A televízió és a gyermek

Nézzenek-e televíziót gyermekeink?

Utolsó frissítés:

Ma már csak kevés háztartás akad, amelyben egyáltalán nincs televízió. Sőt úgy vélem, azok a családok vannak többségben, akik nem csak egy készülékkel rendelkeznek.
Mostanra a tévé műveltségünk, tájékozottságunk, a világban való eligazodásunk alapeszközévé vált. Tudnunk kell, hogy a televízió sokféle műsora más és más hatást gyakorol a férfiakra, mást a nőkre, mást a gyerekekre – attól függően, hogy milyenek voltak az érintettek korábbi ismeretei. Így tehát, ha arra a felmerülő kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy:

Nézzenek-e televíziót gyermekeink?

– akkor azt kell mérlegelnünk, hogy hogyan mutatja be számukra az életet, a valóságot és mi az, amit a kicsik megtudhatnak, leszűrhetnek belőle. Sajnálatos tény, hogy vannak, akik egyszerűen „bébiszitterként” alkalmazzák a televíziót. Bár a megoldás felettébb egyszerűnek tűnik, mégsem az. Kétségtelen, hogy a televízió látszólag előnyökkel rendelkezik, mert „megkímél” attól, hogy hosszabb-rövidebb ideig foglalkozzunk gyermekünkkel, ráadásul „gombnyomásra” történő szórakozást biztosít, akárcsak a számítógépes- és videojátékok.

A tévé passzív részvételt kíván a gyermektől, aki így csak ül és néz (elhízás veszélye); túl közeli nézése látáskárosodást, túl hangos hallgatása halláskárosodást okozhat; úgy köti, úgy bilincseli le a nézőt, hogy ezáltal éppen azokat a képességeit, készségeit bénítja meg, amelyek alakítása gyermekkorban nagyon lényeges volna (beszédkészség, társas kapcsolatok); indulatokat vált ki, a gyermek esetenként nem tudja kontrollálni, feldolgozni a látottakat (agresszivitás)…stb.

A korlátok nélküli tévénézésből könnyen kialakulhat a tévészenvedély, mely függőséghez vezethet: pl. „majd ha vége lesz a sorozatnak, kimegyek…” „ne induljunk el addig, amíg tart a mese…” „ugye hazaérünk a … filmre?”

tévénézésFigyelem! – A televíziózásra való rászokás semmiben sem különbözik más szenvedélybetegségektől!

Mitől válhat agresszívvá egy-egy gyermek a tévé hatására?

–teszik fel sokan a kérdést és nem is gondolják, hogy a válasz milyen egyszerű, milyen egyértelmű.

Nagyon sok lakásban szinte megállás nélkül, egész nap üzemel a televízió.

Ismert kép, amint az ovisok másnap az előző esti filmet (sokszor a késő este vetítettet) játsszák el újra és újra.

Hogy miért?

– vagy mert azonosultak a szereplőkkel, vagy mert nem igazán tudják másképp feldolgozni az ilyesfajta élményüket. Nagyobb – iskolás – gyermek esetében pedig még annak a veszélye is fennáll, hogy mindezt a valóságban is leutánozzák.

A filmek képkockái ráadásul gyorsan pergőek, hirtelen változnak, villódznak és ugrálnak, sokszor képtelenség azokat követni, nemhogy felfogni (pláne egy kicsi gyermeknek).

Mindez a nagy képi- és hangzavar rendkívül károsító hatású! A tévéző kisgyermek pedig – mivel még nem tud különbséget tenni a valóság és a fikció között – az ott látottakat természetesnek veszi és ő is úgy viselkedik.

A példákból is látható, hogy mennyi rossz és sokkoló hatás érheti a gyermekeket a televízióból, és nem csak a felnőtteknek szánt műsorok által.

Éppen ezért a médiaszakértő pszichológusok, gyermekorvosok egyaránt fontosnak tartják a szülők szerepét, felelősségteljes közvetítő funkcióját. A gyermekek a felnőtt jelenlétében kevésbé félnek, mert ő részben viselkedésével modellálja, hogy a helyzet nem is olyan félelmetes, másrészt pedig, ha szükséges, megmagyarázza a dolgokat.

Érdemes megpróbálni kialakítani gyermekünkben és magunkban is egyfajta televíziós műsorokkal szembeni tudatosságot!

Cibulka Gáborné