A WHO kimutatása szerint a világon minden évben kb. 800 000, Európában 42 000, hazánkban 193 gyermek veszti életét balesetek következtében.

Ezeknek legalább fele megelőzhető lenne. A világon 5 000 000 kórházi és 70 000 000 sürgősségi felvétel történik évente gyermekkori balesetek miatt.

A balesetek következményei jelentős részben kimutathatók képalkotó vizsgálatokkal: röntgen, CT (számítógépes rétegvizsgálat), MR (mágneses rezonancia).

A sérülések típusa és helye korcsoportonként változó.

A csecsemők és kisdedek között több a fejsérülés (1.ábra), mint az idősebb gyermekeknél, ami a testarányok következménye.

A babák magasból esés kapcsán többnyire a fejüket ütik meg, a súlyeloszlás miatt. Sajnos naponta érkeznek a kórházunkba olyan csecsemők, akik ágyról, pelenkázóról esnek le, vagy etetőszékből, pihenőszékből, babakocsiból esnek ki. Fontos hangsúlyozni, hogy bármilyen kicsi még a csecsemő, be kell kötni az ülésekbe, babakocsikba, hordozókba, mert ha az eszköz felborul, a gyermek kirepül és súlyosabban sérül. Természetesen nem szabad felügyelet nélkül hagyni az ágyon, pelenkázón heverő babát, még néhány másodpercre sem. Talán nem tud még önállóan közlekedni, de rúgkapálva lecsúszhat és megütheti magát. Gyakran előfordul, hogy a kisded testvért bízzák meg a baba felügyeletével, aki nyilvánvalóan nem tudja ellátni ezt a feladatot percekre sem, viszont esetleg lehúzza a kistestvérét a pelenkázóról, vagy véletlenül rádönti a komódot.

A sérülés súlyossága függ az esés magasságától, az érkező felület keménységétől és a gyermek életkorától. Nem mindegy, hogy egyhetes újszülött esik 80 cm magasságból járólapra, vagy hároméves kisded 30 cm-ről szőnyegre. A fejsérülésekhez tartozik az agyrázkódás, agyzúzódás, koponyatörés és a különböző koponyaűrön belüli vérzések. A csecsemők koponyasérülésének következményei közül az agyoedema (agyvizenyő) okozza a legtöbb halálos kimenetelt: az agyállomány megduzzad, de a zárt, csontos térben nincs hely, ezért életfontosságú agyi területek összenyomódnak.

Az agyrázkódásnak nincs képalkotással kimutatható jele, csak a sérülés mechanizmusából, fejfájásból, esetleges memóriazavarból, átmeneti eszméletvesztésből következtethetünk rá.

A koponyacsont törése röntgenfelvétellel és CT-vel mutatható ki.

Önmagában nincs nagy jelentősége, sokkal fontosabb, hogy társul-e hozzá koponyaűri vérzés. A kemény agyhártya és a csont közötti epiduralis vérzés, a kemény agyhártya és a lágy agyhártya közötti subduralis vérzés és a lágy agyhártya és az agy közötti subarachnoidealis vérzés létrejöhet csonttörés nélkül is. Ezeket a vérzéseket a röntgenfelvételen nem látjuk, CT vizsgálattal mutathatjuk ki, ami nagyobb sugárterhelést jelent, ezért csak alapos indokkal végezzük.
Kétévesnél fiatalabb gyermekek esetében a röntgenfelvételen látható törés önmagában CT-vizsgálat elvégzését teheti szükségessé.

A csecsemők agyi működése nehezebben ellenőrizhető ideggyógyászati tünetek alapján, ezért őket gyakrabban vizsgáljuk CT-vel, mint az idősebbeket. Az erős fejfájás, memóriazavar, aluszékonyság és hányás nehezebben ítélhető meg a kicsiknél.

Vannak olyan sérüléstípusok, amik CT vizsgálattal sem mutathatók ki, mert az agyállomány finom elváltozásait csak MR vizsgálattal tudjuk igazolni. 

Az ultrahangvizsgálatnak nincs nagy szerepe az agyi sérülések kizárásában, mert még a meglévő kutacson keresztül is csak a középvonali területeket látjuk, a vérzések pedig jellemzően a széli részeken fordulnak elő. A társuló, csecsemőknél nagyon ritkán előforduló hasi sérülések kimutatására viszont nagyon jó.

Nagyobb gyermekek sérülései között arányaiban kevesebb a fejsérülés. Ritkábban indokolt a koponya röntgenfelvétel készítése és CT vizsgálat is kevesebb készül a nagyobb korcsoportokban.

Az ideggyógyászati tünetek – memóriazavar, eszméletvesztés, ködös tudatállapot, fejfájás, kettős látás, szédülés, aluszékonyság stb. – könnyebben ítélhetők meg. A CT vizsgálat elrendelése is többnyire ezek alapján történik. Fontos hangsúlyozni, hogy a védősisakok viselése bizonyítottan jelentősen csökkenti a súlyos fejsérülések esélyét, ezért tegyük meg gyermekünk épsége érdekében, hogy kötelezzük a viselésére kerékpározáskor, játékmotorozáskor, rollerezéskor, görkorcsolyázáskor, síeléskor, kicsi kortól kezdve.

Ne feledjük, hogy a súlyos sérülések kertben, játszótéren is megtörténhetnek, nem csak nagy sebességgel, autóúton közlekedve!

A kerékpáros sisakot mindig viselő gyermekek aránya a szállítottak és a 10 év alatti kerékpározók körében sajnos csak 20% körüli, a serdülők esetében pedig alig több, mint 10% volt egy 2010-es felmérés szerint.  Gyermekek esetében a fejsérüléshez társuló nyaki gerincsérülés gyakrabban fordul elő, mint felnőttkorban, ezért a CT-vizsgálatot ki szokták terjeszteni erre a szakaszra is. A röntgenfelvétel sajnos nem mindig kellően informatív, mert még egészséges gyermekben is nehéz pontos beállításban készíteni, sérült betegekben pedig szinte lehetetlen. A nagyenergiájú sérülés-mechanizmusok (a testmagasságot többszörösen meghaladó magasból esés, 40 km/h sebességnél gyorsabb járművel kapcsolatos baleset utasként vagy gyalogosgázolás áldozataként stb.) általában súlyos sérüléseket, gyakran polytraumatizációt (több testtájat érintő, köztük legalább egy életet veszélyeztető sérülést) okoznak. Ilyenkor a kórházba érkezéskor egy orvoscsapat stabilizálja a beteg állapotát, helyszíni ultrahangvizsgálat feltérképezi a hasi és mellkasi sérüléseket és ezek alapján dől el, hogy azonnal műtőbe szállítják a beteget vagy CT-vizsgálatra.

Hazánkban közlekedési balesetben 14 éves kor alatt leggyakrabban a 10-14 éves korosztályba tartozó fiúk vesztik életüket (100 000 azonos korú lakosból 2.7 – szemben a kisebb életkorúak nemtől független 1.2-1.7 számával). Szintén ők vezetnek a közlekedési baleset kapcsán súlyosan sérültek között is (100 000 azonos korúra 41 sérülés jut). A biztonsági öv használata és a kornak megfelelő gyermekülés állandó használata a sérülések súlyosságát egyértelműen csökkenti. Ennek ellenére biztonsági gyermekülésben a gyerekeknek még csak kb. 70 %-a ült autóban utazáskor 2009-ben, remélhetőleg ez a szám mára emelkedett.

Egy 2010-es tanulmány szerint a  kerékpározó gyermekek 70% százaléka többségében nem, vagy sosem viselt láthatósági mellényt. A 10 év alatti gyermekek láthatósági mellény viselési aránya rosszabb, mint a serdülőké. A láthatósági mellényt mindig viselő gyermekek aránya 10 éves kor alatt 10%, serdülőkorban 13% volt.

Természetesen a közúti balesetek elkerülése érdekében a szabályok betartása és nagyobb gyermekekkel betartatása is sokat számít a végzetes történések megelőzésében. Ha megtörténik a baj, a lelkiismeretfurdalás, önvádaskodás már késő. Sokan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik: a balesetek mindig másokkal történnek.

A végtagi csonttörések az 5-20 éves korosztályt érintik leggyakrabban, közöttük is a fiúk aránya sokkal nagyobb.

Ez olyannyira így van, hogy járni nem tudó, önállóan nem közlekedő kisgyermekek esetében a végtagi (különösen az alsó végtagi) törések felvetik bántalmazás lehetőségét. 

A megszületéskor csak a végtagi csontok középső része csontos, a csontvégek általában még porcosak. A növekedés kapcsán meghatározott időpontokban alakulnak át a csontvégi porcok valódi csontmaggá és a növekedés befejezéséig nőnek össze a csont középső részével.

A fejlődésben lévő csontrendszerben más jellegű törések alakulnak ki, mint felnőttkorban és a kiskorúak között is eltérő sérüléstípusok jönnek létre, életkortól függően.

Vannak jellegzetes kisgyermekkori és serdülőkori töréstípusok.

Például a „zöldgallytörés” a fiatal faág eltöréséhez hasonló.  Általában jellemző, hogy a gyermekek csonttörései kisebb külsérelmi nyommal, duzzanattal járnak, mint az idősebb korosztályban, ezért gyakrabban készül röntgenfelvétel róluk. A fájdalmas végtag pontos beállítása a felvételhez gyakran komoly problémát okoz, ezért fontos, hogy a szülő határozottan segítse az asszisztens munkáját, az ismételt felvételek elkerülése érdekében.

Az óvodáskortól kezdve a gyermekek egyre aktívabbak, egyre inkább mozognak felügyelet nélkül. A játszótéri és otthoni baleseteknek, sportbaleseteknek, torna órán szerzett sérüléseknek köszönhető a napi 100-200 röntgenfelvétel, ami kórházunkban készül. A bútorokról lepottyanás, lépcsőn legurulás, galériáról lezuhanás is gyakori.

A gyermekre vigyázó szülőnek, pedagógusnak, rokonnak folyamatosan észben kell tartani, hogy a kiskorú nem tud magára vigyázni. Az állandó szemmel tartás és a környezet biztonságossá tétele, valamint a védőfelszerelések használata alapvető feladata a gondviselő felnőttnek.

Ha nem mentővel érkezik, hanem a szülő hozza be kisebb sérülés után a gyermekét, gyakran csak azért teszi, mert azt szeretné: az orvos nyugtassa meg, hogy nincs nagyobb baj. Sajnos ezt az orvosok is csak képalkotó vizsgálatok segítségével és esetleg néhány órás – napos megfigyeléssel tudják eldönteni az esetek többségében.

Mire számítsunk tehát, ha balesetek kapcsán kerül gyermekünk a kórházba?

– csaknem mindig röntgenfelvétel készül 
– az esetek jelentős részében hasi ultrahangvizsgálatot fognak végezni
– előfordulhat, hogy CT vizsgálatra is sor kerül
– gyakran be kell feküdni néhány napos megfigyelésre
– egyes esetekben több szakorvos is megvizsgálja a gyermeket (sürgősségi, sebész,  neurológus, szemész, idegsebész stb.)
– laborvizsgálatokra is sor kerülhet
– ritkán MR vizsgálat is szükséges lehet
– néha a képalkotó vizsgálatokat többször kell kontrollálni.

 Dr. Molnár Diana

Felhasznált forrás:
http://www.balesetmegelozes.ogyei.hu/downloads/Gyermekbiztons%C3%A1gi%20jelent%C3%A9s%202007-09.pdf