuk, hogy aznap mi történt vele. Ezt – persze életkoruknak megfelelő módosításokkal – a tényleges mese mellett nagyobb gyerekeknél is folytathatjuk.

A gyerekek nagyon szeretik az éneket. Élénken figyelnek rá, általában sokkal muzikálisabbak, mint később. Ez valószínűleg azzal lehet összefüggésben, hogy ők is nagyon szeretnek játszani a hangjukkal és a mi éneklésünket is játéknak tekintik.

Segíti a baba, illetve később a kisgyermek elalvását:

alvás– Ha lefektetés után nem azonnal megyünk ki a szobából, így a kisbaba érzi, hogy elalhat anélkül, hogy „elveszítene” bennünket.

– Ha hagyjuk, hogy kialakítson olyan szokásokat, amik megnyugtatóan hatnak rá. Ragaszkodhat egy pelenkához, színes zsebkendőhöz, babához vagy akár saját hüvelykujjához. Ha azt látjuk, hogy van ilyen biztonságot jelentő kedvenc tárgya vagy szokása, ne akarjuk leszoktatni róla. Ez az ún. átmeneti tárgy már az önállósodás egyik jele: a kisbaba igyekszik nélkülünk megbirkózni az élettel. De ha ezt napközben is, mikor mi ott vagyunk, folyton igényli, az esetleges jelzés arra, hogy nem kapja meg tőlünk azt a szeretet, babusgatást, amelyet igényel, és ennek pótlására használ ilyen „mesterséges nyugtatószert”.

Alvás körüli problémák

1. Nehezen alszik el a baba, illetve a gyermek

Egész pici gyerekek, akiknél még nem igazán alakult ki a tárgyállandóság (ami azt jelenti, hogy valami csak addig van, amíg látom), félhetnek elaludni, mert mi jelentjük számukra a szeretetet, biztonságot, szórakozást, és nem akarják, hogy az alvás ettől akár egy pillanatra is megfossza őket. Később, amikor a mamától való első leválási/eltávolodási kísérletek folynak (tipegő kor), ez az eltávolodás, illetve, az, hogy a környezet ebben az időben kezd velük szemben követelményeket támasztani, szorongást válthat ki a gyermekekben.

Ez az ún. tárgytalan szorongás, hiszen a gyermek nem érti, hogy miért szorong, fél. Gyakran társítja, így például elkezd félni a sötéttől, vagy az éjszakai állatoktól vagy bármitől. Este, sötétben, az ingerszegény környezetben ezek a félelmek felerősödnek. Mivel irracionális voltuk ellenére sem oldhatók megbeszéléssel, rábeszéléssel, ilyen esetben segítséget jelenthet valamelyik szülő csendes jelenléte, vagy egy „átmeneti tárgy” (kendő, pelus, plüss állatka), esetleg egy halvány irányjelző lámpa.

2. Korán ébred fel a baba

Próbáljuk korán úgy szoktatni a babát, hogy egyedül is el tudja foglalni magát, jól érezze magát az ágyban, ha felébred. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az ágyára felfüggesztett képekkel, játékokkal, színes kendőkkel, odakészített könyvekkel lehetőséget teremtünk szórakozásához, másrészt azt, hogy az első neszekre nem szaladunk oda. Ezzel az időt is biztosítjuk számára, hogy feltalálja magát, azaz megtalálja az odakészített játékokat. Ha nyűgösködni, türelmetlenkedni kezd, picit várjuk, hátha magától megnyugszik (ez már az önállóságra szoktatást segíti elő). Ha nyugtalan, menjünk oda, nyugtassuk meg. Nagyobb gyerekeknél segíthet, ha még este megbeszéljük, hogy melyik könyvet készítsük az ágya mellé.

3. Éjszakai felébredések

alvásA modern idegélettani kutatások kimutatták, hogy az alvásnak meghatározott ciklusai vannak, a felületesebb és mélyebb alvás szakaszai szabályosan váltogatják egymást az éjszaka folyamán. A kettő közötti átmeneti szakaszban szokott előfordulni a gyerekek egy részénél, hogy felébrednek. Sok gyerekben mintha később alakulna ki az egyik szakaszból a másikba való „átalvás” képessége. Ezekben az átalvási szakaszokban egyszer-egyszer fél-egy órán keresztül is ébren vannak, és vagy vidáman beszélgetnek, halandzsáznak és utána békében elalszanak, vagy ha egyedül érzik magukat, nyűgösködnek, szüleiket hívják.

Ezekben az esetekben ugyanaz lehet a megoldás, mint a nehezen alvó gyerekeknél.

Gyermekkorban gyakoribb, hogy álmukban beszélnek, többet mozognak, esetleg felkelnek, összetett feladatsorokat végeznek, majd másnap nem emlékeznek a történtekre. Ezek az idegrendszer szabályozó működésének a felnőttekétől eltérő módját jelzik, nem kórosak, felnőttkorra elmúlnak.

Sok gyermeknél az a rossz szokás alakul ki, hogy éjjel átköltözik szülei ágyába. Ilyenkor végig kell gondolni, hogy mi zavarhatja a gyermek éjszakai nyugalmát (rossz nappali emlékek, feszültségek, beszűrődő zajok, nem megfelelő táplálkozás, félelem valamitől, induló betegség), és amennyiben találunk ilyen okot, ezt kell „orvosolni”. Ha nem találunk kiváltó tényezőt, érdemes elgondolkodni, hogy a gyermek vagy a mi igényünk ez a fokozott együttlét. Fontos tudni, hogy a rendszeres együttalvás mindenkinek csak a felszínen jó, valójában kifejezetten káros (egyrészt senki nem alszik kielégítően, s ez kihat a másnapi hangulatunkra, teljesítményünkre, másrészt nem tesz jót sem a szülői, sem a gyermek-szülői kapcsolatnak). Legjobb már az első alkalmakkor kedves határozottsággal visszavinni a gyereket saját helyére, esetleg rövid ideig mellette maradni, s másnap megbeszélni vele, hogy nem lehet egy ágyban aludni.

4. Kóros felriadás (pavor nocturnus)

Váratlan, nagy szorongással kísért, heves éjszakai reakció. A gyerek igen nyugtalan, sír, kiabál, kapálódzik, és bár gyakran nyitva van a szeme, olyan, mintha „nem lenne ott”, nem lehet lecsillapítani. Azt szokták mondani a szülők, hogy nincs magánál. Sokszor egy aktuális esemény, esetleg valamilyen átélt nagy ijedtség a panasz kiváltója. Az újabb vizsgálatok szerint a szülők közötti viták, feszültségek, eltérő nevelési stílusuk is hozzájárulhat a felriadás kialakulásához. Ennek kezelése – az esetleges kiváltó ok feltárása és átmeneti gyógyszeres segítség – mindenképpen szakember (pszichiáter, pszichológus) feladata.

Dr. Rigler Ilona

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!