Talán azért is nehéz dolgunk van, mert erről a problémáról a székletvisszatartásról keveset hallunk.

Pedig a szobatisztaságra való szoktatás körüli időszaktól gyakran előfordul. Sokan meg is könnyebbülnek, amikor a manometria rendelésen kiderül, hogy a másik gyereke még ritkábban kakil, mint az övé. Másik nehézséget a bélcsavarodás „mumusa” jelenti, ami szörnyű szorongást okoz a szülőknek. (Pedig teljesen egészséges gyerekeknél ez elég ritka.)

Egyik barátnőmnek panaszkodtam, hogy milyen borzasztó, hogy a lányom csak három-négynaponta kakil, és akkor is nagy cirkusszal. Barátnőm döbbenten nézett rám. Kiderült, hogy az ő lányának sincs széklete gyakrabban, de még sosem jutott eszébe, hogy ez probléma lehet.

Ez azért volt számomra tanulságos, mert sokszor abból lesz probléma, amit a szülő annak érez.

Ezért fontos, hogy ne ijedjünk meg a székrekedéstől sem. A szobatisztaságra szoktatás időszakában például gyakran előfordul átmeneti jelenségként. (Azt is gyakran látjuk, hogy a pisilést is az utolsó pillanatig halasztják a gyerekek. Mintha meg kéne tanulniuk belőni az ideális időpontot.)

De, ha a gyermekük szenved, akkor valahogy segíteni kell neki.

(mert kemény a széklete, vagy visszatartja, esetleg rendszeresen piszkítja a bugyiját, mert soha nem tud a teljes mennyiségű széklet távozni),

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a székletvisszatartás megoldásában? – ehhez szeretnék ötleteket adni:

Fontos figyelni az étrendre. (Elegendő mennyiségű rost, kevés cukor, gyümölcsök… És persze a jól bevált receptek: áztatott szilva leve éhgyomorra, tökmagolaj, lenmag,  korpa … stb.)

Érdemes átgondolni, hogy eleget iszik-e a gyerek. A rostdús táplálkozás mellett fontos, hogy igyon, mert különben ellenkező hatást érünk el. Az se mindegy, hogy mit iszik. Nem csak a kakaó foghat, a székrekedéses gyerekeknél a tej, tejtermék sem mindig jó.

Mivel az ürítés tulajdonképpen egy reflexes folyamat, ezért fontos a rendszeresség. Legyen egy fix pontja a napnak, amikor mindig felkínáljuk a gyermeknek a bilit, WC-t (esetleg a pelenkát). Ha WC szűkítőt használ, akkor figyeljünk rá, hogy a lába is meg legyen támasztva. Ne ültessük nagyon sokáig, és ne is váljon játékká a bilizés.

Elegendő időt és helyet kell biztosítani, hogy sokat mozoghassanak, mert ez segíti a megfelelő emésztést, bélműködést. (Bár ezt a legtöbb gyerek minden különösebb külső segítség nélkül megoldja.) De jó hatású lehet a has masszírozása is. A masszírozást az esti rutin részévé is tehetjük. Hiszen rengeteg jó hatása mellett az ellazulást is segíti.

És most a konkrét dolgok után térjünk a pszichológia ingoványosabb talajára.

Első körben mindenki kezdje kicsit tudományosan figyelni magát és családját, és számolja hányszor kerül egy nap alatt szóba a kakilás.

Így látatlanban azt tippelném, hogy ezt a számot mindenképpen csökkenti kéne.  Csak akkor legyen ez téma, ha éppen a vécézés ideje van. Mi is igen dacossá válnánk, ha folyton piszkálnának valamivel. Ez hatványozottan működik egy kisgyereknél. Hiszen úgy kétéves korától az a feladata, hogy megtanulja, hogy mire képes ő, önállóan. Ezért amíg lehet, hagyjuk az ő kezében a kontrollt. Érezze, hogy ez az ő feladata. Ha megneszeli, hogy ez a dolog nekünk mennyire fontos, akkor akaratának kipróbálására remek tereppé válhat az ürítés. Hiszen sok mindenre kényszeríthetjük, de kakilásra nem.

Ne forogjon minden a kakilás körül.

Van, ahol a családi programokat is alárendelik ennek. A nagyszülők szívesen vesznek ajándékokat, ha a gyermek hajlandónak mutatkozik az együttműködésre. A gyerek pedig lassan átveszi a család irányítását. Elsőre úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben a gyerekek jól érzik magukat. De ha rendszeresen azt tapasztalják, hogy a szüleik elbizonytalanodnak, nem következetesek, akkor meginog a biztonságérzetük.

A székletvisszatartás görcsösségét lazítással próbáljuk oldani.

Ehhez elsődleges feltétel, hogy otthon elengedett legyen a hangulat. A következő, hogy a szülők próbáljanak minél kevésbé szorongani a székrekedés miatt. (Tudom, mondani könnyű.) A gyerekek ugyanis pillanatok alatt átveszik a feszültséget és a félelmet.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a koszolás segíthet a széklet elengedésében, az ellazulásban.

Nyáron jó a sarazás, hűvösebb időben pedig marad az ujjfesték, a gyurma vagy egy közös sütés, amikor a tésztát gyúrhatja a gyerek. Mert persze az az igazi, ha együttes a játék, és a szülő is fel tud oldódni a tevékenységben.

A következő téma, amit érdemes végiggondolni az indulatok, az agresszió kezelése a családban.

Igen, az is fontos, hogy mi szülők, hogyan fejezzük ki érzéseinket, esetleg mennyire fojtjuk el, „tartjuk vissza”. A gyerekeknek pedig segíthetünk kifejezni ambivalens vagy agresszív érzéseiket. Ha megfogalmazzuk, talán már nem kell testi szinten megjeleníteni.

Sokszor tapasztalom, hogy ahol már hosszú ideje küzdenek a székrekedéssel, a székletvisszatartással és a gyerek szinte csak kúppal vagy beöntésre kakil, ott a szülők már nehezen hiszik el, hogy erre magától is képes.

Pedig a gyereknek is tanulságos, ha megtapasztalja, hogy képes megküzdeni a helyzettel. De ehhez éreznie kell a szülők bizalmát.

A beöntést pedig a pszichológia oldaláról nézve jó lenne elkerülni.

Persze vannak orvosi szempontok és ajánlások is, amit fontos figyelembe venni. Én mindig a középútban hiszek. Sajnos itt kész receptek nincsenek. Mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy a saját gyerekénél meddig lehet halasztani a közbelépést.

Természetes, hogy ne undorodjunk a gyerek székletétől. Ez is belőle van. Talán ő is valahogy saját részének éli meg, azért olyan nehéz tőle megválni.

Végül pedig ne ijedjünk meg a visszaesésektől.

Ez nagyon jellemző a hasonló problémáknál. De ekkor már van tapasztalatunk arról, hogy meg lehet vele küzdeni.

Olvastam olyan vizsgálatot, ahol azt találták, hogy ötéves kortól kilencéves korra meredeken csökken a székrekedéses gyerekek száma. Úgy tűnik, hogy ez is korszak, amin csak túl kell lenni, úgy, hogy minél kevesebbet ártsunk közben a gyereknek. Talán ez erőt ad a nehézségek átvészeléséhez.

Falus Judit