Főmenü

Leválnék, de a segítségedre van szükségem

leválás

Utolsó frissítés:

Mikor serdülőkorról beszélünk, akkor fejlődés-lélektanilag a 13-21 éves kor közötti életszakaszt értjük alatta.

Ebben az időszakban az elmúlt 12 év újraélése történik meg, pontosabban az érzelmi átélés; 21 éves kortól válik dominánsabbá a kognitív, vagyis gondolkodáson alapuló feldolgozás.

A serdülőkor 3 legfontosabb fejlődési feladata:
– családról, szülőkről való leválás, eltolódás a kortárs kapcsolatok irányába;
– az önálló identitás kialakítása;
– eltolódás a felelősségvállalás irányába.

A szülők gyakran szembesülnek azzal, hogy 12-13 éves gyerekük kezelhetetlenné válik. A fiatalok ilyenkor kezdenek átpártolni a kortárs kapcsolatok felé.

14-15 éves korban a leválási tendencia egyre jobban felerősödik, elkezdődik a kapcsolatok átalakulása. Mivel a családról való leválás nehéz, veszteségekkel teli folyamat, ezért a serdülőknek egyre nagyobb szükségük van a kortársak támogatására. Törekszenek rá, hogy minél több időt töltsenek együtt – akár személyesen, akár telefonon / interneten keresztül, a lényeg, hogy kapcsolatban legyenek egymással. Egyfajta családot hoznak létre, ami megtartó közegként funkcionál, hogy ezzel könnyítsék meg az otthonról való elrugaszkodást.

A leválás időszakában az ellentmondások nagyon jellemzőek, a leválás egy előrelépés és egy visszalépés egyaránt.

levalnek1-fountains-13467_640 (1)Mivel az újraközeledési krízis megelevenedik, ezért a serdülők viselkedése meglehetősen szélsőséges – hol kizárják a szülőket a szobából, hol az ölükbe ülnek. Ezzel párhuzamosan elindul a kapcsolatok átrendeződése is.

Ebben a folyamatban nagyon fontos szerepet játszanak a szülők is.

A család reakciója, viszonyulása a serdülő önállóságra való törekvésére meghatározó jelentőségű a leválás sikerességében, az önálló identitás kialakításában.

Ahogy a csecsemő megtapasztalja, hogy ő és édesanyja két különálló személy, úgy kell a serdülőnek is átformálnia a szüleiről, és magáról alkotott képét. Azzal, hogy elismeri a szülőket, és önmagát is önálló, független entitásként, elindul a felnőtt felelősségvállalás irányába. A serdülő egyre inkább átveszi a felelősséget saját ügyeiben, a szülő pedig visszavonul, megtanulja elengedni a kontrollt, miközben a háttérben mindig elérhető marad. A szülő egyre inkább megtapasztalja saját inkompetenciáját, és nem törekszik arra, hogy egy mindenható/mindentudó képet tartson fenn magáról.

Ez a folyamat ijesztő lehet mindkét fél számára, de a kölcsönös bizalom nagyban megkönnyítheti ezt az időszakot.

Nagyon fontos a szülői realitás a kontroll megtartásában – bizonyos kontrollt megtart, egy másik részt pedig átenged. De ezt akkor tudja a szülő megfelelően végrehajtani, ha képes lemondani a saját mindenhatóság-érzéséről. A konfrontáció, összetűzés ebben az időszakban elkerülhetetlen, és a szülőnek ezt fel is kell vállalnia – fontos, hogy fenntartsa saját nézeteit, ésszerű határokat szabjon, ezzel segíti a serdülőt abban, hogy kitapasztalja, és később megszilárdítsa saját határait.

A serdülőkori leválást nagyon megnehezíti, ha a kamasz úgy érzi „nincs joga” az önállósághoz.

Ezt előidézheti családon belüli konfliktus, a családszerkezet megbomlása, szülői patológia (testi-, vagy lelki eredetű betegség), vagy ha a szülő „ellenérdekelt” a serdülő önállósodásában. Pedig a legjobb családból is ki kell lépni ahhoz, hogy a serdülő egészséges, jól funkcionáló felnőtté válhasson.

Gauland Edina