Talán egy szülő számára nincs is annál nagyobb félelem, aggasztóbb fantázia, mint hogy gyermekével baj történik, baleset éri, orvosi ellátásra szorul, esetleg kórházba kerül. Ugyanakkor egy ilyen nehéz helyzetben kevésbé gondolhat arra, hogy a gyermek gyógyulásában ő maga milyen jelentős szerepet játszik. A gyereknek nemcsak gyógyszerekre, szakszerű orvosi beavatkozásra, folyamatos megfigyelésre lehet szüksége, de legalább ennyire fontos és gyógyulást elősegítő a szülő jelenléte is.

Ritkán, de előfordul, hogy gyermek szülő jelenléte nélkül fekszik kórházban. Ennek számos oka lehet, például, hogy egy anya egyedül neveli a gyermekeit, és nincs, aki a többiekkel otthon maradjon. Az is megesik, hogy a család nehéz helyzetbe kerül, így az elsődleges kötődést jelentő személy helyett valaki másnak kell benn tartózkodnia a gyermekkel. Ilyen, amikor az anya csecsemővel van otthon, ezért az apa vagy egy nagyszülő marad a kórházban. Ez még mindig sokkal szerencsésebb, mint ha a gyermeknek egyedül kellene alkalmazkodnia a szokatlan környezethez. Gondoljunk csak az állami gondozott, otthonban nevelkedő gyermekekre, akiket a hivatásos szakember vizsgálatra kísér, de nem tud tartósabban, éjszakára is a gyermek mellett maradni.

A fejlődéskutatók által sokat vizsgált kérdés, hogyan hat a gyermekre és a pszichés fejlődésre a gondozótól való rövid vagy hosszabb idejű szeparáció.

Ilyen a bölcsőde megkezdése, család felbomlása, válás, szülő kórházba kerülése, halála, természeti és egyéb katasztrófák (pl. háború, éhínség, árvíz), stb. Az egyik jelentősebb, sokszor idézett megfigyelés René Spitz nevéhez fűződik. Őt a szeparáció szélsőséges fajtája foglalkoztatta. 164 csecsemő viselkedését tanulmányozta, akik árvaházakba kerültek. Ezek a gyermekek nemcsak tartósan voltak szüleiktől elválasztva, de az intézetben a gondozóik is cserélődtek. Spitz egy tünetegyüttest írt le, melyet hospitalizmusnak nevezünk. Megfigyelései alapján arra jutott, hogy habár kielégítőek voltak az árvaházi higiéniai körülmények, a babákat megfelelően táplálták, testi és értelmi fejlődésük mégis jelentősen elmaradt, sőt előfordult közöttük halálozás is. A tüneteket szerinte egyértelműen a kizárólagos, egy személy által stabilan nyújtott érzelmi támogatás hiánya váltotta ki.

Habár a részletezett vizsgálat árvaházakban zajlott, a hospitalizáció fogalma az egészségügyben is jól ismert. A kórházi személyzet is törekszik arra, hogy a gyermekeket felesleges vizsgálatoknak ne tegyék ki, és csakis addig tartózkodjanak a kórházi környezetben, amíg indokolt.

Mivel az anya elsődleges és pótolhatatlan szerepe különösen meghatározó a gyermek érzelmi és személyiségfejlődésében, a gyermekkórházak – a legtöbb esetben és lehetőségeikhez mérten – támogatják a szülői jelenlétet a bennfekvő gyermek ágya mellett.

A gyermek életkorától függően fontos, hogy a gyermekkel együtt egy bizalmi személy is a kórházban tartózkodhasson. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb szükség van a szülő biztonságot jelentő közelségére.

Ha egy gyereknek kórházba kell mennie, az az egész család számára ijesztő, stresszel járó, akár rendkívüli állapot is lehet. A szülőnek a gyermek mellett saját magát is fel kell készítenie a kórházi tartózkodásra, a kellemetlen vizsgálatokra, műtétre.

Érdemes tudatosítanunk, mennyire fontos, hogy gyermekünkkel őszinték legyünk. Érthető, az életkorának és intellektuális képességeinek megfelelő magyarázatokkal szolgáljunk számára! Így nem okozunk számára csalódást, sőt erősítjük a belénk vetett bizalmát.

Minden szülő szeretné a gyermekét megóvni a fájdalmaktól és a szenvedéstől, ám ez az orvosi beavatkozásoknál nem mindig lehetséges. Amennyiben a szülő jól felkészíti magát, az mindkettőjük számára segíthet a bent töltött időt sikeresen átvészelni.

Na de hogyan tud felkészülni a szülő?

Jó, ha képes a saját érzéseire, félelmeire figyelmet fordítani, és azokat meg tudja fogalmazni. Például:
Mennyire látja az elkövetkező időszakot és a javasolt beavatkozásokat szükségesnek? Érti-e a folyamatot, a szakemberek tájékoztatását? Ha esetleg nem, hogyan reagál ebben a helyzetben? Be meri ismerni ezt? Mer kérdéseket feltenni? Bízik-e a kórházban, a kezelőorvosban, hogy a gyermeke jó kezekben van? Fontos tisztáznia magában, neki milyen a viszonya a betegséghez, az orvosokhoz, a kórházhoz! Ha van olyan szituáció, ami elbizonytalanítja, szorongást vált ki önből, mi segítene a probléma megoldásban? Esetleg van-e olyan személy, aki önnek érzelmi támogatást nyújthat?

Hogy a gyermekét támogatni tudja a fájdalmas beavatkozás alatt, a szülőnek meg kell próbálnia az érzéseit és félelmeit a gyermek jelenlétében kontroll alatt tartani.

A gyermekek fogékonyak a szüleik érzéseire, hangulatára. Ha a felnőttek nem is osztják meg velük lelki állapotukat, mégis tisztában vannak vele. Így amennyiben a szülő bizalmat szavaz és optimista a kórházi kezeléssel kapcsolatban, azt a gyermek is megérzi, biztonságot él meg és a kezelés kimenetele is nagyobb eséllyel lehet kedvező.

A gyerekek gyakran nem tudják, mi következik, mi vár rájuk. Félnek a kellemetlen kezelésektől, az ismeretlen környezettől és a szülőktől való elválasztástól.

A kórházi kezeléshez való viszonyukat meghatározhatják korábbi tapasztalataik. Ilyen lehet egy pozitív életesemény (például kistestvér születése), de az is előfordulhat, hogy közeli hozzátartozó, például nagyszülő kórházban hunyt el, emiatt a kórházat a halállal azonosítják. Ha a gyerek nem is érti még feltétlenül a halál jelentését, de mondjuk a szüleit a kórházban sírni vagy feszültnek látta, számára az akkor is meghatározó élmény, mert azt éli meg, hogy a biztonságot nyújtó személy szorong.

Amennyiben a gyerek egy korábbi orvosi kivizsgálás vagy kórházi tartózkodása alatt fájdalmas tapasztalatokat szerzett, valószínűleg mindent elkövet, hogy a kórházba kerülést megakadályozza, késleltesse.

Ugyanakkor szerencsés a gyermek, akivel ott a szülő. Hisz neki az anya/gondozó a biztos bázis, magát jelenti az otthont (akárhol is legyenek), a mindent.

Túl a jelenléten… Mit tehet a szülő?

• Az életkornak megfelelően magyarázzuk el a kórházi befekvés szükségességét! Ha bizonytalanok vagyunk, segítségünkre lehet egy gyermekkönyv is. A könyvesboltok polcain egész repertoárt találhatunk a témában.
• Engedjük meg neki, hogy otthon választhasson, melyik plüssállatot, játékfigurát, könyvet vagy fotót szeretné a kórházba magával vinni! Ez oldhatja szorongását, benn növelheti biztonságérzetét.
• Magyarázzuk el neki, pontosan miért megy a kórházba, és hogy az az a hely, ahol ismét egészségessé válhat! Magyarázat nélkül megeshet, hogy nem ismeri fel az összefüggést a betegség és a kezelés között. Illetve a fájdalmas beavatkozásokat büntetésnek véli és a viselkedésére vonatkoztatja. Akár azt is hiheti, hogy a szülei már nem szeretik vagy lemondanak róla. Ez a magyarázat még nagyon kicsi gyermekeknél is fontos, annak ellenére is, ha nem teljesen értik.
• A gyermek félelmeit, aggodalmait minden esetben komolyan kell venni, kérdéseit őszintén, a valóságnak megfelelően megválaszolni. Ha egy „nem fáj!” megnyilvánulással bagatellizálunk, könnyen összezavarhatjuk vele. Képzeljük el a helyzetet az ő szemszögéből! Vajon mit érezhet? Mondhatjuk például azt, hogy „Megértem, hogy félsz, meg vagy ijedve, de…”

Ami megkönnyítheti a kis beteg osztályos tartózkodását:

• A gyereknek a kellemetlen vizsgálat lefolyását nyugodtan, szeretetteljesen, magabiztosan magyarázzuk el! Jól tesszük, ha elmondjuk neki, hogy ez fájni fog. Tudva az igazságot, jobban elviseli a helyzetet, mintha nincs rá előzetesen felkészítve. A gyermek feszültsége oldódik, ha az anya vagy apa az mondja, például „Itt vagyok veled. Fogom a kezed és simogatlak. Ez kb. … percig tart, aztán már meg is csináltad.”
• A kezelések során az orvosok és ápolók a gyermeknek optimizmust és bizakodást mutatnak. Ez közvetítődik a gyermek felé és segít neki, hogy a helyzettel a legjobban megküzdjön.  
• Ha lehetséges, a gyerek hordhassa a saját ruháit a kórházban is, pl. melegítőt és estére saját pizsamát. Ezzel kissé otthonosabban érezheti magát.
• Amennyiben a szülők csak látogatóként jöhetnek, jelentsék be előre a közelgő búcsút, hogy a gyermek is felkészülhessen rá!
• A kis fájdalmaktól vagy a hosszabb nyugalmi fekvéstől is eltereli a figyelmet a játék (pl. kártyajáték), a felolvasás, a mese. Sok gyereknek segít, ha a vérvételnél vagy az infúzió idején egy történettel elterelik a figyelmét. Mások szeretik nézni, mi történik velük. Nekik egy kis légzőgyakorlattal tudjuk a fájdalmaik egy részét csökkenteni. Például a tűszúrás alatt a gyermek lassan kilélegzi a levegőt. Ez a levegőkifújást egy kis történetbe is beágyazhatjuk. „Képzeld el, hogy egy egész nagy tábortüzet fújsz most el!”
• Ha egy gyermek védekezik a beavatkozással szemben, ellenkezik, a szülő semmi esetre se szidja meg, ne fenyegesse! A gyermek könnyebben fog a helyzethez alkalmazkodni, ha érzi a szülők kezelésbe, orvosokba, ápolókba vetett bizalmát.
• Természetesen minden kis páciens örül az ajándékoknak és figyelmességeknek. Mindamellett a betegtársakra való tekintettel a hangos, zajos játékokról most inkább érdemes lemondani.
• A testvérek, barátok, osztálytársak látogatása kapcsolatot teremt a külvilággal. Főleg hosszabb benn tartózkodás esetén lehet ez lényeges. Ilyenkor jól jöhet egy látogatási terv készítése.

Nagyon fontos, hogy a szülő önmagára is figyeljen, míg a gyermekével kórházban van!

A kórteremben való hosszas tartózkodás pszichésen is túl nagy megterhelést jelent. Ha az ideje teljesen ki van töltve, a gyermekének kevesebb segítséget és támogatást tud nyújtani. Ezért a szülő tehermentesítése elengedhetetlen. Legszerencsésebb, ha a gyermek bizalmi személyeivel, a családtagokkal váltják egymást, kicsit sétálni megy, máshol tölt egy éjszakát, alszik egy nagyot, rövidebb kimenőt tart.

Minden előzetes felkészülés és anyai, apai kórházi tartózkodás ellenére a gyermeknek/kamasznak a gyakori vagy tartós kórházban töltött idő mélyreható és megterhelő, nyomasztó tapasztalat is lehet. A kórházi kezelést követően többféle eszköz is rendelkezésére áll, hogy gyermeke feszültségeit oldja. Az otthoni, biztonságot jelentő környezetben teremtsen alkalmat számára, hogy szabadon lerajzolhassa élményeit, vagy játékfiguráival eljátssza a történéseket! Egy kis orvosi táskával közös szerepjátékban együtt is átélhetik a szorongásokat, fájdalmakat és a gyógyulás örömét. A betegszerep mellett így kipróbálhatja, milyen gyógyítónak lenni. Elképzelhető, hogy ezt a játékot a gyermek ismételgeti. Ez teljesen érthető, hagyjuk, amíg a gyermeknek igénye van rá!

Mindemellett érdemes tudni, hogy szükség esetén felkereshet gyerek- és ifjúsági klinikai szakpszichológust is, aki segíthet ezeket a tapasztalatokat feldolgozni.

B. Porkoláb Márta

Felhasznált irodalom:

Cole, M., Cole, S.R. (2003): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.
Hámori E. (2015): A kötődéselmélet perspektívái. Animula Kiadó, Budapest.
https://www.betanet.de/kinder-im-krankenhaus.html

Fotó:
dreamstime.com