Főmenü

Iskolafóbia – avagy hogy lesz mumus az iskolából?

iskolaterem

Utolsó frissítés:

A reggeli készülődés nem a kedvenc időszak a legtöbb családban. A felnőttek sietnek, nem akarnak elkésni, a gyerekek még nem szoktak hozzá ehhez a tempóhoz, de mintha nem is érdekelné őket: tiltakozásképpen lassabban készülődnek, mint ahogy tudnának. Vagy csak nem aludták ki magukat? Nincs is idő végig gondolni, rohanni kell; nagyon nehéz nyugodtnak maradni ilyenkor. Ráadásul, az egyik gyerek mindig ilyenkor kap hasmenést, lesz rosszul, vagy egyszerűen csak nem hajlandó iskolába menni! Megsajnáljuk, elvigyük orvoshoz, otthon maradjunk vele? Vagy rászóljunk, elzavarjuk a suliba, és aggódjunk, hogy jól döntöttünk-e?

A helyzet minden szülőnek ismerős, de vannak gyerekek, akikkel ez nagyon gyakran fordul elő.

Eleinte sokszor csak betegesebbnek tűnik, sokat hiányzik okkal, aztán azon kapják a szülők magukat, hogy gyerekük már rengeteget hiányzott! Mire szakemberhez fordulnak, kifogyott a keret, marad a tehetetlenség.

De hogyan jut el egy gyerek idáig?

A fóbia szó félelemre, szorongásra utal. Ha hosszú idő után új közösségbe kerül a gyerek, és nem elég ügyes a beilleszkedésben, ráadásul az új társai nem segítőkészek, vagy az elején érte valami rossz élmény, kialakulhat az iskolafóbia.

Iskolafóbia, mitől alakulhat ki?

Egy új iskolában lehet más a követelmény szint, mint az előzőben volt. Ha gyerekünk úgy érzi, magas az elvárás, nem fogja tudni teljesíteni, sok kudarc éri rövid időn belül, szintén elkezdhet a fent leírt módon viselkedni. Néha az is előfordul, hogy az iskola nem változik, csak éri a gyereket egy trauma, akár a nyári táborban, és szeptemberben már nem akar, nem tud iskolába menni.

A félelmek nem csak az iskolához kötődhetnek, ha a szülők kapcsolata megromlik, esetleg az egyik családtag egészségi állapota romlik meg, vagy máshogy válik a gyerek otthoni élete bizonytalanná, szintén megjelenhet a szorongás. Ilyenkor nem az iskolától fél, hanem a családjától fél elindulni.

Lehet, hogy a gyermek maga esett át egy komolyabb betegségen, sokat kihagyva a suliból. Mikor visszamegy, szembesül a lemaradással, úgy érzi, nem tudja pótolni, elveszítette korábbi pozícióját a jó tanulók között. A szülők pedig nagyon nehezen tudnak szigorúak lenni a gyerekükkel, akiért nemrég még aggódni kellett, és mire szigorítanának, már nagyon intenzív hisztiket produkál gyerekük.

Előfordul azonban az is, hogy nem szorong a gyerek semmitől, egyszerűen csak szívesebben marad otthon például a számítógépen játszani, és átmenetileg a szülőnek jól is jön, például nem marad egyedül a beteg nagymama. Csak egy idő múlva lehetetlen kirobbantani a lakásból a gyereket, és különben is, egész éjjel gépezett, nem is tud felkelni reggel. Ebben az esetben természetesen nem beszélhetünk fóbiáról, ez pusztán csak rossz szülői döntések eredménye.

iskolafóbia

 

A törvények szigorúak az iskolai hiányzások tekintetében.

A sulinak rögtön jeleznie kell, amikor a gyerek igazolatlanul hiányzik. Igazolt hiányzás sem lehet bármennyi, 250 óra után évet kell ismételni. Eleinte a vajszívű gyerekorvos ad igazolást, látszólag áthidalható a probléma. De a 250 óra hamar eltelik, október végére már alig marad belőle. És a szakember sem tud egy nap alatt segíteni, egy sikeres terápia is sokszor hónapokig eltart.

És hogy miért ilyen szigorúak a törvények?

Ha egy gyerek kimarad az iskolából, akkor nem kapja meg a képességei szerinti képzést, képzetlenül pedig sokkal kisebb esélye lesz olyan munkát találni, amiből meg tud élni. Ha valaki elszokik a közösségbe járástól, a napi kötöttségektől, nagyon nehezen tud visszaszokni. Egy egészséges tizenéves nem otthon ül, hanem a kortársaival van legszívesebben. Ha ebben a korban nem tud valaki naponta bemenni az iskolába, hogy fog tudni később naponta bemenni egy munkahelyre? Az iskolába nem járás tehát veszélyeztető, a felnőtté váló gyerek társadalmi beilleszkedését és későbbi önálló életvitelét veszélyezteti.

A szakemberek igyekeznek feltárni az iskolába nem járás okát, és azon segíteni.

Ezzel párhuzamosan elkezdik a gyereket visszaszoktatni az iskolába. Természetesen a szülőkkel is kell dolgozni, hiszen elég erőseknek kell lenniük ahhoz, hogy elérjék a változást gyereküknél! A terápiában pedig a gyerek félelmeit próbáljuk feloldani.

Fel szokott még merülni a szülőkben a magántanulóság ötlete, amit a legritkább esetben javaslunk csak. Ugyanis nem oldja meg a problémát, csak elhúzza és megerősíti. A gyerekeknek kortárs közegbe kell járniuk, ha a közeg nem megfelelő, másikat kell keresni, de a gyerek kiemelése a kortárs közegből kifejezetten káros a fejlődésére nézve! Ezért a cél: vissza az iskolába!

Galambosi Elvira

Irodalom:
Dinamikus gyermekpszichiátria, Szerk.: Vikár András, Vikár György, Székács Eszter, Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2007.

Fotó:
pixabay.com/Counselling
pixabay.com/Wokandapix