Főmenü

Ujjszopás, onanizálás

ujjszopás

Utolsó frissítés:

Gyakori kérdés, hogy az ujjszopás és az onanizálás betegség-e a gyermekkorban, meddig és milyen fokban megengedhetők, mikor és hogyan szoktassuk le a gyermeket ezekről.

Mielőtt a fenti kérdéseket megpróbálnánk Bálint Alice segítségével megválaszolni, fontos tisztázni, hogy bármilyen nevelési kérdés felmerülése esetén a szóban forgó gyermek környezetét és a gyereknek a környezethez való viszonyát kell megvizsgálnunk, mielőtt tanácsot adnánk. Tehát a fenti kérdésekre is mindenkor érvényes, általános szabályt, illetve feleletet nem adhatunk, de amennyiben az ujjszopás általános lélektanáról tájékozottak vagyunk, ez segíthet az egyéni problémák megoldásában.

A kérdés szakértője írja a cumizásról:

„Primitív ösztön kielégülés, melyre való hajlam nem mindenkiben egyforma. Ebből következik, hogy nem mindig a nevelés hibája, ha egy gyermek huzamosabban szopja az ujját, illetve nem mindig a nevelés eredménye, ha ez a szokás nem ölt nagyobb méreteket. Minden kisgyermek maga fedezi fel ezt az örömforrást van, aki már ujjával a szájában jön világra, hacsak meg nem előzzük a szájába helyezett cumival. Mivel az ujjszopás nem abnormális, a szenvedélyes elítélés nem indokolt ezzel az ösztönös tevékenységgel szemben.”

Inkább úgy merül fel a kérdés, hogy cumi vagy ujjszopás?

hüvelykujj ujjszopásA saját ujj mellett szól:

1. mindig kéznél van – nem kell keresgélni,
2. tisztább – bár erről megoszlanak a vélemények,
3. a baba maga irányítja ezt az örömforrást, s ebben szinte születésétől önálló lehet,
4. ezzel a szülő, a nevelő, nem tud visszaélni: például mikor ő idegesebb, nehezebben viseli el a baba sírását, szájába tömi a cumit. Ez nem is olyan ártatlan beavatkozás a gyerek lelki életébe, hiszen ezzel arra kényszerítjük, hogy egy bizonyos vigasztalási módhoz ragaszkodjon, s ezt a vigasztalást mindig külső erők határozzák meg. Ezzel részben csökkentjük annak lehetőségét, hogy saját megoldásmódot találjon ki, részben pedig ilyen módon magunk csökkentjük a gyermek ellenálló képességét a kínos érzésekkel szemben. Ez pedig ellentétes a nevelés későbbi céljából.

 

 

 

cumizásAz ujjszopás illetve cumizás kóros, ha:

1. 3-4 éves gyereknél olyan intenzív, hogy játékában, tevékenységében, más gyerekhez való kapcsolódásában gátolja,
2. iskoláskorban figyelmetlenséggel párosul

ilyen esetekben arra kell gondolnunk, hogy a baj nem a mértéktelen ujjszopás, hanem ez csak tünet, annak tünete, hogy a gyermek lelki életében valami nincs rendben. Éppen ezért nem a leszoktatás módja a lényeges, hanem a tulajdonképpeni baj okát kell megkeresni.
Ha a baj megszüntetése nélkül erőszakkal leszoktatjuk: gyakori a tünetváltás – orrpiszkálás, nyelvszopás stb. A tiltott vágy ráadásul bűntudattal párosul, különösen este, mikor gyermek például sokat kínlódik félelmei miatt. (Pl. fél egyedül maradni: „azért szopom az ujjam, mert nem tudok egyedül elaludni”.)

Ha az alapbajon segítünk, általában az ujjszopás magától rendeződik.

Az alapbaj lehet:
– elhagyatottság
– féltékenység
– a gyerek számára megoldhatatlan probléma (pl.. családi viszály).

A cikk a kérdés alatt folytatódik

 

Sokban kapcsolódik a cumizás témájához a fokozott onánia.

Az onánia, amíg nem veszélyezteti a gyermek szociális teljesítőképességét, feltétlenül megengedhető, mint a gyermeki ösztönélet természetes velejárója. Hogy ezt a mértéket ne lépje túl, óvakodnunk kell attól, hogy gyermek túlzott szigorral vagy túlzott kényeztetéssel arra késztessük, hogy ebben keressen vigasztalást.

Ha a gyermek egyszer csak fokozottabban kezd onanizálni, ne nyúljunk megtorló intézkedésekhez, hanem próbáljuk megtudni, mi borította fel lelki egyensúlyát. Nem mindig sikerül felderíteni az okot, de előfordulhat az is, hogy olyasmiről van szó, amitől nem lehet megkímélni őt (például haláleset, szülők elutazása stb.). ilyen estekben rendszerint csak múló ingadozásokról van szó, így legtanácsosabb tartózkodni minden beavatkozástól.

Csak a gyermek viselkedésében maradandónak tűnő változásnál lépjünk közbe.

A túlzott onánia a magányos, unatkozó, megfélemlített vagy túlzott kényeztetéssel felizgatott gyermek vigasztalója. Az első lépés a kiváltó ok felderítése, majd kiküszöbölése, ezt követi a szokássá vált onanizálás leépítése.

A nevelési módszerek közül a figyelemelterelés, a gyermekkel közös, kellemes foglalkozás, más területen örömszerzés lehet sikeres. Ez azonban csak akkor vezethet eredményre, ha a foglalkoztatás szeretetteljes mulattatás formájában történik. Nem is kell a leszoktatást mint célt szóba hozni a gyermek előtt.

Igyekeznünk kell az onániás élvezetek helyébe olyan, a gyermeknek megfelelő örömökkel szolgálni, amelyek egyben a környezettel való barátságos kapcsolatát is előmozdítják.

Dr.Rigler Ilona