A 80-as évektől állnak rendelkezésre azok a gyógyszerek, melyekkel megvalósítható, hogy az asztmás gyermekek többsége az egészségesekétől alig eltérő minőségű életet éljen. A felmérések azonban azt mutatják, hogy a gyógyszeres kezelésben rejlő lehetőségek nem realizálódnak a betegek életében. Az eredménytelenség oka, hogy nem megfelelő az orvos-beteg közötti együttműködés, és emiatt sok tévhit terjedt el a betegséggel kapcsolatban. Fontos szerepük van a szülői hiedelmeknek, hiszen a döntés az ő kezükben van.

10 tévhit az asztmáról, a tévhitek leggyakrabban az alábbi területeken jelentkeznek:

– a nehézlégzés és köhögés megítélése
– „kinövi, nem növi ki?”
– szteroid-fóbia
– idegenkedés a gyógyszerek inhalációs alkalmazásától
– késlekedés és aluldozírozás az inhalációs hörgőtágító adása során
– az inhalációs eszközök hibás alkalmazása

1. Tévhit: „Nehézlégzés = asztma.”

Az orvos és a szülő gyakran mást ért nehézlégzés alatt (gyakori jelenség például, hogy a szülő nehézlégzésnek mondja az orrdugulást). Egy tudományos felmérés szerint a szülő és orvos véleménye a nehézlégzésről csak 45%-ban egyezik meg. Az is probléma, hogy a szülő nincs mindig a gyermekkel, így az óvodai és iskolai időszak alatti problémákat nem ismeri.

Hibás lehet az orvosi megítélés is: a nehézlégzés, ugyanis, nem egyenlő asztmával! Minél fiatalabb a gyermek, annál inkább lehet, hogy más betegség okozza az asztma-szerű tüneteket. Ezek között vannak ártalmatlan eltérések (pl. porcgyengeség eredetű, átmeneti hörgőszűkület), de állhat ritka, súlyosabb betegség is a nehézlégzés hátterében (érfejlődési rendellenesség, idegentest a légutakban, rendszerbetegség).

2. Tévhit: „A köhögő gyermekből asztmás lesz.”

A köhögés a nehézlégzés mellett fontos tünete az asztmának. Egy közösségbe nem járó óvodás korú gyermek évente 3-4 felső légúti fertőzésen esik át. Ezek során köhögés csaknem mindig jelentkezik, ami enyhe esetben 3-4 napig, gyakran azonban 2 hétig is eltart. A bölcsődébe, óvodába járó gyermekek a cseppfertőzéssel terjedő betegségeknek fokozottan ki vannak téve, ezért náluk gyakrabban (évente 6-8 alkalommal) fordulhat elő köhögéssel járó légúti vírusfertőzés.

A megnagyobbodott orrmandula is gyakran okoz visszatérő éjszakai köhögést az orr-garatból lecsurgó váladék miatt.
Allergiás nátha esetén az orrfolyással, viszketéssel gyakran jár együtt krákogás-szerű köhögés.

Köhögést okoz a gyomortartalom garatba kerülése is reflux-betegség során (csecsemőkori bukás, gyomorégés, savas felböfögés).
A csak köhögésben megnyilvánuló asztma nagyon ritka.

3. Tévhit: „A köhögés oka allergia, kiváltója a tej.”

Sajnos e tévhit terjesztésében a gyermekorvosok is szerepet játszanak. A táplálék allergia elsősorban bőrtüneteket és gyomor-bélpanaszokat okoz, ehhez csatlakozhatnak légúti tünetek, így asztma is. Rendkívül ritka azonban, hogy a tejallergia csak asztmás tünetek képében jelentkezzen. Sokszor tapasztaljuk, hogy akikkel ezt elhitették, tejmentes étrend mellett is változatlanul köhögnek-fulladnak. Márpedig a táplálék allergia legfontosabb bizonyítéka az, hogy a gyanúba vett táplálék kiiktatása után a tünetek megszűnnek.
Ha az asztma mellett tejallergia is bizonyítható, csak akkor indokolt a tejmentes étrend.

Mostanában többször tapasztaltuk ennek a tévhitnek egy speciális változatát, miszerint „asztmás állapotrosszabbodás esetén nem ihat tejet a gyermek!”. Ez badarság! (finomabb választ nehéz erre mondani).

4. Tévhit: „Ez még nem asztma, majd kinövi”

E tévhit alapja, hogy a csecsemő-kisdedkorban visszatérő vírusos zihálásban szenvedő gyermekeknek kevesebb, mint feléből iskoláskorra asztma alakulhat ki. Erre a betegségre hazánkban az asztmás hörghurut elnevezés terjedt el. Legnagyobb esély a „kinövésre”, ha 2 éves kor előtt kezdődnek a tünetek, fiúról van szó és nincs allergia a családban. Ezek azonban statisztikai adatok, melyekből egy adott gyermekre vonatkozóan nem lehet következtetést levonni. Azért van szükség ezeknél a gyermekeknél rendszeres szakorvosi ellenőrzésre, hogy szükség esetén az antiasztmatikus fenntartó kezelést időben el lehessen kezdeni.

5. Tévhit: „Félek a szteroidoktól.”

Sokan az asztmában használt szteroidokat azonosítják a testépítők által használt anabolikus szteroidokkal, és a doppingoló sportolók által alkalmazott tesztoszteronnal. Ezzel szemben az asztmások gyulladáscsökkentő kezelésében használatos szerek a szteroidok más csoportjába tartoznak. Ezeket glukokortikoszteroidoknak nevezik, és egy sor más betegségben is kiterjedten és sikerrel alkalmazzák az orvosok.

Természetesen, mint minden hatásos gyógyszernek, a kortikoszteroidoknak is vannak mellékhatásaik, különösen akkor, ha szisztémásan kerülnek alkalmazásra (tablettában vagy injekcióban). Jóval kisebb az esélye kedvezőtlen mellékhatások kialakulásának, ha ezeket a gyógyszereket inhalációban alkalmazzuk. Az asztmában ez történik! Legkiterjedtebben a növekedésre gyakorolt hatást vizsgálták, ugyanis a tablettában tartósan alkalmazott glukokortikoid kezelés hatására a növekedés üteme tartósan lelassul.

Inhaláció esetén is tapasztalható a növekedés átmeneti lassulása a kezelés első 1-2 évében, de ezt később egy felgyorsult növekedés követi, így az inhalációs kortikoszteroid kezelésnek nincs kedvezőtlen hatása a végső testmagasságra. Az elmúlt több mint 30 év alatt, amióta az inhalációs kortikoszteroidokat az asztma gyógyításában használjuk bebizonyosodott, hogy gyermekeknél napi 400 mikrogramm alatti dózisban az évekig tartó kezelésnek sincsenek komoly veszélyei. A betegek döntő többsége ennél alacsonyabb dózissal is jól egyensúlyban tartható, és az egészségesekétől alig eltérő minőségű életet képes élni.

6. Tévhit: „Az inhalációs gyógyszerek veszélyesek”

„A spray kikészíti a szívet, veszélyesebb, mintha tablettában veszi be a gyógyszert” hallja gyakran az asztmás beteg, sajnos nemcsak a laikusoktól, hanem egészségügyiektől is. Valójában ennek az ellenkezője igaz, mert a mellékhatásokért a vérkeringésben kialakuló gyógyszer-koncentráció felelős. Ha belélegezzük a gyógyszert, a tüdőben magas, a vérkeringésben alacsony gyógyszer-koncentráció alakul ki.

7. Tévhit: „Sprayt csak akkor, ha a tabletta, szirup vagy kúp nem segít.”

Ez a leggyakoribb és legártalmasabb tévedés. Az inhalációs hörgőtágítókat „azért találták ki”, hogy az asztmás roham legfontosabb tünetét, a hörgőizomzat görcsét minél gyorsabban és a lehető legkevesebb mellékhatás veszélyével lehessen oldani. Ha ezzel késlekedünk, a hörgőnyálkahártya megduzzad, sok váladék szaporodik fel, így súlyos hörgőszűkület alakulhat ki. Ilyenkor már kevésbé hatásos a hörgőtágító gyógyszer. Különösen igaz ez a kisgyermekkorban, amikor a légutak eleve szűkebbek. A késlekedés, tehát komoly veszéllyel jár.

Vírus kiváltotta zihálás és asztmás állapotrosszabbodás esetén az inhalációs hörgőtágító ismételt adása az elsőként alkalmazandó beavatkozás minden életkorban!

8. Tévhit: „A gyógyszereket csak akkor kell használni, amikor az asztma tünetei jelentkeznek”.

Az asztma gyógyszeres kezelése két részből áll:
Inhalációs hörgőtágító. Ezt csak állapotrosszabbodás esetén kell használni.
Gyulladáscsökkentő kezelés, amit folyamatosan kell alkalmazni. Erre azért van szükség, mert az asztmás hörgőgyulladás a tünetmentes időszak alatt is zajlik, és kezelés nélkül a légzésfunkció romlásához vezet. A gyulladáscsökkentő kezelés befejezése vagy átmeneti szüneteltetése az orvos feladata!

9. Tévhit: „A csecsemők és kisdedek nem tudják használni az inhalációs gyógyszert.”

Minél kisebb a gyermek, annál nehezebb megtanulni az inhalációs módszerek helyes alkalmazását. Mégis egészen ritkán tapasztalható, hogy a szülő-gyermek páros erre képtelen, leginkább akkor, ha a szülő nem hisz a sikerben. A gyermekek meglepően jól képesek az együttműködésre különösen a rohamoldó hörgőtágító adása esetén. Ilyenkor ugyanis azonnal jelentkezik a hatás: a kellemetlen nehézlégzés csökken, megszűnik.

A megelőző szerek alkalmazása során az azonnali hatás nem tapasztalható, ezért a gyermek együttműködéséhez szükséges a szülő egyértelmű „hozzáállása”. Ha a gyermek kezdettől fogva azt látja, hogy „mese nincs, ezt csinálni kell”, elfogadja és a mindennapi élethez hozzátartozónak fogja érezni ezt a napi 2×1 percet.

Gyermekkorban az inhalációs eszközök használatához gyakran van szükség toldalékok alkalmazására, mert porbelégzőt 5 éves kortól, adagolós aeroszolt (spray-t) csak 7 éves kortól tudnak a gyermekek technikailag jól használni.

4-5 éves kortól használható a spray nagy volumenű toldalékkal (volumatic), 3 éves kor alatt a kis volumenű toldalékot előbb arcmaszkkal, később a toldalék csutoráját szájba véve kell használni (babyhaler, aerochamber, Pari chamber. stb).
Fontos szabály, hogy a spray-hez illeszkedő toldalékot kell alkalmazni!

10. Tévhit: Egyéni „újítások” az inhalációs eszközök használata során.

Sajnos e téren a szülők és orvosok „innovációs módszereinek” se szeri, se száma. Az alábbi kép elrettentő példaként szolgál.
Az inhalációs eszközöket a használati utasítás szerint kell használni!
„Újításra” nincs szükség.

Dr.Uhereczky Gábor

Irodalom:
www.asztmasuli.hu