Mit és hogyan fertőtlenítsek, ha gyermekem immunrendszere legyengült?

hogyan fertőtlenítsek -pluss-fertotlenites

Bizonyos betegségek esetén az immunrendszer működése legyengülhet – nagyobb műtét után, egyes fertőző, vagy daganatos betegségek esetén, – amely együtt jár a kórokozók elleni védekezés lecsökkenésével is.

Ha a kórházból hazakerül a gyermek, ne ijedjünk meg attól, hogy otthonunkban is fertőtleníteni kell majd a lakást.

Ez a feladat nem bonyolultabb, mint egy alapos takarítás, csak más szerekkel, kicsit nagyobb odafigyeléssel kell elvégezni.

Fertőtlenítésről akkor beszélünk, ha a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozókat elpusztítjuk, illetve fertőzőképességüket megszüntetjük.

A fertőtlenítés általános szabályai:

A fertőtlenítés megkezdése előtt fontos megismerni a fertőtlenítendő eszköz, játék anyagát.
Az anyag tulajdonsága alapján dönthető el a fertőtlenítési eljárások formája, melyek a következők lehetnek

  • hogyan fertőtlenítsekA fertőtlenítéshez használhatunk:letörlés, lemosás (pl.: műanyag játékok, mobil telefon, klaviatúra, asztal, szék,WC ülőke, kilincsek, mosható felületek),
  • beáztatás (pl.: műanyag, és textil játékok, evőeszközök),
  • magas hőfokon mosás, vasalás (pl.:textil játékok, ágynemű, törülköző),
  • Fertőtlenítő hatású törlőkendőt – Gyógyszertárban, drogériában vagy nagyobb élelmiszerboltban kaphatók fertőtlenítő hatással rendelkező törlőkendők. A fertőtlenítő-tisztító hatású törlőkendők használata egyszerű, utazáskor is praktikus, „mindig kéznél lehet”.
  • Fertőtlenítő hatású oldatokat

A fertőtlenítő oldatok elkészítésének szabályai:

hogyan fertőtlenítsek

  1. Az oldatok elkészítéséhez csapvizet használhatunk,
  2. Fontos a megfelelő koncentráció elérése érdekében a fertőtlenítőszer pontos kimérése és szakszerű hígítása,
  3. A kész fertőtlenítőszerbe megfelelő ideig szükséges áztatni a fertőtlenítendő eszközt; a hígítási arány, és a behatási idő általában szerepel a termék tájékoztatóján,
  4. Az oldatokat mindig frissen készítsük, és azonnal használjuk fel,
  5. Mosogatásnál kiemelkedően fontos a fertőtlenítő oldatokat folyó vízzel leöblíteni.

Nem lehet eleget hangoztatni, a fertőtlenítő oldatok, szerek helyes, biztonságos tárolását!

Sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy a fertőtlenítő szerek a gyermekek számára könnyen elérhető helyen vannak tárolva, így a kisgyermekek súlyos háztartási balesetek áldozatai lehetnek!

Gyermekjátékok fertőtlenítése:

Gyermekjátékok fertőtlenítését az alábbiak indokolják:

  • a gyermek alapbetegsége miatt szükséges,
  • vendéglátás, látogatás alkalmával nem csak családtagok játszottak a játékokkal,
  • szemmel látható elszíneződés, szennyeződés látható a játékon.

A fent felsoroltak alakalmával javasolt a játékok gyakori, akár naponta történő fertőtlenítése beáztatásos, vagy letörléses módszerrel.

Egy fertőzés kialakulását nem csak fertőtlenítéssel tudjuk megakadályozni, hanem a helyes kézmosás/kézfertőtlenítés végrehajtásával is megakadályozható egy fertőzés kialakulása.

Kézfertőtlenítés

kézmosásA kézfertőtlenítés során, a kéz bőrfelületén lévő szennyeződést, és a kórokozókat is eltávolítjuk.
A kézfertőtlenítéshez fertőtlenítő hatású folyékony szappant használhatunk. Gyógyszertárban, drogériában vagy nagyobb élelmiszerboltban kaphatók erre a célra használható, fertőtlenítő hatással rendelkező folyékony szappanok.

A kézfertőtlenítésnél nagyon fontos, hogy használati útmutatóban leírt tanácsok szerint használjuk a készítményt. Alapvető szabály, hogy a készítményt száraz kézre használjuk, és betartsuk a szükséges várakozási (behatási) időt.

A hagyományos kézmosás során csak a kéz bőrfelületén lévő szennyeződést távolítjuk el. A kézmosáshoz bármilyen folyékony szappan használható.

Az alábbi esetekben kell kézfertőtlenítést végezni:

  • gyermek ápolása (gyógyszerbeadás, sebkötözés előtt és után),
  • étkezések előtt,
  • mosdó használat előtt és után,

A szakszerű kézfertőtlenítés után higiénés szempontból a papír kéztörlő használata a legmegfelelőbb.

Amennyiben a papír kéztörlő biztosítása nem megoldható, úgy használhatunk textil kéztörlőt.
Ebben az esetben viszont a textil kéztörlőt magas hőfokon mossuk, majd vasaljuk; valamint legalább naponta cseréljük, a családtagoknak személyre szólóan kell, hogy biztosítsunk saját kéztörlőt.

Pereczné Csermák Éva

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!