Játékok a szobában

Játékok a szobában

A tél nemcsak a természetben okoz változásokat, hanem az emberek életmódját is megváltoztatja.

Vannak olyan zimankós napok, amikor valósággal beszorulunk a szobába.

Ám ennek is megvan az előnye, mert a korral sötétedés miatt hosszúra nyúlt estéken többet lehet együtt a család. Több idő jut a közös tévézés, beszélgetés, olvasás mellett a különféle játékokra is. Ilyenkor vannak leginkább forgalomban a karácsonyra kapott kártyák, kirakók, társasok (illetve ilyenkor kerülnek elő a korábban kapott – már-már elfelejtett játékszerek is). Ám mindent meg lehet unni egyszer – még a legszebb és legújabb dolgok sem kötik le egy idő után a gyermekeinket. Ekkor tud csodát tenni néhány szójáték.

Szólánc

Valaki mond egy szót – pl. ablak. A következő játékosnak az utolsó szótaggal kell egy új szót mondania.
Ablak – lakás – kása – saru – ruha- hajó – jóga… Ez addig megy, míg valaki el nem akad, az illető ekkor zálogot ad.

„Mit visz a hajó?”

A játékvezető azt kérdezi: Mit visz a hajó pl. D-vel, majd rámutat valakire. Akire mutatott, annak d betűvel kezdődő árukat kell mondania (pl. dinnye, dió, datolya…). A következő játékosnak másik betűvel kell az árukat mondania. Az nyer, aki a legtöbb árut tudja felsorolni.

Nyelvtörő

Próbára tehetjük a társaságot nyelvtörőkkel. A következő szöveget gyorsan, egymás után kell mondani (3x). Az nyer, akinek nem bicsaklik meg, ill. kevesebbszer bicsaklik meg a nyelve.
– Sárga bögre, görbe bögre.
– Pap ül a padon. Két pap- kék pap.
– Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.
– Egy meggymag meg még egy meggymag.
– Nincsen olyan szépen szóló sípszó, mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszó.
– Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén.

Mondatbővítés

Bármilyen mondatot kitalálhatunk kedvünk szerint és bonyolíthatjuk annak szerkezetét. Remek figyelem-, emlékezet- és beszédkészség-fejlesztő. A mondatokat egyenként kell visszamondani.
Pl.
1. jénai tál
2. füstszínű jénai tál
3. legnagyobb füstszínű jénai tál
4. a legnagyobb füstszínű jénai tálba
5. a legnagyobb füstszínű jénai tálba mert
6. a legnagyobb füstszínű jénai tálba mert húsleves
7. a család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
8. a Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
9. a szomszédos Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert húsleves
10. a szomszédos Kovács család legnagyobb füstszínű jénai táljába mert forró húsleves

Betűző

Adjunk meg két magánhangzót, ill. mássalhangzót tetszés szerint. A cél, hogy minél több olyan 4-5-6 betűs (megállapodás szerinti) szót találjunk, amiben a megadott két betű mindig ugyanazon a helyen szerepel. Pl .Ű.É.
Fűrész
Bűvész
Csűrés
Műméz
Művész
Gyűlés
Műtét stb.

Ha már elfáradt a család vagy a társaság nyelve, vegyünk elő ceruzát, papírt, ollót, ragasztót… – rajzoljunk, fessünk, barkácsoljunk!

festésKészítsünk farsangi jelmezeket, szemüvegeket – Itt a farsang ideje! Egyéb, ez idő tájt hasznos családi elfoglaltság lehet még a madáretető építés. A legegyszerűbb, ha egy lopótök vagy egy üres műanyag flakon oldalán kis ajtót vágunk a madárkáknak. Tegyünk bele magvakat és szalonnabőrt, majd helyezzük ki macskák által el nem érhető helyre.
Egyetlen alapszabályt azonban be kell tartanunk! Ha már elkezdtük az etetést, akkor folyamatosan, egészen a tél végéig etessük a kis szárnyasokat. Elvégre, ha már egyszer odaszoktak, akkor amíg fel nem melegszik a levegő, addig végig ugyanazon a helyen fogják keresni az élelmet.

Czibulka Gáborné

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!