Főmenü

Dackorszak – „én akarom, én tudom”

Dackorszak

Utolsó frissítés:

Az énkép, éntudat kialakulása a kisgyermek lelki fejlődésének egyik legfontosabb folyamata. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk.

A test-én kialakulása

Az ember a testét saját magához tartozó, összefüggő egésznek éli meg. Ez mélyen belénk gyökerezett érzés, az úgynevezett testséma, ami a gyermekekben a harmadik év körül, több lépcsőn keresztül alakul ki.

a) A 3 6 hónapos korig terjedő időben a csecsemő a látóterébe került testrészeit figyelemmel, érdeklődéssel nézi, játszik velük, ugyanúgy, mint a külvilág egyéb tárgyaival. A látás és mozgás érzékelésének egyidejűsége lassanként hozzásegíti, hogy testrészeit a külső tárgyaktól megkülönböztesse. Érzékeli a mozgást, és látja, hogy keze-lába elmozdul.

b) Miután a gyermek az egyes testrészeket már felismeri és tudja, hogy azok az övéi, ezek még nem állnak össze testi énjének egészévé.

c) Sok játék és játék során szerzett tapasztalat, esetleg tükör előtti mozgás következtében alakul ki az egységes test-én tudat.

Különálló létének tudata

Mint ahogy a testét kezdetben nem tudja elkülöníteni a környező világtól, belső énjének, különálló létének tudata is csak lassú fejlődés eredménye.

Ennek az egybefolyásnak reális alapja, hogy a csecsemő megszületése után is teljes életközösségben van anyjával. Valamennyi szükségletének kielégítése: táplálkozás, testhelyzet-változtatás, stb. teljesen az anyjától függ. Ezzel párhuzamosan szoros érzelmi kapcsolat is kialakul.

Lassan egyre több emberrel kerül kapcsolatba, egyre több embert ismer meg. A környezet egyes személyei elkülönülnek, de a saját személy és a “másik” még nem válik el élesen.

Az elkülönülés kialakulásában fontos szerepe van a gyermek nevének, megszólításának, családban betöltött helyének, szerepének, amit gyakran hall a családtagoktól: ő a legnagyobb vagy, legkisebb gyerek; a “jó gyerek”; a “jókedvű gyerek”, a “betyár”.

Fontos tényező az éntudat kialakulásában a gyereknek a múltjával való kapcsolata, az én folyamatossága. “Én vagyok” mindaz, amit magam éltem át, akivel ezek és ezek a dolgok történtek, aki körül ezek és ezek a személyek élnek, akinek a kiskoráról ezt és ezt mesélik. Ezért jó, ha a gyerekekkel időnként régebbi fényképeiket nézegetjük, életük korábbi eseményeiről mesélünk.

Az énkép kialakulásában döntőek a környezetből kapott visszajelzések, illetve az, hogy milyen elvárások vannak a gyerekkel szemben. Ha egy gyerek mindig akkor kap visszajelzést, amikor valamit jól csinál, gyakran hallja, hogy ő ügyes, akkor az a tudása alakul ki önmagáról, arról, hogy bízhat magában, belevághat a dolgokba, mert ő ügyes. Általában valóban meg is oldja a feladatot. Ha ugyanennek a gyermeknek mindig azt jelzik vissza, ha valamit rosszul csinált, akkor az a tudása alakul ki magáról, hogy ő ügyetlen, s valóban nem fognak sikerülni a dolgai.

Az éntudat megnyilvánulása

A saját tulajdon kiemelése: 2-3 éves gyerekeknél állandó konfliktusok forrása a tulajdonért való harc. Nem egyszerű birtoklási vágyról van szó, hiszen adott tárgynak ugyanolyannal való helyettesítése sokszor nem megoldás, mivel a gyermek az övéhez ragaszkodik. Jó éntudat és beszédfejlődés esetén ennek hangot is ad: “Ez az enyém”.

Az éntudat fejlettségének könnyen észrevehető megnyilvánulása az a mód, ahogy a gyermek önállóságát élvezi és követeli: “én is tudom”, “egyedül akarom”.

A kialakuló éntudat “legforradalmibb”, a felnőttet a legtöbb probléma elé állító megnyilatkozása a gyermek dacossága, a saját akaratának érvényesítésére való törekvés.

A dackorszak

A gyermek 3 éves kora körül jelentősen csökken függése az anyjától, illetve a környezetétől. Csökken a türelme 1. önmagával szemben tehát nem viseli el, ha valami nem sikerül neki, illetve 2. környezetével szemben is, ha túl soknak, értelmetlennek érzi a tiltást, vagy ha éppen kialakulóban lévő új tudományában, az önállósági törekvéseiben gátolják. Ezekben az esetekben daccal reagál.

Előfordul, hogy csak én-ereje mérése céljából szegül szembe, esetleg látszólag teljesen értelmetlenül.

A már kialakult dacreakciók megoldásánál nehéz helyzetben vannak a szülők: nem helyes és általában nem is célravezető, ha a szülők tekintélyük érvényesítésével próbálják megoldani a problémát, de azt is nehéz elfogadni, hogy ne avatkozzanak be. Biztosítanunk kell a gyermeket, hogy megértjük a kellemetlen érzéseit, de nem tudjuk helyette ezt megoldani. A legjobban bevált módszer, ha ez után “magára hagyjuk” a gyermeket, kivárjuk, míg megnyugszik. Ha ezt következetesen tudjuk csinálni, a gyerek hamar megtanulja, hogy így semmit nem ér el, és megszűnnek az ilyen típusú reakciók. Ha a dacreakciónak egyszer-egyszer engedünk, azaz megtesszük, amit a gyerek így követel, megerősítjük a dacoló viselkedést.

Természetesen a dac reakció esetében is a legjobb a megelőzés. Tudjuk, hogy a sok tiltás, utasítás dachoz vezet. Ez megelőzhető:

1. ha csak a valóban lényeges dolgokat tiltjuk. Mielőtt tiltunk, kérdezzük magunktól, „valóban szükséges a tiltás?”

2. ha úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: “Tedd le a fényképezőgépet!” (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!)

3. ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adunk, hogy a gyermek maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: “Az a papa tolla!”

4. ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe a gyerekével, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt.

5. nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árasztja el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább folytassa a tiltott dolgot.

6. ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.

Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel vissza-visszatér.

Ha a kisgyermek sorozatosan magáért az ellenszegülésért nem teszi azt, amit kérünk, el kell gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka. Például nyugtalan valamiért (most került óvodába, testvére született); túl sok dolgot tiltanak neki; túl magas követelményeket támasztanak; többnyire szidják, nem veszik észre igyekezetét.

Urbán Szabó Krisztina