A hasnyálmirigy a táplálékok emésztésében részt vevő enzimek fő termelődési helye. Az általa termelt – fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat – emésztő enzimek a hasnyálmirigy vezetéken keresztül a vékonybélbe jutnak, ahol kifejtik hatásukat. Hasnyálmirigy gyulladás esetén azonban ezen emésztőenzimek már a mirigyen belül aktiválódnak és károsítják a hasnyálmirigy sejtjeit. Súlyos esetben ez a sejtkárosodás nem csak a hasnyálmirigyet, hanem az azt körülvevő szöveteket, szerveket is érintheti.

A heveny (hirtelen kialakuló) hasnyálmirigy gyulladás előfordulási gyakorisága gyermekkorban, a felnőttekhez viszonyítva, igen alacsony, azonban az elmúlt 10 év során fokozatos növekedést mutat.

Kórházunk a hasnyálmirigy gyulladásban szenvedő betegek kezelésének szempontjából centrumnak számít,

így nálunk az átlagosnál több, ilyen betegségben szenvedő gyermekkel találkozunk.

Klinikailag hirtelen kialakuló, a felhas területén jelentkező, nem vagy alig szűnő fájdalom esetén kell a betegségre gondolni. A hasi fájdalom mellett a hányás a leggyakoribb tünet.

A hasnyálmirigy gyulladás eredete különböző okokra vezethető vissza, melyek közül a gyakoribbak: epeúti ok, mely származhat fejlődési rendellenességből, de okozhatja epeúti kövesség is. Gyógyszer által, annak mellékhatásaként, kialakult gyulladás. Létrejöhet az egész szervezetet érintő, súlyos betegség részeként. Állhat a hasnyálmirigy sérülése a háttérben, melynek leggyakoribb oka a gyomor környékét ért tompa ütés.

Ennek klasszikus példája a biciklivel való eleséskor a kerékpár kormánya által okozott direkt erőbehatás, mely a hasnyálmirigyet a mögötte fekvő csigolyákhoz préseli, ezáltal sérülést okozva a szerven.

Sajnos néhány esetben gyermekbántalmazás kapcsán is észlelünk ilyen sérülést. A ritkább kiváltó okok között a fertőzés okozta, az anyagcsere betegségekhez társuló és az örökletes hasnyálmirigy gyulladás szerepel. Az esetek egy részében a kiváltó ok sajnos nem azonosítható.

Amennyiben a panaszok alapján felmerül a heveny gyulladás lehetősége elsődlegesen laboratóriumi vizsgálat szükséges, mely a vérből képes kimutatni egyes, a hasnyálmirigyre csaknem specifikus enzimek szintjének megemelkedését és ezzel alátámasztani a gyulladás tényét.

A betegség kimutatásában, illetve a gyulladás kiterjedésének megítélésében a képalkotó vizsgálatok nagy segítséget nyújthatnak. Ezek közül gyermekkorban a hasi ultrahangvizsgálat az elsőként javasolt módszer, mivel könnyen kivitelezhető, nem jár sugárterheléssel és nem igényel altatást sem. Tudni kell azonban, hogy az esetek kb. 40 %-ában ezen vizsgálat során nem mutatható ki eltérés a hasnyálmirigyen.

Hasi CT-vizsgálatot csak súlyos gyulladás vagy sérülés esetében végzünk, mivel ez a vizsgálat jelentős sugárterheléssel jár és kisgyermekek esetén altatásra is szükség lehet, hogy a vizsgálat ideje alatt (3-6 perc) nyugodtan feküdjenek az asztalon, mivel a mozgás okozta műtermékek lehetetlenné tehetik a CT-vizsgálat értékelését.

Az epeutak és a hasnyálmirigy vezeték vizsgálatára a legjobb, műszeres beavatkozást nem igénylő módszer az MR-vizsgálat.

Ez a vizsgálat szintén nem jár sugárterheléssel, azonban kivitelezése több időt igényel (10-40 perc), amely időtartam alatt a gyermeknek szintén mozdulatlanul kell feküdnie. Ezért kisebb gyermekek vizsgálatánál itt is nélkülözhetetlen az altatás. MR-vizsgálattal láthatóvá tehetők a különböző fejlődési variációk illetve rendellenességek, melyek kóroki szerepet játszhatnak a hasnyálmirigy gyulladásának kialakulásában.

A gasztroenterológusok emellett, néhány speciális esetben, endoszkópos ultrahang vizsgálatot illetve ERCP vizsgálatot végezhetnek. Endoszkópos ultrahangvizsgálat során a gyomorba, vagy a patkóbélbe levezetett vizsgálófejjel történik a hasnyálmirigy vizsgálata, melyről így nagyon pontos képet tudunk kapni. Ez a vizsgálat azonban kisgyermekekben nem végezhető el az eszköz mérete miatt. ERCP-vizsgálatot, mely során kontrasztanyaggal töltik fel az epeutakat és a hasnyálmirigy vezetéket, csak akkor végeznek gyermekkorban, ha valamilyen terápiás célú beavatkozás is elvégzésre kerül a vizsgálattal egybekötve, például kőeltávolítás az epeutakból.

A radiológiai diagnosztikai módszerek tehát nagy segítséget képesek nyújtani és olykor nélkülözhetetlenek is a betegség okának felderítésében illetve súlyosságának megítélésében. Emellett a gyógyulás nyomon követésére is kiválóan alkalmasak. Mindig nagyon fontos azonban mérlegelni a szükségesnek vélt képalkotó vizsgálat előnyeit és kockázatait, és ennek tudatában dönteni az alkalmazandó vizsgálattípusról.

Dr. Márczé Annamária