A tapintás és az életérzék után most vegyük szemügyre alaposabban az úgynevezett sajátmozgás-érzéket.

Mire jó a sajátmozgás érzék?

Érzékeljük vele, hogy mozgunk. Regisztrál mindent a járástól egészen a pislogásig. Persze, ezek az információk nem lesznek mindig tudatosak. De összekapcsolódva az egyéb érzékek munkájával lehetővé teszik, hogy megéljük a testünk feletti kontroll, irányítás érzését. Ezáltal pedig egy szabadság, egy hatékonyság érzést.

Ez az érzék segít abban is, hogy mások mozgását kövessük. Belülről együtt mozdulunk a másikkal (tulajdonképpen leutánozzuk), és ezt a belső mozdulást detektálja a sajátmozgás-érzék. Ezért tudjuk megérezni, hogy mondjuk egy labdajáték során merre fog mozdulni a másik. De megjelenik lelki szinten is, amikor átvesszük a mellettünk ülő feszültségét, ahogy az izmaink szintjéig ráhangolódunk.

Fontos, hogy a sajátmozgás érzék és a mozgás ügyessége közé nem tehetünk egyenlőség jelet. Persze, egy nagyon koordinálatlan mozgású gyereknek nehezített terep lesz a sajátmozgás érzék fejlődése, de egy nagyon ügyes gyereknek sem biztos, hogy kifinomult ez az érzéke.

Szeretnék egy példát mondani, hogy érzékeltessem, micsoda többletet ad nekünk a világ megélésében ez az érzék. Amikor figyelünk egy repülő madarat, akkor a fő szerepet a látás adja. Látjuk, ahogy fent van a madár az égen, és egyre messzebb és messzebb kerül tőlünk. Ezt a képet tölti meg a mozgásérzék egy feelinggel, a repülés érzetével, a folyamatosság élményével.

Mit ad a jól kialakult mozgásérzék?

• Kapunk egy szabadság, egy lelki mozgékonyság érzést. Képzeljük csak el, hogy be van gipszelve a lábunk. Nem csak konkrétan a szabad mozgásunkban gátol, de elveszítjük a szabadság érzését is a világban.

• Hatékonyság érzése: Ha a kisgyermek megfelelő teret kapott a mozgáshoz, és siettetés nélküli teret a fejlődéshez (pl. nem vezetgetik, vagy nem ültetik babykompba amikor még nincs kész az önálló járásra), akkor a mozgástanulás időszakából a kompetencia élményét is magával viheti. Ez adhat később erőt ahhoz, hogy megoldhatatlannak látszó helyzetekben ne leblokkoljon, hanem mozduljon az ember.

• Lelki síkon kedélyünk mozgásának érzékelését és kordában tartását kapjuk. Amikor már jól kialakult a mozgásérzék, akkor nem érezzük magunkat kiszolgáltatva a hangulatunknak. Könnyű megfigyelni, hogy a gyerekek még kevésbé tudják moderálni az érzéseiket, még kialakulatlan ez a készség. Ezért is van szükség még a szülő segítségére a megnyugvásban. (És milyen fontos, hogy a szülők jól tudjanak ebben a gyerek mellett lenni. Sokszor látom, hogy nem segítség, amikor a társakkal való vitákban “adják a gyerek alá a lovat”. Így, sajnos, azok a konfliktusok is fennmaradnak, amik egyébként szépen elsimulnának, és megajándékoznák a gyereket azzal a tapasztalattal, hogy a barátok néha összevesznek, aztán kibékülnek, és ez egy kibírható folyamat).

• Ahogy az eddig bemutatott érzékeknél is láttuk, a fizikai megjelenés és a lelki szint után azt is megnézhetjük, hogy milyen magasabb, szociális kompetenciának teremti meg az alapot az adott érzék. A tapintás adja a képességet az érző figyelem, a részvét érzéséhez. Az életérzék a toleranciához. A sajátmozgás-érzék vezet az empátiához. Ennek segítségével már nem csak elviseljük a másikat, nem csak tisztes távolból megfigyelni tudjuk, hanem együtt mozdulni, együtt érezni vele.

A sajátmozgás érzék zavara

Még a jól működő mozgásérzék is túlterhelődhet. A kapkodástól, a hirtelen mozdulatoktól, a túl sok, túl erős ingertől, a sok tévézéstől, a hangzavartól. De akár az indulattal teli légkörtől is. Minél kisebb egy gyerek, és minél kevésbé stabilan kialakult még a sajátmozgás-érzéke, annál könnyebben túlterhelődik. (Gondoljunk csak arra, hogy mennyit segít az első pár hónapban egy pólya, vagy a takaróba bugyolálás, hogy a csecsemő ne ébressze fel magát a saját koordinálatlan mozdulataival.)

Hogy jelenik meg a sajátmozgás érzék zavara:

Köhler szomorú, mélázó gyermekként utal ezekre a gyerekekre. Jellemzően egyedül játszanak, örömtelen, gépies a játékuk. Inkább távolról, visszavonulva nézik a többiek rohangálását, és nem látszik az arcukon, hogy belülről együtt játszanának a többiekkel, követnék a játékot. Persze, ez egy szélsőséges megnyilvánulása a zavarnak. Lehet, hogy gyermekünk beáll a játékba, de aztán úgy érzi, hogy igazságtalanok vele, és dühöngve otthagyja a többieket.

Ennek az az oka, hogy ezek a gyerekek nehezen követik a játékot (főleg, ha aktív mozgással jár). Általában gyenge az utánzóképességük, ezért nem tudják a mozgást belülről megteremteni, és ezáltal jól érzékelni a többieket. Kiszámíthatatlan, véletlenszerű lesz számukra a külvilág, a történések folyamata. Ezáltal elveszik az együtt mozgás öröme is.

Talán segít jobban képet alkotni ennek az érzéknek a zavaráról, ha azt mondjuk, hogy ennek a szélsősége lehet az autizmussal élő ember megélése a világról, annak átláthatatlanságáról, nehezen követhetőségéről.

Mindebből következik, hogy a sajátmozgás-érzékében megzavart gyermek “traumája”, sérülése a világ eseményeiből való kizártság érzése. Mindenki járt már úgy, hogy egy társasági beszélgetés közben kikapcsolt egy kis időre. Utána azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk, hogy jutottak ide a korábbi témából. Kicsit magányos, zavart, elveszett érzés. Valahogy így érezhet a gyerek is, aki nem tudja követni a világ történéseit, nem éli meg az események folytonosságát. Ezért sokszor rituálékat, kényszereket alakítanak ki, és ragaszkodnak ezekhez, mert ezek adnak biztonságot, átláthatóságot.

Ahhoz, hogy jól segítsünk, fontos látni, hogy mi van a gyermek viselkedése mögött. Lehet az indulat vagy a kényszer mögött a tapintásérzék zavarából adódó burokvesztettség, szorongás, de lehet a mozgásérzék miatti elveszettség, magány és zavarodottság is.

Mivel segíthetjük a sajátmozgás érzék fejlődését?

• Vonjuk be a gyermeket áttekinthető, jellegzetes lépésekből álló tevékenységekbe. Pl.: társasjáték, történetek közös kitalálása, önkiszolgálás, házimunka. Megfigyelhetjük a változásokat. (pl.: egyik nap kint vannak a kukák az utcán, másik nap már nem, vagy mi változott tegnap óta az ovi öltözőjében…)
Alkalmanként meg is fogalmazhatjuk, hogy mi történik éppen, felhívhatjuk a figyelmét az összefüggésekre.

• Jó lenne “bemozdítani”, örömmel áthatni a gyerekeket. Élénken, fantáziával telítetten mesélni, beszélni hozzájuk. Olyan tevékenységekben lenni, ami alkalmat ad utánzásra.
Pl.: szerepjáték, tánc, vers, ének

• Teret adni és hagyni a mozgásra: hagyni, hogy kipróbálja magát, biztonságos keretek között eshessen, megüthesse magát. Rengeteg fontos információt kap közben a testéről és a világról. Eközben formálódik a szabadság és a hatékonyság érzése.

• A folyamat fontosabb, mint az eredmény: igyekezzünk nem befejezni a gyerek helyett, amit közösen csinálunk. Például a rajzolásnál könnyen el is vehetjük a gyerek kedvét az alkotástól, hiszen hamar látni fogja, hogy úgysem tudja olyan szépre rajzolni, mint a szülő.

• Meséljünk családi történeteket, segítsünk, hogy átlássa a rokonok hálózatát a gyerek. Azt mutatják a vizsgálatok, hogy az a gyerek, aki jobban átlátja a saját családját, és érti a kapcsolódásait ezen belül, az ellenállóbb lesz a negatív hatásokkal szemben. Mintha itt is hasonló mechanizmus működne, mint a mozgásérzéknél: saját életünk átláthatóbb lesz, a család folytonosságában tudjuk látni magunkat. Hihetetlen biztonságot tud adni ez az életben.

• Mint a legtöbb dolog esetében, nagyon fontos, hogy milyen minőségben vagyunk jelen a gyermek körül. Milyen példát lát, milyen érzéseket vesz át tőlünk. Mi, hogy vagyunk a testünkben, a mozgásunkban. Köhler úgy fogalmaz, hogy a szülő mozgásának zeneisége, szépsége hat a gyermekre. Ez azt is jelenti, hogy nagyon fontos, hogyan bánunk a környezetünkben lévő dolgokkal, például milyen szeretettel simogatunk meg egy háziállatot. Mert ez hat a gyermekünkre.

A mozgás és ennek kapcsán a sajátmozgás érzék nagyon fontos az életünkben.

Ha rossz kedvünk van, de sikerül összeszedni magunkat, és sétálunk egyet a tavaszi napsütésben, máris jobban érezzük magunkat. A sportban, a mozgáson alapuló terápiákban is megélhetjük, hogy nem csak a testünk, hanem a lelkünk is mozdul általa, és segít továbblépni nehéz élethelyzetekben is.

Persze, az életben nem válnak szét a dolgok didaktikusan. Minden összefonódik, ahogy a különböző érzékek is hatnak egymásra, együttműködnek. De azt remélem, hogy a gyerekeinkről való gondolkodást segítheti, ha külön, szétválasztva gondolkodunk az érzékekről.

Falus Judit

Felhasznált irodalom
Henning Köhler: Félénk, szomorú és nyugtalan gyerekekről, Szépnap könyvek
Albert Soesman: Tizenkét érzék, Kláris Kiadó

Fotó:
dreamstime.com