Az utóbbi években egyre többet lehet hallani örökösen mozgó, rohangáló, mindenhova felmászó, rendszeresen bajba kerülő, gyakran sérüléseket szenvedő, az iskolában figyelmetlen, feledékeny, fegyelmezetlen, „rossz” gyerekekről, a család, az iskola és a tágabb környezet is értetlenül áll velük szemben: 

Náluk miért nem használnak a „szokásos” nevelési módszerek, miért hatástalanok sokszor a büntetések is? Miért csinálnak ezek a gyerekek mindent kicsit másképp, mint a legtöbb kortársuk? Miért érzik magukat sokszor tehetetlennek a felnőttek?

A válasz: az ilyen gyermekek a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetcsoportban szenvednek.

Ezt a kifejezést, vagy csak önmagában a hiperaktivitást vagy épp az ADHD betűszót valószínűleg már sokan hallották az elmúlt években, s fel is merülhet a kérdés: miért van mostanában ilyen sok hiperaktív gyerek, nagyanyáink idejében miért nem voltak?

Akkor még nem is ismerték ezt a tünetcsoportot, éppúgy, mint ahogy a speciális tanulási problémákat sem. Valószínűleg azért nem, mert a hiperaktivitás és figyelemzavar elsősorban az iskoláskorban okoz problémákat, s régen a kisebb, sokszor osztatlan osztályokkal működő, a mainál sokkal kevesebb követelményt támasztó iskola jobban elviselte ezeket a gyermekeket, s az nem volt ritkaság és meglepő, ha valaki csak néhány osztályt járt ki, s utána dolgozott. A hiperaktív gyerekek között pedig sokan nagyon szeretnek fúrni-faragni, szerelni, fizikai tevékenységgel járó munkát végezni, ott jól megállják a helyüket.

A mai, feszült és szorosan beosztott életritmus, a kifejezetten teljesítmény-centrikus iskolák és családok (!) nem tolerálják jól ezeket az átlagostól eltérő gyermekeket. Jelenlétük az életükben, az iskolában sokkal feltűnőbb, számuk (látszólag) nagyobb, mint korábban. Ezért kb. húsz éve elsősorban a pszichológusok és a gyógypedagógusok egyre behatóbban kezdtek foglalkozni ezzel a csoporttal.

De mi jellemző ezekre a gyerekekre?

Vannak-e jól felismerhető jelei a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetcsoportnak?

Igen vannak!

A szakemberek két nagy csoportra osztják a tüneteket.

A figyelemzavar elsősorban az iskolában okoz nehézségeket, amikor a gyermek nem tud a tanítási óra végéig figyelni, alig jegyez meg valamit a tanár magyarázatából, elmarad az iskolai feladatokkal, munkája gyakran csúnya külalakú, tele van hibákkal, nem jegyzi meg és nem készíti el a házi feladatait, még gyakrabban félbehagyja őket. A számára erőfeszítést jelentő tevékenységekhez sokszor nem is hajlandó hozzákezdeni. Elveszti, vagy nem viszi magával a feladatai elvégzéséhez szükséges eszközöket.

Óvodás korban feltűnhet a szülőknek, óvónőknek, hogy a kisgyermek figyelme gyakran elkalandozik, egyik játéktevékenységből a másikba kap, nem tud kitartóan vagy egyedül játszani. Külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét, ezért például nem ritka, hogy azt is elfelejti, mit is akart mondani, mert mire befejezné a mondatot, már valami más foglalkoztatja. A szokásosnál nagyobb gondot jelent a rendcsinálás, részben mert rengeteg játékot elővesz, részben mert pakolás közben is elfelejti, mi volt az eredeti cél: a rendrakás.

A túlzott mozgásigény (hiperaktivitás) és a szertelenség (impulzivitás) tünetei már könnyen felismerhetők a kisgyermekkorban is.

Bár problémát többnyire csak a nagyóvodás-kisiskolás korban okoz, mert az iskolás előkészítéssel még nem foglalkozó óvodai csoportok és a családok ekkor még úgy gondolják, hogy kicsit eleven, kicsit rossz ez a gyerek, de majd „megnevelik”, majd megnő és „okosabban” fog viselkedni, s még tolerálják.

De nagyon jellegzetes, hogy a hiperaktív gyerekek nem tudnak nyugodtan egy helyben ülni, mindig fészkelődnek, jár kezük-lábuk („harangoznak”, mindig matatnak valamit, feltérdelnek a széken, felállnak az asztaltól, az asztal alá másznak stb.), emiatt gyakran „maszatosan” esznek, kiborítják a poharukat vagy a tányérjukat. Túl sokat beszélnek, szinte megállás nélkül, meglehetősen hangosan, másokat félbeszakítva, hogy minden figyelmet állandóan magukra vonjanak. Nem tudják kivárni a sorukat sem beszélgetés, sem közös játék vagy más tevékenységek közben, mindent és azonnal akarnak.

Nehéz helyzet jelent, amikor az iskolás gyerek óra alatt feláll, sétálgat, sőt ugrál, vagy egyszerűen kimegy az osztályból, mert nem érdekli, amit a tanár éppen mond. Mindig belekiabál az órába, duzzog, sőt dühöng, ha nem őt szólítják fel, amikor jelentkezik, másokat félbeszakít. Rosszul szokták viselni a tanárok azt is, ha óra alatt valamivel játszogat, papírt tépked, rajzolgat, pedig a hiperaktív gyermek sokkal jobban tud figyelni, ha valamilyen monoton cselekvéssel leköti túlzott mozgásigényét, s ezzel csökkenti belső felszültségét. Szünetekben rohangál, zavarja társai nyugodt játékát éppen impulzivitása miatt. Gyakran kerül veszélyes helyzetekbe (pl. mindenhova felmászik), nem ritkán verekedésekbe keveredik.

Mindezen tünetek többségének már 12 éves kor előtt kell jelentkezni és legalább 6 hónapon keresztül fenn kel állnia a diagnózis felállításához.

Tulajdonképpen a hiperaktív gyerekek már csecsemőkorban is „mások”: elég sírósak, nagyon erőteljesen és megállíthatatlanul tudnak sírni, sírásuk okát a szülők sokszor nagy gondossággal sem tudják kideríteni. Dajkálással sem nyugtatható meg! Gyakori a szopási nehézség a csecsemő nyugtalansága „izgágasága” miatt, nehezen alakul ki a napi ritmusuk, sokan közülük alvászavarokkal küszködnek. Nagy mozgásaik gyakran igen gyors ütemben fejlődnek (korán felállnak, és szinte azonnal szaladnak), a kúszás vagy a mászás gyakran kimarad fejlődésükből. A hiperaktivitás-figyelemzavar tünetcsoportban szenvedő gyermekek többsége fiú.

Dr. Zombori Marianna                                                                                   FOLYTATJUK>>>>