Okostelefon, okosóra, okoskarkötő… De okos kötszer?

intelligens kötszer

Az okos dolgok világát éljük.

Mobiltelefonunk segítségével a kezünkben a világháló, pillanatok alatt utánanézhetünk szinte bárminek. Az okosóra folyamatosan értesít minket adatokról, a valós, vagy vélt érdeklődési körünknek megfelelő információkról, eközben fáradhatatlanul elemezi bioritmusunkat, szívverésünket. Lassan már az hihetnénk, az egészséges és nagyon tudatosan önkontrollált életmód elengedhetetlen eszközei – kétségtelenül megvan a szerepük mai modern világunkban, mindazonáltal használatukat érdemes okosan átgondolni. Az előzőek mindenki számára ismert technikai újdonságok, ha úgy tetszik „kütyük”, a mindennapjaink részei. Jelen cikk nem is erről szól.

Miközben a fejlesztések egyre komplexebb, jobb teljesítményű készülékek gyártását tették lehetővé, hogy látszólag vagy ténylegesen megkönnyítsék az életünket, a technológiai fejlődés és a kutatások szerencsére más területeken is zajlanak.

Jóllehet, az orvostudományban is számos új készülék érhető el, amelyek nagyban elősegítik a páciensek gyógyulását, sőt életek megmentését. Viszont vannak olyan vívmányok is, amelyek kevésbé szembeötlőek, mint egy szép elektromos, világító és pittyegő eszköz, de a használatukkal meggyógyítható betegek száma annál látványosabb. Ez a kötszerek világa.

A Kr.e. 2200-ből származó orvosi papírok szerint a seb gyógyulása érdekében alapvető fontosságú a sebtisztítás és a sebkötözés.

A lényegi rész tulajdonképpen azóta sem változott, persze a sebgyógyulás folyamatának ismerete és a sebkezelés jelentős fejlődésen ment át.

A seb röviden

a bőr védőfunkciójának károsodása, megszűnése, a hámréteg kohéziójának megbomlása (kötőszöveti hiánnyal vagy anélkül) fizikai vagy termikus behatásra.

Lehet akut (pl. traumás sebek, műtéti sebek), vagy krónikus (pl. mély égési sérülések, fekélyek, másodlagosan gyógyuló sebek), a gyógyulási folyamat jellegétől és idejétől függően.

Ahhoz, hogy optimális sebgyógyulást érjünk el, elengedhetetlen, hogy helyénvaló sebkezelést alkalmazzunk és az adott seb típusához megfelelő kötszereket használjuk. Ideális esetben a sebkezelés és a kötszer alkalmazkodik a sebgyógyulás egyes folyamataihoz (hemosztázis-inflammáció, granuláció-proliferáció és remodelláció), elősegíti a fiziológiás folyamatok lezajlását, megfelelő közeget biztosít számukra.

Sebtisztításra

Hippocrates még bort és ecetet használt. Később a mikróbák megismerésével a fertőtlenítőszerek és az antibiotikumok alkalmazása egyre jobb sebellátást tettek lehetővé. A 20. században a modern kötszerek érája következett, napjainkban pedig ún. intelligens, vagy okos kötszerekkel is dolgozhatunk.

De mitől lesz egy kötszer okos?

Az ideális, okos kötszer tulajdonságai:

megfelelő nedvességet és pH-t biztosít a seb környezetében; légáteresztő; a sebváladékot magába szívja; megvédi a sebet a mikroorganizmusoktól, fertőzéstől; csökkenti a sebfelületi szövetelhalást; mechanikai védelmet biztosít; könnyen cserélhető; biokompatibilis, biodegradábilis, elasztikus és nem toxikus; csökkenti a sebfájdalmat; a sebgyógyuláshoz szükséges anyagokat tartalmaz; költséghatékony.

Még kiegészíthetjük egy fontos tulajdonsággal: 

elérhető a páciens és az orvos részére is.

Korábban a növényi eredetű (pamut) steril a gézlap (vagy mull-lap) volt az általánosan elfogadott és használt kötszer. A modern sebkezelésben is megvan a helye, de felhasználása már korántsem univerzális, azaz nem jó minden sebre. Az intelligens kötszerekkel, mint fentebb említettem, alkalmazkodunk a sebgyógyulás egyes fázisaihoz elősegítve a természetes folyamatok lezajlását, kiváltképpen, ha a sérülés súlyos, vagy a normál folyamatok valamilyen okból zavart szenvedtek és fokozott támogatásra van szükség a kezelés által (pl. fokozott váladéktermelődés, sebfertőződés, elhúzódó sebgyógyulás).

A modern kötszerek lehetnek pl. kollagén, alginát, poliuretán hab, hidrogél, hidrokolloid tartalmúak, felületükön hordozhatnak ezüst ionokat, aktív szenet, gyógyszereket, növekedési faktorokat, lehetnek antiszeptikus szerrel impregnált tüllök, hidrokolloid szemcséket tartalmazó keményítő kopolimerek, szilikon, vagy irha alkotórész tartalmúak.

Az intelligens kötszerek önmagukban képesek az elhalt szövetek eltávolítására, magukban tartására

(akár a klasszikus értelemben vett sebészeti beavatkozás nélkül), közben elvégzik a sebalap öblítését és elősegítik a hámosodást, vagyis önmagukban több feladat egyidejű ellátását végzik, akár anélkül, hogy naponta kellene cserélni őket. Használatuk megfelelő szakmai ismereteket igényel, sebtípusra és egyénre szabott, alkalmazási és behatási idejük jól szabályozott, hatékonyságuk szakirodalmi adatokkal és kutatási eredményekkel alátámasztott. A frissítéshez pedig nem wifi, hanem szakszerű kötéscsere szükséges. De, még ez sem teljesen igaz.

okos kötszer

Valójában a már széles körben használatos modern intelligens kötszerek is „csak” passzív résztvevői a sebgyógyulásnak,

abban a tekintetben, hogy önmaguk nem képesek érzékelni, hogy a gyógyulás éppen melyik fázisban tart, milyen a seb vegyhatása, oxigén ellátottsága, hőmérséklete, nedvessége, vagy aktuálisan mennyi antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, esetleg növekedési faktort kell leadniuk. Voltaképpen nem adnak diagnosztikus információt arról, hogy mi zajlik a kötés alatt. Ezáltal időben limitált, hogy egy kötés meddig lehet a seben.

Nem csoda, hogy a legújabb kutatások ún. aktív okos kötszerek fejlesztését tűzték ki célul.

Bizonyos helyeken már mai is rendelkezésre állnak pH mérővel ellátott (potenciométer mikroelektróda, kolorimetrikus festék), vagy oxigénszintet mérő (ezüst és cink mikroelektróda, fluoreszkáló porfirin-dendrimer foszfor), esetleg impedancia- és nyomásmérőkkel rendelkező kötszerek. Sőt, piezoelekromos mikropumpával, vagy hő által vezérelt részecskékkel (poly N-isopropyl-acrylamid, polietilénglikol-diakrilát), iontoforézissel a seb igényei szerint, például az antibiotikum, vagy más szerek leadásának ütemét vezérelni képes kötszerek.

Az elasztikus mikroelektródák továbbfejlesztésével olyan típusok is készülnek, amelyek „wireless” módon mobiltelefonunkkal is képesek kommunikálni. Úgy tűnik, mégiscsak jól jön majd a wifi még a sebkezelésben is. A mindennapi gyakorlatban rutinszerűen persze még nem találkozhatunk ennyire speciális sebkötöző anyagokkal. Végül a nem is olyan távoli jövő a teljesen automatizált kötszer, amelyről a szakirodalomban már történtek közlések.

Dr. Mikóczi Márió

Irodalomjegyzék:
1. Neligan PC. Plastic Surgery 3th Ed. Elsevier Saunders, Philadelphia, 2012.
2. Thorne CH. Grabb and Smith’s Plastic Surgery 6th Ed. Lippincott Williams & Wilkins, Philadelphia, 2007.
3. Hess CT. Clinical Guide: Wound Care. Lippincott Williams & Wilkins, Philadelphia, 2005.
4. Baranoski S., Ayello E. Wound Care Essentials: Practice Principles 4th Ed. Wolters Kluwer, Philadelphia, 2016.
5. Derakhshandeh H et al. Smart Bandages: The Future of Wound Care. Trends Biotechnol. 2018 Dec;36(12):1259-1274.
6. Dabiri G, Damstetter E, Phillips T. Choosing a Wound Dressing Based on Common Wound Characteristics. Adv Wound Care (New Rochelle). 2016 Jan 1;5(1):32-41.
7. Mostafalu, P. et al. (2018) Smart bandage for monitoring and treatment of chronic wounds. Small 14, 1703509.
8. Gupta B. Textile-based smart wound dressings. Ind. J. Fibre & Textile Res. Vol. 35, June 2010, pp. 174-187.
9. Ajovalasit A. et al. Development and characterization of xyloglucan-poly(vinyl alcohol) hydrogel membrane for Wireless Smart dressings. Eur. Polym. J. Vol. 106, Sep., 2018, pp. 214-222.
10. Ghomi ER. et al. Wound dressings: Current advances and future directions. J. Appl. Polym. Sci. 2019, doi: 10.1002/app. 47738.
11. Dhingra GA. Lock Stock And Barrel of Wound Healing. Curr Pharm Des. 2019 Sep. 26. doi: 10.2174/1381612825666190926163431.

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!