Mediterrán típusú étkezés hatása szellemi egészségünkre

Mediterrán típusú étkezés

A leginkább gyümölcsöt, zöldséget, olívaolajat és halat, kevés tejterméket, valamint húst tartalmazó diétát mediterrán típusú étkezésnek hívják. Egy nemrégiben napvilágra került felmérés szerint úgy tűnik, hogy ez a diéta csökkenti idős emberekben az Alzheimer kór kialakulását.

Az Alzheimer-kór súlyos, többnyire idős korban jelentkező fokozatos elbutulás, mely a 65-74 éves népesség körülbelül 5%-át, míg a 85 évesnél idősebb népesség közel felét érinti.
Szakértők régóta sejtik, hogy a betegség kialakulásában nagy szerepe van az étkezésnek,

de az eddig kipróbált étkezési kiegészítők, mint a B-vitamin, vagy a halakból származó anyagok, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A New York-i Columbia Egyetem kutatói arra gondoltak, hogy hátha az összetettebb rendszereknek, étkezési szokásoknak látványosabb hatásuk lehet. A vizsgálatba 2000, szellemileg egészséges, átlagosan 77 éves embert vontak be. Minden 18 hónapban résztvevők az étkezési szokásaikról egy kérdőívet töltöttek ki. A negyedik év végére 262 embernél alakult ki az Alzheimer-kór.

A résztvevőket annak alapján osztották három csoportba, hogy mennyire volt jellemző rájuk a mediterrán étkezés. A felső harmadba tartozóknak, tehát azoknak, akiknek az étkezése leginkább hasonlított a mediterrán diétára (háromszor annyi halat ettek, és harmadannyi tejterméket fogyasztottak, mint a legalsó harmadba tartozók), körülbelül 40%-kal kisebb esélyük volt, hogy náluk Alzheimer kór alakuljon ki, mint azoknak, akik az alsó harmadba tartoztak. Sőt, még a második harmadban tartozóknak is 15-20%-kal kisebb esélyük volt a betegség kialakulására.

Ez az első eredmény, amelyik a mediterrán típusú étkezés ilyen hatását mutatja.

Természetesen előfordulhat, hogy az emberek nem mondják meg a teljes igazságot, amikor az étkezési szokásaikról kérdőívet töltenek ki, de a különbség olyan nagy, hogy feltehetőleg az túlkompenzálja a hamis kérdőív kitöltésből származó torzítást. A mediterrán diétát korábban olyan betegségekkel szemben találták hasznosnak, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, vagy a rák bizonyos formái. Hogy miért véd az Alzheimer-kórral szemben azt egyenlőre nem tudják. Feltehetőleg ez a típusú étkezés azért hasznos általában, mert antioxidáns, gyulladásellenes hatású elemeket tartalmaz. A kutatók azt tervezik, hogy speciális agytérképezéssel tanulmányozzák, hogy milyen hatása lehet a különböző étkezési szokásoknak a betegség kialakulására.

Prof. Dr. Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!