Szenzoros étel averzió esetében a gyermek következetesen visszautasít bizonyos ételeket. A visszautasítás az étel ízéhez, állagához, szagához, hőmérsékletéhez és/vagy kinézetéhez köthető.

Hogyan segíthet a helyzeten a szülő?

Az első életév

A szenzoros érzékenység jelentkezhet már újszülöttkorban szoptatási nehézség formájában (mellretapadási probléma, nem hatékony szopási technika) vagy a különböző tápszerek elutasításának hátterében. A tünetek gyakran a hozzátáplálás idején kezdődnek: pépes, vagy később darabos ételek kóstolásakor grimaszolás, fintorgás, az étel kiköpése, öklendezés. Különösen a kevert állagok (pürében nagyobb darabok) válthatnak ki heves reakciót.

Az édesanya már a várandósság és a szoptatás idején segíti a gyermekét azzal, ha egészségesen és változatosan étkezik, mert ezáltal sokféle ízzel megismerkedik a pici. A csecsemők szívesebben fogadnak el egy új ízt, ha azt már megismerték az anyatejen keresztül. A hozzátáplálás során lassan érdemes haladni, főleg, ha fintorgást tapasztalnak egy új étel kóstoltatásakor. Ilyenkor javasolt ezt az ételt félretenni, és egy már kedvelttel folytatni, majd másnap újra meg lehet kínálni a gyermeket az új étellel, amíg a gyermek tolerálja azt fintorgás nélkül. Akár 5-15 próbálkozásba is telhet, mire a csecsemő megszokik egy új ízt. Ha öklendezést vagy hányást tapasztal egy új étel adásakor, akkor azt hosszabb időre tegye félre, mert az ismételt kínálás erősítheti az averzív reakciót.

A kevert állagokkal ismerkedés az arra érzékenyebbeknél hevesebb reakciót, öklendezést, hányást válthat ki. Ha ilyesmit tapasztal, akkor érdemes a pürék után a puha darabos ételekkel próbálkozni, amiket kézzel tud csipegetni a gyermek.

Kilenc hónapos kor körül alakul ki a csippentő fogás, ekkor elkezdhetik a kézzel csipegethető ételek kínálását. Amikor a gyermeket lefoglalja az, hogy maga teszi a szájába az ételt, kevésbé törődik annak ízével és állagával, így nagyobb valószínűséggel élvez különböző ételeket. Ugyanezt a célt szolgálja a pépes ételeknél a kétkanalas etetés. Engedje, hogy a gyermek belenyúljon a tányérjába, bátorítsa az önálló evést, hagyja, hogy maszatos legyen a keze és az arca. Ilyenkor a gyermek kevésbé figyel kis különbségekre ízekben, állagokban, és észrevétlenül megszokja a püré érzetét az arcán, kezén.
Szintén ebben az életkorban kezd egyre fontosabbá válni a szülői minta szerepe. A közös étkezések során a gyermek megfigyeli, hogyan kell harapni, megrágni és élvezni az ételeket.

Kisdedkor

1-3 éves korban a gyermekek étrendje egyre hasonlóbbá válik a szülőkéhez. Ebben az időszakban új kihívások jelennek meg: a dackorszak során a kisgyermek egyre több mindent szeretne maga irányítani, és gyakran épp az ellenkezőjét csinálja annak, amit a szülei szeretnének. Ilyenkor a kedvenc szavuk gyakran a „nem”, és a felkínált ételeket előszeretettel utasítják vissza. Ebben az életkorban könnyen alakulnak ki csatározások az étkezés körül, és az evési nehézségek gyakran súlyosbodnak.

Olyan ételeket érdemes kínálni a gyermeknek, amelyeket nehézség nélkül el tudott fogyasztani. Ha averzív reakciója volt egy ételtől első találkozáskor (kiköpte, öklendezett, hányt), akkor azt ne ajánlják fel neki újra. Továbbra is nagyon fontosak a közös étkezések, mely során a szülők modellezik a gyermek számára a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. A gyermeknek legyen saját tányérja és evőeszközei. Ha a szülők ételei között van olyan, melyet ő korábban elutasított, azt hagyják kommentár nélkül, csupán azt neki nem kell felajánlani.

Nincs annál kihívóbb egy kisgyermek számára, mint amikor látja, hogy a szülei vagy a testvérei élvezettel fogyasztanak egy ételt, amelyből ő nem kapott. Ha a gyermek kér belőle, ne járjanak rögtön örömtáncot, csak mondják azt, hogy „ez anya (vagy apa) vacsorája, de kaphatsz belőle egy picit”. Így a gyermek is megkóstolhatja, és kiderül, hogy ízlik-e neki, kér-e még.

Fontos, hogy a szülők semlegesek maradjanak ilyenkor, ne törjenek ki üdvrivalgásban, ha kér még a gyermek, és akkor se legyenek csalódottak, ha esetleg kiköpi az ételt.

Ha a szülők hozzáállása közömbös, akkor a gyermekek általában szívesebben próbálnak ki új ízeket és szívesebben bővítik az étrendjüket.

Az étkezés szülői modellezése, és ha hagyják, hogy a gyermek kezdeményezze az új ízek megkóstolását, nagyban segít elkerülni, hogy az evés körül csatározások, feszültség alakuljon ki. A gyermek megtanul egyre hosszabb ideig az asztalnál maradni, és hozzászokik olyan ételek látványához és illatához is, amelyet ő esetleg még nem fogad el. Ha a gyerekek külön, kis asztalnál, vagy TV előtt esznek, vagy ha a szülőt annyira lefoglalja, hogy rávegye a gyermekét az evésre, hogy neki magának már nincs is ideje vele enni, akkor mindezen előnyök elvésznek.

Óvodáskor

Három-négy éves kor körül már viszonylag megszilárdul, hogy milyen ételeket fogad el egy gyermek. Néhányan jól reagálnak a közösségbe kerülésre, és hogy együtt esznek más gyerekekkel, másokban azonban szorongást válthat ki, amikor olyan étellel kínálják, amit még nem evett korábban.

Ilyenkor hasznos lehet, ha a szülők előre informálják a gondozót a gyermek speciális evésproblémájáról. Ha van rá mód, otthonról visznek be ételt számára, hogy ne maradjon éhes akkor sem, ha nem tudja megenni az óvodai menüt.

Fontos, hogy a gondozók megértsék, hogy a gyermeket nyugodtan megkínálhatják új ételekkel, de a hozzáállásuk ilyenkor legyen közömbös és ne erőltessék az evést. Ha a gyermek feszült, szorong, akkor nem fog enni – még azt sem, amit egyébként szeret.
Otthon folytatódjanak a közös családi étkezések, az egészséges táplálkozás szülői modellezése. Ebben a korban már be lehet vonni a gyermekeket a főzésbe, az asztal megterítésébe, hogy ezáltal is változatos ételek illataival, feldolgozásával találkozhassanak.

Temperamentumtól függően, néhány gyermeknél beválik, ha a tányérjára egy apró falat új ételt tesznek mindenféle kommentálás vagy ajánlgatás nélkül. Lehet, hogy a gyerek először hozzá sem nyúl, de később kísértést érezhet, hogy megkóstolja. Ilyenkor nem kell agyondicsérni, csupán pozitív hangon jegyezzék meg, hogy „Milyen jó, hogy megkóstoltad.”

Arra is fel kell készülni, hogy averzív reakciót vált ki az új étel, ilyenkor nyugodtan köpje ki a falatot egy szalvétába. Ekkor is próbáljanak semlegesek maradni, akkor is, ha esetleg öklendezik vagy hány a gyermek. Együtt érző hangon azt lehet mondani például, hogy „úgy tűnik, ez az étel nem neked való”, majd folytatni az étkezést. Így minimalizálhatják az averzív reakció negatív hatását. Ha viszont a gyermek tiltakozik, amikor új étel kerül a tányérjára, akkor ne használják ezt a módszert, mert csak veszekedéshez vezet és ront a helyzeten. Inkább olyan ételekkel kínálják továbbra is, amelyeket elfogad, és várják ki, amíg készen áll az új ízekkel való ismerkedésre. Ez esetleg azt jelentheti, hogy a gyermeknek más ételt kell készíteni, mint amit a család többi tagja fogyaszt.

Ez családi konfliktushoz is vezethet, mert egyes családtagok úgy gondolhatják, elkényeztetik a gyermeket. Ezt a helyzetet inkább úgy érdemes felfogni, mintha valamilyen ételallergiája lenne bizonyos ételekre. Ilyenkor fel sem merülne, hogy elkényeztetésről van szó. A szelektív étel averzió sokkal inkább ehhez hasonlít, ne keverjük össze azzal a viselkedéssel, amikor egy gyermek aszerint változtatja az étel preferenciáit, hogy hogyan tud kontrollt szerezni a család felett.

Dr. Gulácsi Ágnes

A cikk megosztását külön köszönjük!  😉

Előző rész >>>>

Forrás:
Dr. Irene Chatoor: Amikor a gyermeke nem fog enni vagy enni túl sokba – Szülõi útmutató a táplálkozási problémák megelõzésére és kezelésére a fiatal gyermekek körében, iUniverse, 2012.
Irene Chatoor, MD: Az etetési rendellenességek diagnosztizálása és kezelése Csecsemők, kisgyermekek és kisgyermekek, Washington DC, Zero to Three, 2009.