Kedves Anyatej Központ!

anyatejadó anya - tapasztalatai az anyatejadásról cikk illusztráció

Először is szeretném megköszönni, hogy vannak és azt, hogy segítik a rászoruló csecsemőket.


Másodszor szeretném megosztani önökkel történetemet és tapasztalatain az anyatejadásról.

2023-ban született meg kislányom. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy azonnal el tudtam kezdeni szoptatni. A kezdeti nehézségeket pedig hamar felváltotta a földöntúli boldogság.
A kórházi szoptatási tanácsadó javaslatára nem kezdtem el fejni, azonban hamar kiderült, hogy jóval több anyatejem van, mint amit kislányom elfogyaszt.

A húgom korábban szült, mint én így tudtam arról, hogy van lehetőség leadni a tejet a rászoruló csecsemőknek. A védőnőtől kapott anyatej magazinban olvastam a részletekről majd az interneten is rákerestem. Azonnal tudtam, hogy anyatej adó szeretnék lenni.

Tapasztalataim az anyatejadásról

Másnap felhívtam az Anyatej Központot, hogyan tudnék bekerülni a rendszerbe. A részletes tájékoztatás után egyeztettünk időpontot, sőt még azt is felajánlották, hogy a vizsgálatok ideje alatt vigyáznak az akkor 2 hónapos kislányomra.

A vizsgálatok soron kívül rendkívül gyorsan történtek. A minimális adminisztráció után rövid oktatásban részesültem és kaptam egy kiskönyvet tele hasznos tanáccsal. Én rendelkezem saját sterilizálóval és fejőgéppel is, azonban lett volna lehetőségem ingyenesen kölcsön kapni. Otthon azonnal előkészítettem a terepet, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel tudjam majd kialakítani a rutint.

anyatejadó anya babája

Eldöntöttem, hogy naponta kétszer fogok fejni reggel és este. Ahogy teltek a napok azt vettem észre, hogy az eleinte szokatlannak tűnő új szokás már – már természetessé vált. Naponta 2 x 15-20 percet vett igénybe és így átlagosan kb. naponta 400-500 ml anyatejet tudtam lefejni.

Boldogsággal töltött el az érzés, hogy adhatok. Az Anyatej Központ minden hónapban megajándékozott bennünket valamivel. Kaptunk vitaminokat, plüss állatot vagy éppen egy nagy zacskó édességet. Az ajándékok mellett pedig ott csücsült egy kis üzenet, ami megerősített abban, hogy fáradtabb napjaimon is azt érezzem fontos, amit teszek.

A futárral, aki minden hétfőn és csütörtökön jött hozzánk a tejért, mindig jól elbeszélgettünk. Rendkívül kedves, érdeklődő és figyelmes ember, mindig volt hozzánk néhány kedves szava.

Hétvégente szüleimhez gyakran leutaztunk. Vidéken is sikerült találnom egy anyukát, akik mindig jöttek a tejért. Leírhatatlan öröm volt látni, hallani, hogy mennyire hálás. Egyfajta baráti kapcsolat is alakult ki köztünk ez idő tájt.

Mindenkit arra biztatnék, hogy ha teheti legyen anyatejadó!

Egyáltalán nem megterhelő és fogalma sincs arról az embernek, hogy mennyit tud vele segíteni. Ezt csak az tudja, aki közvetlenül ott dolgozik a koraszülött osztályon és látja, hogy mekkora kincs az anyatej. Nem is táplálék, hanem igazi csodaszer a korábban érkezett csecsemőknek.

Arra bátorítanék mindenkit, hogy ne sajnálja azt az időt, amíg elmegy és elvégezteti soron kívül a vizsgálatokat, hiszen kb. 30 perc az egész.
Ez a történet 8 hónapig tartott és egyelőre vége, de a következő gyermekem táplálása mellett is biztosan fogok leadni anyatejet.

Kedves szerencsés édesanyák!
Kérlek benneteket ne az interneten áruljátok a tejeteket, hanem adjátok az anyatejgyűjtő állomásnak, hiszen 3500 Ft/liter áron pontos havi kifizetéssel átveszik és eljuttatják azoknak, akiknek a legjobban szüksége van rá. Nem kell fagyasztani, hónapokig tárolni, hirdetni és anyatejeszacskót vásárolni sem.

Sok anyatej adó anyukát kívánok önöknek!


Koczka Boglárka és Koczka Léna baba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!