Kezdődik az új tanév, amikor a legtöbb családban felmerül a kérdés, hogy járjon-e szakkörre a gyermek, és ha igen, akkor milyen fajtára és hányra?

A különórák nagyon sok készségeket, képességét fejleszthetnek, és hasznos kompetenciákat alakíthatanak ki. A gyermekek személyisége is „színesedik” és gazdagszik látásmódja tőle. Tanulhatnak például kitartást, küzdést, együttműködést, precizitást stb., melyeket életük más helyzeteiben is kamatoztathatnak.

A szakkör választásánál elsősorban a gyermek érdeklődési körét és jellemvonásait kell figyelembe venni.

Van, akit inkább a sportos tevékenységek kötnek le, van, aki a művészetek iránt vonzódik, mást pedig a logikai kihívások érdekelnek. A választást mindezen túl még befolyásolhatja, hogy a szakkör milyen távol van a lakhelytől, iskolától, mennyibe kerül, vagy ki tartja, kik járnak oda.

Szakköröket gyakran az iskola is felkínál. Első körben érdemes megismerni az ottani lehetőségeket, hiszen megterhelő a gyerek (és a szülő) számára, ha sokat kell utazgatni. Az iskolai szakkör előnye még, hogy a közösségbe való beilleszkedést is megsegíti, és öröm tud lenni a gyereknek, ha a barátaival délután közösen is részt vehet valamilyen foglalkozáson.

Egyéni a gyerekek terhelhetősége.

A szakkör(ök) megválasztásakor mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy a gyermek el tudja készíteni a házi feladatát napközben, ne este, fáradtan kelljen ezzel foglalkoznia, hiszen ilyenkor már nem tud koncentrálni. A házi feladat elvégzése több feszültséggel fog járni, nem is beszélve arról, hogy a feladatvégzés hatékonysága is alacsonyabb lesz.

Fontos, hogy maradjon elég szabadideje játékra, barátkozásra, egyéb elfoglaltságokra és pihenésre.

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-két szakkörnél többre nem érdemes járnia a gyerekeknek, mert az már túlterhelő lehet számukra (ebbe beletartoznak az iskolai és iskolán kívüli sportfoglalkozások is). Azonban – ritkán – van olyan gyerek, akinek igénye, hogy akár 2-nél több szakkörre is járjon, mindamellett, hogy az iskolában is jól tud teljesíteni, a sok elfoglaltsága mellett sem merül ki, és kiegyensúlyozott marad. (Fontos azonban tudni, hogy a gyerekek vágya nem mindig egyezik meg teherbíró képességükkel.) Azoknak a gyerekeknek, akik fáradékonyak, vagy akiknek több kötetlen időre, szabad játékra van szükségük, többnyire 1 szakkör is elegendő.

Minél fiatalabb egy gyermek annál nagyobb segítséget igényel szakköre megválasztásnál. Mivel az óvodások kevesebbet bírnak, sokszor az óvodai élményektől is elfáradnak és sokkal több kötetlen játékidőt igényelnek, ezért nekik délután gyakran inkább pihenésre, szabadfoglalkozásra van szükségük.

Kérdés szokott lenni, hogy első osztályban járhat-e különórára a gyermek?

Mivel nagy váltás a gyermek számára a megszokott óvodai közösség és a kötetlenség után az iskola új szabályrendszere, a rá váró feladatok és az osztályközösségbe való beilleszkedés, ezért első osztály őszén mindenképpen meg kell fontolni, hogy jár-e különórára, fogja-e bírni a terhelést. Amennyiben az látszik a gyermeken, hogy könnyen veszi az „akadályokat”, akkor lehet vinni délutáni szakkörre, de figyelemmel kell kísérni, hogy nem túl sok-e neki. Előfordul, hogy eleinte viszi a lendület, de hónapok múltán fárad ki a gyermek.

Egyes gyerekeknek abban kell segíteni, hogy a sokirányú érdeklődési köre közül ki tudja választani azt, amire járni fog. Előfordul, hogy – külső vagy belső – megfelelési vágyból túl sokat vállalnak, és nem tudják, vagy nem merik bevallani, hogy túlterheltek. Ez a belső feszültség pszichoszomatikus tünetekhez vezethet, ilyen lehet például a lelki eredetű has/fejfájás vagy egyéb szorongásos panaszok.

Ezekben az esetekben a szülő feladata, hogy észrevegye gyermeke túlterheltségét, és segítsen neki lemondani a túlvállalásról. Segíthet, ha egy listát készítenek az ötletekről, és a gyermekkel beszélgetve, akár különböző szempontok szerint osztályozva a szakköröket közösen kiválaszthatják, hogy mire fog járni az adott tanévben.

Másoknál pont az okoz nehézséget, hogy nem akar semmilyen különórára járni.

Fontos felderíteni ennek okát. Amennyiben kreatívan, változatosan tölti el a szabadidejét, elég, ha megajánljuk a lehetőségeket, de nem kell erőltetni a szakköröket. Azonban, ha azt látjuk a gyermeken, hogy nem tudja lekötni magát, és csak unatkozik, vagy folyton a „a kütyükön lóg”, akkor jó, ha a szülő erőteljesebben képviseli a szakkör szükségességét, adott esetben kötelezővé is lehet tenni egy különóra választását.

Amennyiben a passzivitásnak az oka, hogy a gyermek nem tudja milyen lehetőségei volnának, vagy mi érdekli őt, akkor segíthet, ha a szülő sokat beszélget a gyermekkel, és közösen megkeresik az érdeklődési területeit. A szülő felkutathatja az elérhető lehetőségeket, és néhány felkínált lehetőség közül kell választani a gyermeknek. Előfordul az is, hogy azért nem akar szakkörön részt venni, mert fél új helyre elmenni. Ilyen esetben megsegíthetjük azzal, ha egy barátjával együtt megy el, vagy – amennyiben ez lehetséges – eleinte a szülő is jelen van a foglalkozás alatt, az utóbbit természetesen előre meg kell beszélni a pedagógussal.

Olyan esetekben, amikor a kezdeti lelkesedést követő hónapokban elmegy a gyermek kedve a foglalkozástól, érdemes körbejárni ennek okát.

Segíthet, ha a szülő sokat beszélget a gyermekével, esetleg elmegy megnézni a szakkört, hogy kiderüljön mi áll a „lendületvesztés” mögött. Lehet, hogy valóban nem neki való a választott foglalkozás, vagy olyan pedagógus tartja, akivel a gyermek nem találja meg a közös hangot, esetleg a kortárs közösségbe nem tudott beilleszkedni. Természetesen bármelyik ok áll a háttérben, átgondolást igényel, hogy a szakkörváltás megoldja-e a problémát, vagy új helyzetben is újragenerálódik.

Sokszor, ha időt adunk a gyermeknek, átbeszéljük a nehézségeit, azokra közösen megoldási lehetőségeket keresünk, kínálunk, megkönnyíti a gyermek számára, hogy megoldja a problémáit. Így örömmel folytatni tudja a foglalkozást és van esélye rá, hogy – újra – megszeresse a választott különóráját. Gyakran előfordul, hogy maga az elköteleződés jelenti a fő problémát. Ilyenkor fontos, hogy a szülő támogassa a foglalkozás folytatását. Ki lehet mondani szabályként, hogy a szakkört egy tanévre választja, jövőre lehet újat keresni, de ebben az évben fontos, hogy ezt végig csinálja.

Egyes gyerekeknek képesség/részképesség zavar miatt fejlesztésre kell járnia.

Felmerül a kérdés, hogy emellett tud-e különórára is járni. Mindenképpen a gyermek és a család teherbírását kell ilyen esetben figyelembe venni. Ha a fejlesztés mellett marad ideje és energiája akkor nagyon jó, ha tud olyan szakkörre járni, ami érdekli, amiben tehetségét ki tudja bontakoztatni. A részképességzavar gyakran okoz önbizalomhiányt, és fontos, hogy ne csak a gyermek azon oldalát fejlesszük, ahol lemaradása van, hanem kibontakoztathassa erősségeit is. Azonban, ha a fejlesztés mellett már más elfoglaltság nem fér bele a gyermek vagy a család idejébe, akkor lehetnek olyan időszakok, amikor a fejlesztés kerül a középpontba, és esetleg egy évvel később kezdi el a hobbiját.

Amennyiben gyermeke speciális igényű és emiatt nem tud a „hagyományos” különórákon részt venni, szerencsés, ha felkeresnek olyan egyesületeket, melyek olyan foglalkozásokat kínálnak, ahol megadják azt támogatást, olyan kereteket biztosítanak a gyerekeknek, ami lehetővé teszi számukra, hogy ők is részt tudjanak venni egyes sport-, művészeti vagy egyébfoglalkozáson (pl. Para-fitt S.E., Hiper S.E.).

Gyakran tapasztaljuk, hogy gyengébb képességű, figyelemzavaros, magatartászavaros gyerekeket a szakkör megvonásával próbálnak fegyelmezni, „büntetni”. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy ez kifejezetten káros. Hiperaktív gyerekeknek lételeme a mozgás, egyértelműen jót tesz nekik, ha sportolhatnak. Továbbá ezeket a gyermekeket nagyon sok kudarc éri az iskolában, önértékelésük ezért többnyire alacsony. A különóra egy olyan kibontakozási lehetőség lehet számukra is, mely önképük javítása mellett segít a bennük lévő feszültség levezetésében, így amennyiben folytathatják az általuk kedvelt foglalkozást, kiegyensúlyozottabb, lelkileg stabilabb felnőttekké válhatnak.

Vetier Anna

A cikk megosztását külön köszönjük!  😉

Forrás:
Michael Cole, Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan, Osiris Kiadó, 2006
A cikk szerzőnk gyakorlati és szakma tapasztalata alapján készült.

Fotók:

www.pixabay.com/venturaartist
www.pixabay.com/sarab123
www.pixabay.com/tookapic
www.pixabay.com/bottomlayercz0

[yasr_visitor_votes size = „közepes”]