“Immunerősítés”

immun-erősítés-2

Táplálékok, italok, étrend kiegészítők, gyógyhatású készítmények, kenőcsök, wellness-kezelések hirdetése során talán a leggyakrabban használt szóösszetétel az „immunerősítés”.

Annak érdekében, hogy mi van e mögött a divatos szó mögött, néhány alapfogalom ismeretére mindenképpen szükség van.

Mi az immunrendszer?

Az immunrendszer a szervezet védelmét jelenti az idegen behatolók ellen. Ilyenek a baktériumok, vírusok és az allergiát okozó anyagok. Ha a behatolót a szervezet nem kívánatosnak tartja, beindul egy láncreakció, aminek végeredménye az idegen megsemmisítése, hatástalanítása. Védekező rendszerünket úgy kell elképzelni, mint egy hadsereget. Ahogy a hadseregben van gyalogság, lovasság, tüzérség, úgy az immunrendszernek is vannak különböző feladatra szakosodott részei. Ha ezek közül bármelyik hiányosan működik, a védekezésben súlyos hibák keletkeznek.

A valódi immunhiányos állapot, súlyos tünetekkel jár.

Amit a mai szóhasználatban immunerősítésnek neveznek, az olyan körülmény biztosítását jelenti szervezetünk számára, mely elősegíti, hogy ez a velünk született védekező rendszer jól működjön.

Havonta 3-4 nap wellness-üdülés is nagyon kedvező, az immunrendszer jó működéséhez azonban kevés a gazdagság. Akik rendszeresen sportolnak, sokat kirándulnak, nem tömik magukat nyugtatókkal és izgatószerekkel, mértékletesen fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, mindannyian immunrendszerüket erősítik. A hadsereg hasonlatot használva, az immunerősítés a hadtáp jó működését jelenti.

Immunrendszerünk egyik legfontosabb része a gyomor-bélrendszer az itt lakozó nagyszámú immunsejt, nyirokmirigy miatt. Az immunrendszer jó működéséhez szükséges, hogy a bélben élő több mint 200 baktérium között ne boruljon fel az egyensúly. Ezért hasznosak a bélflóra egyensúlyát biztosító agyonreklámozott táplálék-kiegészítők, ám a hirdetések ellenére valódi immunstimuláló hatásuk nincs.

Mi az allergia?

Az allergia az immunrendszer veleszületett képessége, hogy bizonyos anyagokra (pollenek, állati szőrök, penészgomba, házipor-atka, stb.) túlzott immunreakcióval válaszoljon. Tehát az allergiás egyénnek nem kell az immunrendszerét erősíteni, hiszen pont az a baj, hogy megváltozottan, túl erősen működik.

Mi az immunerősítés (vagy immunstimuláció) és mikor van rá szükség?

Olyan eljárások tartoznak ide, melyek az immunrendszert laboratóriumi vizsgálatokkal igazolhatóan fokozott működésre serkentik. Ez jelentkezhet például abban, hogy nagyobb mennyiségben képződik ellenanyag. A leghatásosabb immunerősítést jelentik a fertőző betegségek elleni védőoltások. Ezek beadását követően a szervezet védekezőképessége felerősödik az adott kórokozóval szemben, így azok behatolását követően nem alakul ki betegség: kanyaró, bárányhimlő, mumpsz, stb.

Vannak olyan állapotok, amikor valódi immunhiány nem áll fenn, mégis úgy tűnik, hogy az immunrendszer „gyengébben” működik. A gyermekek ismétlődő, nem súlyos légúti megbetegedései esetén, amelyek különösen gyakoriak a frissen bölcsődébe vagy óvodába kerülő gyermekek között, a szülők gyakran fordulnak orvoshoz azzal a kéréssel, hogy “a gyermek immunrendszerét fel kellene erősíteni.”

immunerősítésImmunerősítő gyógyszerek

Az orvostudomány nagyon sok ilyen anyagot próbált ki. Első lépésként az immunstimuláns anyagnak laboratóriumi körülmények között „kémcsőben” mérhetően kell bizonyítania, hogy fokozza az immunrendszer egyes részeinek működését. Ezután kísérleti állatokban kell hatásosnak és veszélytelennek lennie. Ezt követi az egészséges önkénteseken történő kipróbálás, és legvégül olyanokon, akik az átlagosnál gyakrabban betegeskednek. Ha az immunstimuláló anyag például tabletta, a hatás lemérésének bevált módja, hogy a gyógyszert kapó egyéneket hónapokon keresztül követik és hasonlítják össze olyanokkal, akik teljesen hasonló formájú olyan tablettát kaptak, amiben nem volt hatóanyag.

Mit vizsgálnak ilyenkor?

– a betegségek gyakoriságát és súlyosságát
– az antibiotikus kezelések számát
– az iskolai, munkahelyi hiányzások alakulását

Ha mindezek a tudományos bizonyítékok rendelkezésre állnak, akkor kerülhet sor arra, hogy gyógyszerként is törzskönyvezzék a készítményt. Ehhez általában 10-12 évre van szükség.

Magyarországon a legtöbb tapasztalat a BronchoVaxom nevű gyógyszerrel van. A kék-fehér kapszula újabban por formájában is rendelkezésre áll. Naponta 1x, reggel, éhgyomorra kell bevenni. A gyógyszert 1979.-ben Svájcban, majd ezt követően 60 országban regisztrálták immunstimulánsként. Jelenleg évente 5 millió páciens szedi világszerte.

Nem csodaszerről van szó, de a gyermekek egy részében nagyon kedvezőek a tapasztalatok. A közösségbe járó, gyakori légúti megbetegedésekben szenvedő gyermekeknél szokták javasolni, és ha beválik, évente lehet ismételni.
Az immunrendszerre gyakorolt hatás a beszedést követő a 2-3 hónaptól észlelhető és még 3 hónapig tarthat.
Így a nyár végén alkalmazott BronchoVaxom kezeléstől szerencsés esetben az őszi-téli légúti megbetegedések számának és súlyosságának csökkenése várható.

A legjobb immunerősítő módszer az egészséges életmód!

Dr. Uhereczky Gábor



« (Korábbi cikkek)



Close
Shehata műtét
Új műtéti megoldás bevezetése a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet Sebészetén a hasüregi herék kezelésében – Shehata műtét

Mi a rejtett heréjűség? Normális esetben a herék a hasüregben a vesék közelében fejlődnek ki.Tovább

alvás
Szép álmokat!

Alvás nélkül nincs élet. Ebben a látszólag passzív időszakban lassul a szívműködés, csökken a légzésszám,Tovább

Close