Szívás a gyereknek, szívás a szülőnek!

orrszívás

Utolsó frissítés:

Azt hiszem minden szülő életében rettegett feladat az orrszívás, főleg rettegett pillanat gyermekünk első orrszívása.

Mindenki fejében él a kép a reklámokból, plakátokról, ahogy a gyermek édesdeden fekszik vagy ül és csendben tűri, ahogy a szülő szívja az orrát, vagy épp magának szívja a nagyobbacska gyermek.

És aztán jön a valóság, amikor mindezt nekünk kell csinálni! Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy a legtöbb esetben kicsit sem hasonlít az idealizált képhez. Ahogy minden végtagunkat bevetve fogjuk gyermekünket, aki torka szakadtából ordít, mert lefogtuk és még a porszívó is zúg mellette, miközben próbáljuk kiszívni orrából a váladékot, majd mikor azt hinnénk már vége a megpróbáltatásoknak, rájövünk, hogy be kell cseppentenünk, fújnunk az orrába az orrcseppet, orrsprayt. Huh, kész végeztünk – gondoljuk magunkban -, de tudjuk, hogy 1-2 óra múlva kezdődik elölről minden.

De mivel, hogyan is tudunk orrot szívni, orrba cseppenteni, fújni?

Vegyük sorba a ma kapható lehetőségeket, orrszívók fajtáit.

– kézi, gumiballonos szívó

Egy igen egyszerű nagy pipetta, aminek a végén egy gumilabda szerű ballon található, ezt összenyomva illesztjük a gyermek orrához a pipetta végét, majd, ha a nyomást felengedjük az orrban lévő váladékot a pipetta felszippantja.
Előny: Olcsó, sok helyen beszerezhető, nem igényel áramot a használata így bárhol használható, tisztítása egyszerű.
Hátrány: Kizárólag híg-feloldott váladékot szív fel besűrűsödött részeket nem. Hatékony használata türelmet és viszonylag sok gyakorlást igényel.

– elemmel működő, elektromos szívó

Egy kézben könnyen tartható készülék, mint a neve is mutatja elemmel/akkumulátorral működik. A készüléket bekapcsoljuk, szívó végét beleillesztjük a gyermek orr nyílásába, mert a vákuum így távolítja el a váladékot. Tisztítása eszköztől függ, legtöbb esetben külön tartállyal rendelkezik, mely levéve csap alatt vízzel tisztítható. A legtöbb vélemény alapján nem túl hatékony hosszútávon.
Előny: Egy-egy alkalommal pl. utazás során hasznát vehetjük, ha nincs más módunk az orrszívásra. Viszonylag halk működés közben, ezért nem olyan félelmetes a gyermek számára.
Hátrány: Nem túl jó ár-érték arány, szívó hatása gyenge, beszáradt váladékot nem távolítja el.

– elektromos orrszívók

Lényegében egy szívófej, ami egy gumicsővel csatlakozik a szívómotorhoz. Létezik belőle konnektorba dugható és akkumulátoros változat is. Használata könnyű, de a cső és a konnektoros kábel hossza miatt viszonylag helyhez kötött. Az előzőleg feloldott váladékot általában hatékonyan kiszívja, de a beszáradt váladékkal a legtöbb márka szintén nem birkózik meg.
Előny: Az előzőekhez képest jóval hatékonyabb szívóerő. Kis helyet foglal, ami akkumulátorral működik akár út közben is használható. Halk működés, de ez fajtától is függ.
Hátrány: Nem akkumulátoros változatnál helyhez kötöttség, fajtaként változó egymástól igen eltérő árak, tönkrement/elveszett alkatrész nehezen pótolhatóak.

– porszívóhoz csatlakoztatható szívó

Lényegében ugyan úgy működik, mint az elektromos szívók, azaz a cső végét a speciális fejhez csatlakoztatjuk, amit a porszívó szívócsövébe kell illesztenünk így hozva létre a vákuumot. Bár sokan ódzkodnak a használatától, nem tudunk vele, ártani a gyermeknek. A szívás erőssége közel sem fájdalmas a gyermek számára, aki nem hiszi, próbálja ki saját magán előtte!
Előny: Nagyon jó szívó képesség, legtöbb esetben a beszáradt váladékot is eltávolítja, olcsó, könnyen tisztítható, könnyen pótolható, porszívónként eltérő, de legtöbb esetben szabályozható szívó erő.
Hátrány: hangos (a porszívó hangja legtöbbször félelmetes a gyermek számára) a porszívót vagy állandóan elővesszük – eltesszük, vagy elől hagyva igyekszünk nem átesni rajta. Az üveg szipkás változat viszonylag törékeny és több márkánál nem ajánlott a sterilizálás. A mai modern porszívók néha túl okosak, így előfordul, hogy a szívófejet rácsatlakoztatva lekapcsol a motor, mert túl gyengének érzi a szívás erősségét. Illetve egyes gyengébb minőségű porszívók a gyakori rövid ideig tartó ki-be kapcsolástól hajlamosak tönkre menni.

– szájjal szívható szívó

Ez lényegében ugyan azon az elven működik, mint a porszívós toldalék azzal a különbséggel, hogy semmihez nem kell csatlakoztatnunk, hanem a cső végét szánkba véve megszívjuk, így mi fejtjük ki a szívó hatást. Elsőre furcsán hangzik, de a legtöbb eszköz biztonsági szeleppel van ellátva, hogy a kiszívott váladékkal ne érintkezzen a szívó szülő.
Előny: Bárhol használható, nincs hangja, kis helyet foglal, olcsón hozzáférhető.
Hátrány: Használata gyakorlást igényel, legtöbb esetben nehezen tisztítható.

– csapra szerelhető szívó

Felépítésében ez is olyan, mint a porszívós toldalék, de itt a porszívó helyett a vízcsapra kell felszerelni a cső végén található toldalékot és a vízcsapot megnyitva a víz folyását szabályozva tudjuk szabályozni a szívó erőt.
Előny: Nem szükséges hozzá áram, higiénikus a használata, szabályozható a szívóerő, könnyen pótolható, halk használat.
Hátrány: nem minden csapra szerelhető fel, a gyermeket nehéz tartani a csapnál szívás közben, a szívócső pedig rövid.

Ha kiválasztottuk a gyermekünk és pénztárcánk számára leginkább alkalmas szívóeszközt, lássuk, mit is kell vele csinálnunk a helyes orrszívás, orrtoalet elvégzéséhez.

orrfújás
Fotó: dreamstime.com

Minden esetben nagyon fontos a higiéné betartása! A művelet előtt és után is mossunk kezet!
Az eszközöket minden szívás után alaposan mossuk el, szükség esetén sterilizáljuk!
Ne használjuk ugyanazt az orrcseppet több gyermek esetén, minden gyermeknek legyen külön orrcseppje.
A cseppentő vége lehetőleg ne érjen a gyermek orrához a fertőzések elkerülése végett.
Ne használjunk lejárt szavatosságú cseppet, sprayt!

Amennyiben úgy látjuk, hogy a váladék be van száradva az orrnyílásba, azt lehetőleg oldjuk fel, ha van rá lehetőségünk használjunk inhalátort, szükség esetén naponta többször, majd ez után szívjuk le a váladékot. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor sósvizes orrcseppel/spray-vel oldjuk fel, majd szívjuk le a váladékot. Ez után cseppentsük, fújjuk be a gyógyszert gyermekünk orrába. Fontos, hogy gyógyszeres orrcseppet ne orrszívás előtt, mert akkor a szívással eltávolítjuk a hatóanyagot!

Mikor kell orrot szívni?

– ha a gyermek orra be van dugulva,
– ha láthatóan váladékozik az orra,
– ha szörcsög,
– szoptatott, náthás csecsemőnél minden étkezés előtt.

Miért kell cseppenteni?

– feloldjuk a beszáradt váladékot,
– csökkentjük a nyálkahártya duzzanatot,
– gyógyszer bejuttatása miatt.

Orrcseppentés helyes technikája:

– Szükség esetén inhalálással vagy sós oldattal oldjuk fel a beszáradt váladékot.
– Távolítsuk el az orrcsepp kupakját.
– A gyermeket ölünkben stabilan tartjuk, vagy pelenkázóra/ágyra fektetjük.
– Fejét kissé hátra hajtjuk és mindkét orrnyílásba cseppentünk a gyógyszerből.
– A cseppentés során az orrcsepp tárolóedényéhez tartozó cseppentő feltét, illetve a pipetta hegye lehetőleg ne érintkezzen a gyermek orrával.
– Néhány másodpercig még tartsuk hátra hajtva a gyermek fejét, hogy a bejuttatott oldat eljusson mindenhova.
– Az esetleges kifolyt felesleget, mellé cseppent folyadékot töröljük le.

Takácsné Kántás Mónika

 

Irodalom:
https://www.babaszoba.hu/articles/kisgyerek/Orrszivos_praktikak_igy_lesz_kevesebb_a_macera?aid=20180108054329
https://divany.hu/szuloseg/2013/01/19/orrszivok/
https://nlc.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=41991
https://www.hoxa.hu/elektromos-orrszivo-vs-forum

 

Fotó:
dreamstime:com

Szívás a gyereknek, szívás a szülőnek!

Nálatok is "mumus" az orrszívás?

Köszönjük, hogy szavaztál!