E-learning tananyagok a sürgősségi ellátás témaköréből szülők számára a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben

lázas gyerek

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben e-learning tananyagok készültek a Széchenyi 2020 program keretében szülők számára. Ebben az alábbi öt kiemelten fontos, sürgősségi gyermekellátással kapcsolatos téma került feldolgozásra:

Kezeljük a kruppot otthon is okosan!

A krupp a felső légút, azon belül a gége és a légcső gyulladásos megbetegedése. A kruppot általában vírusok okozzák. A vírusok okozta gyulladás a gége-légcső nyálkahártyájának duzzanatával jár, mely felső légúti szűkületet, belégzési nehézséget okoz.

 

Vírusos zihálás-asztmás hörghurut

Csecsemőknél és kisdedeknél gyakran előforduló kórkép. A hörghurutra hajlamos kisgyerekeknél akár többször is előfordul. Az obstruktív bronchitis, vagyis az asztmás hörghurut a gyermekkorban leginkább vírusos megbetegedés, légúti hurutos tünetek kapcsán jelentkezik.

gyógyszerbeadás inhalációs eszközzel

 

A lázas gyermek

A láz általában nem veszélyes tünet önmagában, de utalhat súlyos állapotra is. A láz megítélésében számít az életkor, a gyermek általános állapota, valamint egyéb tünetek megjelenése. Lázcsillapító gyógyszerek adása csak indokolt esetben javasolt, az életkort figyelembe véve.

 

Hányás, hasmenés, kiszáradás

Leggyakrabban vírus, ritkábban baktérium okozza a fertőzést. A vírusok cseppfertőzéssel, de széklet útján is terjedhetnek. A baktériumok sokszor fertőzött étel elfogyasztása révén juthatnak a szervezetbe. Egyes antibiotikumok mellékhatása is lehet. Lényeges a megbetegedés kiváltotta folyadék- és sóvesztés megfelelő pótlása. Ennek hiánya kiszáradáshoz vezet.

 

folyadékpótlás

Sürgősségi evészavar ellátás- válaszkész táplálás

Minden szülőben aggódást kelt, amikor a gyereke elutasítja a táplálást. Azt gondolhatja, hogy a gyerekével valami nagy probléma van, beteg lett. Az evészavarok megelőzésében és menedzselésében a válaszkész táplálás módszerének követése javasolt, mely a kisgyermek és a szülő kölcsönösségén alapuló táplálási gyakorlat.

válaszkész hozzátáplálás

A tananyagok alapvető és rendszerezett ismereteket adnak át, emellett hasznos tanácsokkal is szolgálnak a felhasználó tanulók – szülők, szakemberek, illetve további érdeklődők – számára. Mindezt a témától függően 15-20-30 perc alatt bejárható tananyagok keretében.

A tananyagokból megismerhetik az alábbiakban felsorolt fontos, a gyermek megbetegedésével kapcsolatos tudnivalókat és tennivalókat:

  • Melyek a betegség jellemző tünetei.
  • Melyek a fontos szempontok, amiket a szülőnek javasolt követni gyermek megfigyelésében, ápolásában és az orvos által az előírt kezelés megvalósításában.
  • Mit tegyen a szülő ezekben az esetekben, valamint az is, hogy mit ne tegyen.
  • Melyek azok a fenyegető tünetek, amikor feltétlenül orvoshoz kell fordulni.

Mindegyik tananyag végén gyakorló kérdés található. Továbbá mind az öt tananyagot bejárva és megismerve lehetőség nyílik egy záróteszt kitöltésére. Ezzel ellenőrizhető a megszerzett ismeretek elsajátításának sikere.

Az e-learning tananyagok révén lehetőség nyílik arra, hogy kritikus helyzetben – akár a beteg gyermek mellett – felfrissítsék a fenti öt témában megszerzett alapvető ismereteket, és azokat alkalmazni tudják a gyakorlatban.

köhögő gyerek

A gyermekek gyógyító-megelőző ellátásához a szülők és szakemberek összefogása szükséges.

Éppen ezért is fontos a megfelelő ismeretek átadása a szülők számára.

Fontos szempontok a szülői oktatás/tanácsadás során

Nyújtson hiteles információt, melynek során a szülő a gyermekével kapcsolatos kérdésekben:

  • Gyakorlatban alkalmazható tanácsokat kap.
  • Információhoz jut a lehetséges okokról.
  • Megismeri azokat a feladatokat, amiket szülőként alkalmaznia szükséges

A szülő megtudja azt:

  • Mikor szükséges gyors, vagy azonnali orvosi ellátást kérni,
  • Milyen egyéb szakellátást javasolt igénybe venni gyermekével, a fennálló probléma kezelése érdekében.

Az ismeretek többféle készüléken egyaránt megismerhetők (mobil, tablet, notebook, asztali számítógép):

  • Legyen szó ismeretbővítésről (pl. babavárás idején vagy utazás közben).
  • Aktuális tünetek, kórállapot esetén – azonnali segítségként (mobiltelefonon a beteg gyermek mellett).

Az információk:

  • Legyenek egyértelműek és könnyen érthetőek.
  • Adjanak pontos iránymutatást.
  • Fókuszáljanak a tennivalókra. („Mit tegyen akkor, ha…”)
  • Legyenek könnyen elérhetőek és egyszerűen kezelhetők.

Az online tanulás egyre nagyobb jelentőségű napjainkban. A koronavírusjárvány idején különösen fontossá vált. A megismert módszer iránti igény azóta is fennáll az életünk különböző területén.

Az online tanulásnak számtalan előnyét ismerjük:

  • A helyszíntől függetlenül, bárhol elérhető, ahol az ehhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak 
  • Bármikor megnézhetők az egyes tananyagok vagy tananyag részek. Akár többször is.
  • A tudásanyag feldolgozása figyelembe veszi az ismeretek elsajátításához szükséges oktatás elméleti módszereket.
  • Szélesebb eszköztár alkalmazható az oktatási folyamat során.
  • Szemléltető ábrák, fotók segítik a tanulást és a pozitív tanulási élmény megszerzését.

Reméljük, hogy az elkészült e-learning tananyagok hasznos ismeretekkel szolgálnak a szülők számára, és segíti a beteg gyermekek otthoni ellátását, valamint a betegségmegelőzést is.   

Az e-learning tananyagok elérhetők a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet honlapján, a következő link segítségével: http://heimpalkorhaz.hu/e-learning

A tananyagok az EFOP-2.2.1-VEKOP-16-2016-00001 Gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése című projekt keretében és annak támogatásával készültek szülők részére.

Dr. Scheuring Noémi Ph.D

Forrásjegyzék:

Tulassay Tivadar szerk. (2023) Klinikai Gyermekgyógyászat (3.kiadás). Medicina kiadó, Budapest.
Kane D.C, McIlroy H, Verhoeff F. (2021) Arch Dis Child;106 (Suppl 1):A1–A514. Infant attending the Pediatric Emergency Department with feeding difficulties & refferals to nurse led Infant Feeding Clinic
Pérez-Escamilla R, Jimenez EY, Dewey KG. Responsive feeding framework. Recommendations: Harmonizing Integration into Dietary Guidelines for Infants and Young Children. Curr Dev Nutr 2021 apr 30;5(6):nzab076.
What is E-Learning? (2020) szerző: Articulate Community Team. https://community.articulate.com/articles/what-is-e-learning (letöltve: 2023.07.24. 23:24)
https://asztmasuli.hu
http://www.espghan.org/
https://lazbarat.hu
https://www.uptodate.com

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!