A törött csontok, ha nyugalomba vannak helyezve, meggyógyulnak. Mégpedig olyan helyzetben, amiben rögzítve voltak.

Elmozdulás nélküli töréseknél csak a jó helyzet rögzítése szükséges a gyógyulásig. Amennyiben elmozdulás jött létre a törött csontok között, a rossz helyzetet korrigálni kell, és jó anatómiai helyzetben rögzíteni a gyógyulásig.

A rögzítés történhet gipsszel, vagy egyéb eszközzel, de történhet műtéti beavatkozás során is. A cél a csontok anatómiailag jó helyzetben való gyógyulásának elérése. Gyógyulás után az összeforrott csontok helyzete már nem változik. – Felnőtteknél.

De mi a helyzet a gyerekekkel?

Mindenki tudja, hogy a gyermek a felnőtt kor eléréséig különböző mértékben, bizonyos időközönként növekszik. Mindene nő. A csontjai, az izmai, bőre, minden összetevője. A csontok a két végén elhelyezkedő növekedési zónák segítségével növelik a hosszukat, kiterjedésüket, tengelyüket, és alkalmazkodnak a mozgáshoz és a funkcióhoz szükséges kívánalmakhoz.

Ebből a tulajdonságából adódik, hogy bizonyos mértékben, képes a rossz helyzetben gyógyult törés korrekciójára is.

Népi nyelven szólva, „majd kinövi” a gyerek a kacskán gyógyult törését. Orvosi szóhasználattal ezt a jelenséget a törés remodellációjának hívjuk.

Ezt a majd kinövi megjegyzést taglaljuk csak egy kicsit. Mitől függ, hogy milyen, és mekkora elváltozást nő ki az a gyerek?
Vagy is a remodelláció mértéke mitől függ?

Mit értünk egyáltalán remodelláció alatt?

A remodelláció a törés gyógyulás során megmaradt deformitások csökkentését, illetve az anatómiai helyzet visszaállítását jelenti.

A remodelláció mértéke függ a gyermek korától, a törés helyétől, az elmozdulás irányától és a használattól.

Ahhoz, hogy valaki tudja, hogy egy bizonyos helyen, a törés gyógyulás során létrejött nem kellően megfelelő helyzet az adott gyermeket nézve remodellálódik-e vagy sem, nagy tapasztalat szükséges. Több száz röntgen felvételt és törést kell látni, után követni, és akár évekkel később is vizsgálni ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű tapasztalat gyűljön össze a vélemény kimondásához. Természetesen a tudományos cikkekben és tankönyvekben ezek az információk le vannak írva, de az adott helyzetben hozott döntéshez a saját tapasztalat elengedhetetlen.

Mérlegelni kell azt is, hogy adott törésben, a sérülés kapcsán létrejött elmozdulás a gyógyulás során  remodellálódik-e, vagy sem, és ha remodellálódik, milyen gyorsan és mekkora mozgás beszűküléssel jár a teljes gyógyulásig.

Ezt azért szükséges tudni, mert a törés helyre tételéhez a gyermeket gyakran el kell altatni, a helyre tett törés gyakran nem marad meg abban a helyzetben amiben szeretnénk és ekkor a műtéti stabilizálás jön szóba. Ha azonban az adott törés helye és elmozdulása jóval a remodellációs határon belül van, vagy a mozgásbeszűkülés nem okoz lényeges funkció zavart, el lehet tekinteni a helyre tételétől, vagy akár a műtéti rögzítéstől is.

Tehát, a remodelláció jelenségének ismerete és a pácienssel történő ismertetése akár egy műtéti ellátástól is mentesítheti a gyermeket. Ez legjobb esetben is egy vagy két altatást és két műtétet jelent. A betett fémeket ugyan is általában el is kell távolítani, ami szintén műtéti úton lehetséges.

Ezek után feltehető az a kérdés, hogy akkor miért reponálunk, esetleg operálunk olyan törést, aminek az elmozdulása a sérüléskor a remodellációs határon belül van?

Jogos a kérdés, és a választás nagyon szubjektív.

A helyes út az, hogy törekedjünk a pontos anatómiai helyzetben való gyógyulásra, de ne minden áron.
A jó helyzetben való gyógyulás mellett szól az az érv, hogy ekkor kell a szervezetnek a legkevesebb energiát biztosítani a csont gyógyuláshoz. Nincs szükség a remodelláció miatti nagymennyiségű csontfelépítésre ott ahol hiány keletkezett, és csont lebontásra, ahol a felesleg felhalmozódott. Másrészt a jó anatómiai helyzetben történt gyógyulás adja vissza legkorábban a teljes mozgásfunkciót.

A műtéti indikációknak azonban csak egy része a pontos helyretétel megtartása.

Nagyon gyakran csak azért döntünk műtéti törésrögzítés mellett, hogy a törést ne kelljen gipszelni, mert a gipsz viselése sokkal nehezebb, mint a nem gipszelt végtag műtéti rögzítése. Emellett a gipsz általa történt hosszas ízületi rögzítés mozgásbeszűkülést okoz. De ez már egy másik nagy téma.

Végszóként csak annyit, hogy attól nem kell megijedni, ha a törés láthatóan nem áll a megfelelő helyzetben, csak attól, ha a kezelőnek nincs megfelelő terve arra, hogy hogyan fog ez korrigálódni.

Dr. Novoth Béla

Irodalom:
1. Ács G. Hargitati E. Gyermektraumatológia Medicina 2001. 
2. Plánka L, Chalupová P, Skvaril L, Poul J, Gál P. Remodelling ability of the distal radius in fracture healing in childhood Rozhl Chir, 2006 Oct; 85 (10):508-10. 
3. Von Lear L Fracturen und luxationen im Wachstumsalter Thieme: 1991.