13 jó tanács (nem csak) válogatós gyerekek szüleinek

a szép tálalás pl. egér a tányéron segíthet válogatós gyermekek esetében

A válogatósság 1,5 és 6 éves kor között előforduló életkori sajátosság.

A dackorszakba lépő kisgyermekek természetes viselkedésének része lehet bizonyos ételek átmeneti elutasítása.

A válogatós étkezés gyakran akkor jelenik meg, amikor sok gyerek önállóan kezd enni. Most már megválaszthatják, mit és mennyit esznek, így bizonyos mértékig irányíthatják életüket. Így vannak olyan napok, amikor szívesen fogadják az ételt, és az elfogyasztott mennyiség is megfelelő. Más napokon úgy tűnik, hogy kevés féle ennivalót fogyasztanak el, és abból sem esznek sokat.

A második évben a növekedés lelassul, a kisgyermekek mindemellett sok új készségre is szert tesznek. A nagy változások idején a gyerekek gyakran ragaszkodnak a megszokott élelmiszercsoporthoz, ez erősíti biztonságérzetüket.

Fontos leszögezni, hogy amennyiben a gyermek étrendjéből alapvető élelmiszercsoportok (gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek, gabonafélék, húsfélék, zsírok/olajok) fogyasztása marad ki, az elfogadott ételek száma jelentősen beszűkült vagy mennyiségben marad el az életkori normától jelezzük szakembernek. Egy részletes beszélgetés a témában jártas szakemberrel segíthet eldönteni, hogy gyermekünknél evészavar vagy csak az életkorra jellemző válogatósság áll fenn.

válogatós gyerekek

A válogatósságba azonban nem kell beletörődni, szülőként nagyon sokat tudunk tenni, hogy átsegítsük gyermekünket ezen az időszakon.

A válaszkész táplálás, a válaszkész szülőség részeként a legújabb kutatások szerint a legjobb út gyermekünk egészséges étkezéshez való viszonyának kialakításához. A válaszkészség egy kölcsönösséget takar a szülő és gyermeke között, ahol a gondviselő felismeri a gyermek éhség és jóllakottság jeleit és ezekre érzelmileg támogató és kiszámítható módon reagál.

érdekes tálalás

Alábbiakban 13 jó tanácsként soroljuk fel azokat a javaslatokat, melyek az evés problémák megelőzésében és megoldásában jótékony hatásúak.

13 jó tanács (nem csak) válogatós gyerekek szüleinek:


1. Étkezzünk közösen, az evés legyen élmény az egész család számára, üljünk le közösen a szépen megterített asztalhoz, az étkezés legyen nyugodt és feszültségmentes.


2. Kerülje el az evés erőltetését. „Legalább kóstold meg, csak egy falatot egyél, úgyis tudom, hogy ízleni fog”, „Egyél a zöldségből, ne csak a húsból”, „Mindent meg kell enned, amit a tányérodba mertél” nagyon gyakran elhangzó mondatok, még ha nagyon kedvesen mondjuk is, sajnos ahhoz vezethetnek, hogy a gyermeknél az étkezés kellemetlen élménnyé válik. A kutatások azt mutatják, hogy az erőltetés a válogatós étkezési viselkedést rontja, ekkor, ha a szülő tovább erőlteti az evést, egy ördögi kör alakulhat ki.

3. Ne használja ételt jutalomként vagy büntetésként. Az édességnek legyen meg a kijelölt helye az aznapi menüben, tervezzük meg, mikor fogjuk megenni, ne azért kapja a gyermek, mert elpakolta a játékait vagy megette az összes zöldséget ebédkor.

süni gyümülcs

4. A szülő felelőssége, hogy mikor, hol és mi kerül az tányérra, de hagyjuk meg a gyermek szabadságát abban, hogy ezekből mit és mennyit fogyaszt el.


5. Vonja be a gyermeket a bevásárlásba, tervezzék együtt a családi menüt, főzzenek együtt, közben engedje gyermekének, hogy megfogja, megszagolja és játsszon az alapanyagokkal.

6. Ha szép idő van, egyenek a szabadban. A friss levegő és a változatos környezet meghozza az étvágyat.

7. Egyszerre kis adagokat tálaljon, egy nagyobb adag ennivaló ijesztő lehet a kisgyermek számára.


8. Tegyük színessé, változatossá a tálalást, egy jópofa étel, a kedvenc mesehősével díszített kiskanál, egy cuki osztott tányér (ahol ráadásul a különböző ételek külön rekeszekben vannak) mind-mind kíváncsivá teszi a gyermeket.

válogatós gyerekek


9. Kínáljon mártogatóst a falatkás ételek mellé, pl. fokhagymás joghurtot, paradicsomszószt vagy humuszt. Tunkolni nagyon jó.


10. Ha újdonságot kínál, legyen biztonsági étel is a tányéron, így szívesen elkezd enni a csemete és közben eldöntheti belekóstol-e az ismeretlenbe. Fontos tudni, hogy akár 10-15 kínálásra is szükség lehet egy új étel esetén az elfogadáshoz.

11. Engedjük meg nekik, hogy belenyúljanak az ételbe és maszatosak legyenek, nem szükséges gyakran törölgetni az arcukat, kezüket.


12. A kis étkezések is fontosak, tervezzék meg ezeket is, így elkerülhető a folyamatos nassolás.

13. Olvassanak evéssel kapcsolatos mesekönyveket, gyerekszakácskönyveket.
Kicsiknek Amber Stewart: Pocak csak a szedret szereti című füzetét,
nagyobbaknak Bori szakácskönyvét (Manó könyvek),
anyukáknak Szabó-Ballók Amarilla: Baba, mama együtt eszik c. művét ajánlom szeretettel.

Dr. Sümegi Edina

Források:
https://www.childfeedingguide.co.uk
Recommendations: Harmonizing Integration into Dietary Guidelines for Infants and Young Children. Pérez-Escamilla R, Jimenez EY, Dewey KG.Curr Dev Nutr. 2021 Apr 30;5(6):nzab076. doi: 10.1093/cdn/nzab076. eCollection 2021 Jun.
Healthy Eating Research, Building evidence to prevent childhood obesity, Feeding Guidelines for Infants and Young Toddlers: A Responsive Parenting Approach February 2017. Yale School of Public Health, New Haven, CT, Sofia Segura-Perez, MS, RD, Hispanic Health Council, Hartford, CT, Megan Lott, MPH, RDN, Duke Global Health Institute, Durham, NC
How to Handle Picky Eaters. https://www.zerotothree.org
Angela Mansonillo: Let’s Eat!
Irene Chatoor: Diagnosis and treatment of feeding disorder

Fotó:
dreamstime.com

figyelem

Étkezési panaszok. probléma esetén az első lépés mindig a beteg házi gyermekorvosa, aki el tudja dönteni, hogy szükséges-e további szakorvosi ellátás.
Ha igen, akkor eldönti, hogy a probléma jellege szerint melyik területileg illetékes szakrendelésére küldje a gyermeket, ahová beutalót is ad.
A Belgyógyászat és az Koragyermekkori evés-alvászavar ambulancia is beutaló köteles.
Ha orvoshoz megy, mindig vigye magával gyermeke és a saját TAJ- és lakcímkártyáját, személyi igazolványát!

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Koragyermekkori evés-alvászavar ambulanciájára előzetesen időpontot kell kérni.
Ide kattintva, a Madarász utcai listából az ambulanciát kikeresve, kaphat részletes tájékoztatást.

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!