Önkéntes száműzetés a kütyük világába – „biztonságos” Internet

Kedves leendő és már gyakorló szülők!

Korunk rendkívüli, nélkülözhetetlen vívmányai a számítógép, internet, okos telefon és a többi „kütyü”.

A mindig is meglévő generációs problémák jelenleg mélyebbek, mint korábban, sőt a fiatalok között is differenciáltabbak a 20 év felettiek és a 20 év alattiak között, gondolok itt: x, y, z és alfa generációkra. Sok feszültség származik a családokon belül „bennszülöttek” (már a kütyük világába születettek) és a „betelepülők” között. A mai gyerekek és az ezután születendők „bennszülöttek” lesznek az internet világában, míg a 30 éven felüliek betelepülők.

Ezért gondoltam felhívni a figyelmet néhány jelenségre, valamint azok lehetséges orvoslására, mivel a kütyük behálózzák nappalainkat, éjszakáinkat, kapcsolatainkat.

1. Az újszülött, csecsemő szoptatásakor, etetésekor az édesanya ne nézzen tv-t, monitort, kütyüt. A szoptatás az élet egyik legbensőségesebb kapcsolata, ami gyermekünk egész életére kihat.

szoptatás és a kütyü
Rajz: László Gabriella

2. Kisdedkorban illetve a mesélős korszakban, pl. elalvás előtt meséljünk saját mesét, olvassunk összebújva gyermekünkkel. Ne használjuk bébiszitternek a kütyüket!

ne legyen a kütyü a bébicsősz
Rajz: László Gabriella

3. Családi étkezés, családi ünnepek kapcsán mindenki kapcsolja ki – tegye félre telefonját.

családi étkezés kütyü nélkül
Rajz: László Gabriella

4. Kb. 10-14 éves korig ne legyen a szobájában a gyermeknek saját kütyüje(!), mert már hazánkban is probléma, hogy a fiatal generáció az okos telefonját tartja a „legbizalmasabb” barátjának, barátnőjének és nem az élő, személyes kapcsolatokat.

kütyük világa
Rajz: László Gabriella

Az Egyesült Államok (USA) Szilícium völgyében (innen származnak a kütyük, illetve a különböző fejlesztések: Google, Twitter, Facebook, Istagram stb.) az ott dolgozó szülők, a fentiek szellemében nevelgetik gyermekeiket.

Az Egyesült Államok gyermekorvos társaságának gyermekjogi képviselői szerkesztettek egy ajánlást, útmutatót a fentiek figyelembevételével.

Sikeres biztonságos internetezést kicsiknek, nagyoknak, középkorúaknak, idősebbeknek, nagymamáknak, nagypapáknak!

kirándulás
Rajz: László Gabriella

Boldog, beszélgető, kiránduló, természetet kedvelő, csillagokat kémlelő, időtöltést kívánok a kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak, időskorú felnőtteknek!

Dr. Szarvas Dalma

A cikk megosztását külön köszönjük!  😉
Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!