Légúti idegentest eltávolítása elsősegély

Légúti idegentest eltávolítása otthon csecsemő és gyermek esetében

A legnagyobb óvatosság és odafigyelés ellenére is megtörténhet, hogy gyermekünk olyan apró tárgyat, például játékot, kavicsot, ékszert vesz a szájába, melyet félrenyelhet. Ilyen esetben gyakori, hogy a szülő rákiált a gyermekre („Mit csinálsz? Mi van a szádban?”), aki megijed, ettől hirtelen nagy levegőt vesz, és a szájában lévő idegen test a légutakba kerül. Ugyanez lehetséges, ha a szülők által fogyasztott ételből elcsen egy darabot, például pattogatott kukoricából, bogyós gyümölcsökből. Természetesen normál étkezés során is bárkivel előfordulhat baleset (a szilárd ételt fogyasztani kezdő csecsemőktől az idősekig).

Ha az idegen test olyan helyen -gégében, légcsőben- akad el, ahol a levegő útját teljesen elzárja, közvetlen életveszély lép fel.

Ebben az esetben csupán percek állnak rendelkezésünkre elsősegélyt nyújtani; a helyszínen lévőkön múlik tehát a bajbajutott gyermek vagy felnőtt élete. Ilyenkor nincs idő sem kórházba rohanni, sem a mentőre várni. Annak ellenére, hogy a probléma életet veszélyeztető, az elhárítására irányuló manőverek nagyon egyszerűek, könnyen megtanulhatók. Éppen ezért a cikkben leírt elméleti tudás megszerzése mellett feltétlenül javasolt minden szülőnek, nagyszülőnek a gyakorlatban is elsajátítani a mozdulatokat, amire számtalan gyermekelsősegély tanfolyam kínál lehetőséget országszerte.

Mi alapján merül fel, hogy a gyermekünk félrenyelt valamit?

• Az első és legnyilvánvalóbb, ha tanúi voltunk, amint a gyermek bevesz valamit a szájába, majd a rosszullét közvetlenül ezután jelentkezik.

Amennyiben nem láttunk ilyet, az alábbi körülmények lehetnek gyanúsak:
o A gyermek játszott vagy evett a panaszok indulása idején.
o A tünetek hirtelen kezdődnek: köhögés, hangos, nehezített légzés, beszédképtelenség.
o A köhögési roham korábban egészséges gyermeknél lép fel, nem előzte meg orrfolyás, láz, megfázásos tünetek.


Hogyan segíthetünk ilyen esetben?

A folyamatot az alábbi ábra szemlélteti:

légúti idegentest miatti fulladáskori teendők sorrendje

Mint látható, a teendőket az határozza meg, hogy a gyermeknek van-e spontán erőteljes köhögése.

Ez a leghatékonyabb módszer, amely a szervezet rendelkezésére áll, hogy eltávolítsa a légutakba került tárgyat. Épp ezért, amíg hatékonyan köhög a gyermek, beavatkozásra nincs szükség.

Ennek jellemzői:

• a gyermek képes beszélni vagy sírni
• hangosan, hallhatóan köhög
• tudata tiszta, éber.

Ebben az fázisban a legfontosabb feladat, hogy folyamatosan bíztassuk köhögésre a gyermeket és figyeljük az állapotában bekövetkező változásokat.

Ha a köhögés erőtlenné válik, külső segítségre van szükség. Jelei az alábbiak lehetnek:

• hangadási képtelenség
• nem hallható, néma köhögés
• belégzési képtelenség
• a bőr kékes-lilás elszíneződése
• romló tudatállapot.
Ebben az esetben azonnal kiáltsunk segítségért, hívjuk és hangosítsuk ki a 112-es segélyhívó számot. Mérjük fel a gyermek tudatállapotát!


Idegentest eltávolítási manőverek eszméleténél lévő csecsemőnél

csecsemő tartása légúti idegentest eltávolítása esetén

Első beavatkozásként 5 háti ütést kell alkalmaznunk:
A babát az alkarunkra fektetjük olyan módon, hogy a feje lejjebb kerüljön a testénél. Azon karunk ujjaival, melyen a csecsemő fekszik, támasszuk meg a fejét úgy, hogy megfogjuk az alsó állkapcsát a feje egyik oldalán a hüvelyk-, másik oldalon a mutató és középső ujjunkkal. Fontos, hogy ne takarjuk el a baba száját, ne nyomjuk a nyakát. A lapockák közé, a hát közepére kell kéztővel határozott ütést mérni, amíg a lenyelt tárgy nem távozik, de maximum 5-ször. Lényeges, hogy a babát nem paskolgatni, finoman ütögetni kell, hanem határozottan, erőt kifejtve leadni az ütést. Nem szabad elfelejteni, hogy életmentő manővert hajtunk végre!

Ha 5 háti ütéssel sem sikerült a félrenyelt idegen testet eltávolítani, 5 mellkasi lökést kell végrehajtani:
Az eddig az alkarunkon hason fekvő baba hátára tesszük a másik alkarunkat úgy, hogy a tarkóját is megtartjuk az ujjainkkal. Egy határozott mozdulattal átfordítjuk és a hátára fektetjük, végig az alkarunkon támasztva a hátát. A feje ebben az esetben is lógjon lejjebb, mint a teste! A szegycsont alsó felét kell hirtelen, határozottan lenyomni mutató és középső ujjunkkal. Ezt a technikát is maximum 5-ször alkalmazhatjuk.

A háti ütéseket és hasi lökéseket mindaddig folytassuk, amíg az idegentest nem távozik, vagy a csecsemő eszméletét nem veszíti.

• Kiemelendő, hogy tilos a babát lábainál fogva lógatni és rázni! Ennek a régről ismert, elavult módszernek a hatékonysága közelében sincs a fent ismertetett technikáknak, ráadásul súlyos nyaki gerinc és agysérülést is okozhat a csecsemőknek.

légúti idegentest eltávolítása csecsenőnél
Háti ütések és mellkasi lökések csecsemőnél


Idegentest eltávolítási manőverek eszméleténél lévő gyermeknél/felnőttnél

Először 5 háti ütést kell alkalmaznunk, ennek kivitelezése a testmérettől függ:
Kisebb gyermeket a csecsemőkhöz hasonlóan ráfektethetünk az alkarunkra, hogy a feje lelógjon. Nagyobb gyermek, felnőtt esetén álljunk a háta mögé, derékban kissé döntsük előre, úgy végezzük a háti ütéseket. (Amíg az idegentest nem távozik, de legfeljebb 5-ször.)

Amennyiben ez hatástalannak bizonyult, hasi lökéseket (másnéven a Heimlich-műfogást) kell elvégezni. Fontos megjegyezni, hogy ezt csecsemőknél tilos alkalmazni!


Testmagasságtól függően a bajbajutott mögé térdelünk/állunk, a karjai alatt átnyúlva átöleljük. Egyik kezünket ökölbe szorítjuk, a köldök és a szegycsont közé helyezzük. Másik kezünkkel megfogjuk az öklünket és határozott, erős mozdulattal befelé-felfelé rántjuk. Ez a technika is legfeljebb 5-ször ismételhető.


Heimlich-műfogás (hasi lökés)

Ha az 5 hasi lökés nem segített, folytassuk ismét 5 háti ütéssel. A mozdulatokat addig váltakoztassuk, míg nem távozik a félrenyelt tárgy, vagy az illető eszméletét nem veszíti.


További teendők:

Amennyiben sikerült az idegentestet eltávolítani, vizsgáljuk meg a gyermeket, ne hagyjuk magára! Ha eddig nem tettük, hívjunk mentőt, mivel lehetséges (főleg étel esetén), hogy további, kisebb darabok még a légútban maradtak, így kórházi vizsgálat mindenképp szükséges. Abban az esetben is fontos a kórházi megfigyelés, ha a félrenyelt tárgy (például fém, műanyag játék) biztosan egy darabban távozott, ugyanis az eltávolító manőverek következtében belső szervi sérülések is keletkezhetnek. Ennek a veszélye azonban nem szabad, hogy visszatartsa a segítségnyújtót, mert annak végzetes következménye is lehet!

Ha az ellátás valamely pontján a gyermek eszméletlenné válik, azonnal fektessük kemény, lapos felületre (asztalra, padlóra)!


Kizárólag ebben a fázisban szükséges a szájat kinyitni. Ha látható az idegentest, egyszeri ujjmozdulattal próbáljuk meg kivenni. Szigorúan tilos vakon a szájba nyúlni, többször próbálkozni, a gyermeket hánytatni!
Amennyiben az elzáródást okozó tárgyat eltávolítani nem sikerült és a gyermek eszméletlen, a további ellátást az újraélesztés (BLS) szabályai szerint kell végezni.

Süle Anna

A leírt folyamat bemutatása megtekinthető
• a Gyermekrohamkocsi YouTube csatornáján az Életmentő szülők videósorozatban: https://www.youtube.com/playlist?list=PLx8teRnXLO63L9jQ00TyS0kULU4NLY5zA
• illetve a Magyar Gyermekmentő Alapítvány YouTube csatornáján is:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLkeijimuEkiIWbkJrzlp1uHWwkeNMKjXC

Forrás: 
https://ercguidelines.elsevierresource.com/system/files/articles/assets/S0300957215003408/43/main.pdf

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!