A nagyothallás hazánkban (is) népbetegség, a lakosság mintegy 10%-át érinti. Különösen fontosak a veleszületett formák, amelyek általában kétoldaliak, nagyfokúak, és többségükben rögtön a születés után észlelhetők.

Ekkor a hallószerv legérzékenyebb részének, a csiga érzéksejtjeinek károsodásáról van szó, vagyis azon sejtekről, amelyek képesek átalakítani a mechanikai rezgést neuro-elektromos impulzusokká.

Ez az átalakítás egy rendkívül bonyolult, finoman összehangolt folyamat, amelynek részletei éppen napjainkban tisztázódnak. Talán nem véletlen, hogy az elmúlt években több hazai PhD, azaz doktori disszertáció is ezzel a kérdéssel foglalkozott.

Az élettani folyamat lényege röviden összefoglalva a következő: a levegőben terjedő hang megrezgeti a dobhártyát, ami átadja a rezgést a vele összenőtt hallócsontocskának (kalapács), majd ez a rezgés némi csillapítás, ízületi kapcsolat közbeiktatásával továbbterjed az üllőn és a kengyelen keresztül a csiga ovális ablakára. Itt a kengyel talpa találkozik a csigában lévő folyadékkal (perilympha), amelynek átadja a rezgést. Ekkor indul a Békésy György által felfedezett haladó-hullám, amelynek maximális kitérésénél keletkezik az idegingerület. Ez a „hullámtaraj”csak meglehetősen durva hangmagasság-kódolásra alkalmas, szükség van egy ún. belső erősítőre, amely a finomhangolást végzi. Ez a belső erősítő a 3 sorban elhelyezkedő külső érzéksejt (szőrsejt) rendszer. Ez a rendszer „állítja be” a hangmagasságot, és hozza ingerületbe a már említett átalakító (transducer) érzéksejtet, a belső szőrsejtet.

Ebben a sejtben lejátszódó biokémiai-elektrokémiai folyamatok vezetnek a sejt testén tapadó idegrost ingerületéhez, és végső soron a hallásérzet kialakulásához.

A folyamat megértése a nagyothalló beteg kezelése szempontjából létfontosságú. Ha tudjuk, hogy a dobhártya-hallócsontláncolati rendszer ép, de mégis nagyfokú halláscsökkenés áll fenn, a segítséget a megfelelő hallókészülék jelenti. Ekkor tulajdonképpen a beteg megmaradt, csökkent hallását használjuk ki oly módon, hogy a bement környezeti hangokat „természetellenesen” felerősítjük. Az erősebb hang általában torzabb is – ezt a problémát kísérlik megoldani a mára egyre szélesebb körben használt digitális készülékek, amelyek valójában mini hallókomputereknek tekinthetők. Képesek a szinte tökéletes akusztikai hatás elérésére egyre kisebb méretben, sokszor a hallójáratban teljesen eltüntetve is. A legújabbak e téren a műtéttel a dobhártya mögé, magukra a hallócsontokra erősíthető hallókészülékekre (Soundbridge). Ilyen műtét már történt hazánkban is, Debrecenben.

Más elven működik egy szintén új hallókészülék, amelynek megfelelő magyar neve nincs még, ezért angol rövidítését használjuk: BAHA. Az akronym jelentése: „bone anchored hearing aid”, azaz csontba horgonyzott hallókészülék. Ezt olyankor javasolják, ha kétoldali fülkagyló- és hallójárathiány áll fen (Treacher-Collins syndroma), vagy középfülgyulladás akadályozza a „normális” hallókészülék használatát. Ilyenkor a koponyacsontban egy speciális titánium övezetből készült „konnektor-aljaztot” implantálunk, amelyhez kívülről csatlakozik a mikrochippel ellátott processzor. Ez az eszköz is szinte tökéletes hallást biztosít a rászurolóknak. Ilyen készülék beültetését már a Heim Pál Gyermekkórházban is végzünk.

Hogy a teljesen siketektől is szóljunk, számukra is van remény: a cochlearis implantáció. Ez a módszer a súlyos nagyothalló gyermekek számára jelent megoldást, hazánkban 4 centrum (Semmelweis Egyetem, Szeged, Pécs és Debrecen) ért el kiváló eredményeket e téren.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a súlyos nagyothallás gyermekkorban már nem tekinthető reménytelen állapotnak, számos módszer áll rendelkezésre a hallás instrumentális javításában, amelyet teljessé a gyógypedagógiai segítség, a szülő áldozatvállalás tesz és tehet.

Prof.Dr.Katona Gábor