Széles körben elterjedt tévhit a fogszabályozást „kozmetológiának” tekinti. A fogtorlódások, a fogak közötti rések, valamint az állcsonttok egymáshoz képest rendellenes helyzete valóban megzavarják az arc egészségének a harmóniáját, pontosabban annak esztétikáját. A kozmetika voltaképp „szépítőszerekkel” végzett eljárás, amely megdőlt fogak helyzetén vagy hibás állcsontpozíciókon nem tud változtatni. Másképp az esztétika semmiképpen nem kozmetika, annál több és bonyolultabb dolog. Az archarmónia az esztétikus fogsorokkal fiziognómiai funkciót tölt be, amely nem csak egyén pszichéjére van hatással, hanem embertársaiéra is. A fogszabályozás javallatára azonban orvosi indokok alapján kerül sor. Az állcsont-ortopédia beavatkozásokat medicinális aspektusok indokolják.

A fogszabályozó kezelés végeredménye szinte kivétel nélkül a páciens számára járulékos esztétikai javulást eredményez.

Ezen sajátosságok miatt hajlamosak számosan a fogszabályozást kozmetológiává degradálni.

A fogszabályozás mindenekelőtt megelőzés!

Csak a szabályos fogsor – rések, torlódott, megdőlt, kiálló és ferde fogak nélkül – teszi lehetővé a fogak könnyű tisztulását és az egyszerű száj higiénét. A rendezetlen fogazatban a lepedék megtapadása fokozott, így a normális rágás hiányában a fogak ún. öntisztuló képessége szenved súlyos zavart, ami a fogszuvasodás és a fogágybetegségek kialakulása szempontjából úgyszólván elháríthatatlan kockázati tényező.

Kizárólag az egymáshoz képest megfelelően álló fogak és az így korrekt módon záródó fogsor teszi lehetővé az egyes fogak túlterhelődésének elkerülését, a fájdalmas állkapocs-ízületi problémák megjelenését. A harapási komfort hiányára bizonyítottan visszavezethető a fejfájások számottevő része. A kielégíthetetlen metsző és őrlőmozgások atípusos nyelési és tápfelvételi kényszert és szokásokat alakítanak ki. A rágási zavarok közismerten az emésztőrendszeri és az általános tápláltsági – ezáltal egészségi – állapotra is kihatással lehetnek. A rágószerv kóros állapota többnyire a hangképzés zavarával jár, valamint a beszédkészség rendellenességeit is okozhatja. A fogászati esztétikai hiánya pedig bizonyítottan a társadalmi beilleszkedés és a szociális kommunikáció pszichés zavaraival jár.

A fogszabályzó kezelés célja a fogászat zavartalan funkciójú összerendezése

és az ezáltal, esztétikussá váló rágószerv élethossziglani megtartása. Ezen állapot eléréséért a kezelést vállaló páciens individuálisan, családja és környezete áttételesen „nagyra becsült rágószerve értékét”, annak ápolására és megtartására (tudományosan bizonyítottan) az átlagot magasan meghaladó figyelmet szentel. A fogszabályozó kezelés után a páciens tudatában a saját fog birtoklása felértékelődik. A fogpótlásokkal szemben averzió alakul ki bennünk, ellentétben azoknak a „kultúrájával”, akik a „sebaj, majd megcsináltatom a rossz fogaimat” alapom felmentik magukat a fogazatukkal való törődés alól. A viszonylag hosszú fogszabályozó kezelések miatti szájhigiénés öntudattartós és erősebb, mint ami pl. szájhigénés hirdetésekkel, havi kampányokkal és divatos, ún. kommunális projektekkel elérhető.

Végezetül a legértékesebb, hogy az ép és egészséges fogazat iránti igényt a fogszabályozó kezelésen átesett gyermek felnőttkorukban utódaikra áttestálják, ezért a fogszabályozásra fordított erőfeszítések hatására generációkon keresztül követhető. Meglepő módon ez a hatás – úgy tűnik – nincs kapcsolatban a kezelt csoport szociális helyzetével.

Szakmai körökben, régebb körökben régebb óta tudott, hogy a fogszuvasodás elterjedésének szerencsésen csökkenő trendjét – gyermekkorban – felváltani látszanak a rágószervi rendellenességek. Sajnálatos, hogy a csökkenő születésszám ellenére a harapási és állcsont-rendellenességek száma és súlyossága egyre fokozódó tendenciát mutat.

A fogszuvasodás visszaszorítására koncentráló megelőző tevékenység eredményei felfedték, hogy a fogazati rendellenességek a leggyakrabban előforduló gyermekkori problémák a szájüregben mind tej-, mind vegyes, mind maradó fogazatban. A fogszuvasodás létrejöttével ellentétben ezek kórokra nem külső eredetű, hanem bonyolult, soktényezősen meghatározott belső – genetikai, hormonális, funkcionális, alkati stb. – okokkal definiálható rendellenességek. Az érintett nem hibáztatható, hogy nem „ápolta” fogait. Ezek az elváltozások orvosi beavatkozás nélkül többnyire nem kompenzálhatók, súlyos megjelenési formájuk feltartóztathatatlan.

Minden beavatkozás, amely egy rágószervi rendellenesség (szaknyelven: dysgnathia) kifejlődését megakadályozza, tehát prevenció.

Tudnunk kell, hogy a dysgnathiák olyan fennállása számos és súlyos követkeményes megbetegedést von maga után. A rágószervi rendellenességek rendezésének már vázolt elsődleges jelentősége egyben a következmények elhárítását is jelenti. Érdemes tehát gyermekeink fogszabályozásáért a generációkra kiható anyagi áldozatot is vállalnunk.

Prof. Dr. Végh András