Az evészavarok  vagy étkezési zavarok a pszichoszomatikus kórképek mintapéldájaként számon tartott betegségek.

A pszichoszomatikus tünetek legtöbbször megoldatlan lelki problémák, melyek szomatizáció (biológiai okokkal nem magyarázható) útján törnek a felszínre. A test csupán a kifejező eszköze egy rejtett lelki folyamatnak, ebből kifolyólag az étkezéssel és a testsúllyal kapcsolatos eltérések nem kiindítói, hanem következményei a problémáknak.

A klasszikus evészavaroknak két formáját különböztetjük meg:

az anorexia nervosa-t, amiben kóros lesoványosodás mellett testképzavar, súlyfóbia és a menstruáció hiánya tapasztalható, valamint a bulimia nervosa-t, melyben kontrollvesztéssel járó falásrohamok mellett önhánytatás vagy hashajtózás jelenik meg. Mindkét esetben az önértékelés alapja a test alakja és súlya. Ma már ismerünk újabb típusú evészavarokat, melyekben a test alakja helyett az izomzat méretének (izomdiszmorfia), vagy összetételének (testzsírfóbia), illetve az étel minőségének (ortorexia nervosa) tulajdonítanak túlzott jelentőséget a páciensek.

Gyermekkorban a táplálkozás zavarai a személyiségfejlődés elakadásait jelezhetik.

Csecsemőkori hányások (rumináció) sokszor zavart anya-gyermek kapcsolatra vezethetők vissza. Előfordul, hogy a gyerekek táplálkozásra alkalmatlan anyagokat (föld, haj, festék, kő) esznek. Ezt a szakirodalom pica-nak nevezi. Az étel elutasításával járó érzelmi zavar, a szelektív evés, a restriktív evés, az étel visszautasítása, a fóbiás típusú evészavar és a pervazív jellegű visszautasítással járó szindróma esetén a gyerekek más és más okból kifolyólag korlátozzák a bevitt élelmiszer mennyiségét. Ezeknek a gyerekeknek nincs testképzavaruk és nem foglalkoznak különösebben testsúlyukkal vagy alakjukkal.

A mai gondolkodás a táplálkozási zavarok kialakulásában hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezőket különít el.

Hajlamosító tényezők

Egyéni adottságok, valamint a családból és a környezetből származó behatások is hajlamosíthatnak evészavar kialakulására.
Az egyén esetében a genetikai, a biológiai és a személyiségjegyek a meghatározóak. Sokszor tapasztalható evészavaros pácienseknél az egészséges önértékelés hiánya, de különböző pszichés és testi traumák is kockázati tényezők lehetnek.
Az evészavarosok családja általában középosztálybeli, művelt, illetve magas morális- és teljesítményelvárásokat állít fel. Egy teljesítményorientált szülőnek lehetetlen mindig megfelelni. A túlzott szülői védelem az önállóság hiányához és fejletlen érzelmi kommunikációhoz vezet.

A társadalmi hatások közül elsődleges a tömegmédia által sugallt hamis kép. A nőkre háruló hatalmas szereptúlterhelések – miszerint egyszerre kell helytállni otthon a háztartásban, a gyermeknevelésben és a munkahelyen is, miközben alapvető elvárás a csinos, karcsú megjelenés – és a mai korra jellemző teljesítménykényszer szintén lényegesek. Bizonyos társadalmi rétegek és foglalkozásbeli különbségek is növelik az evészavarok kialakulásának esélyét. Fokozott kockázatú populációba soroljuk a diákokat (főleg egyetemistákat), a karcsúság követelményének kitett csoportokat (pl. táncosok, manökenek), cukorbetegségben szenvedőket és a homoszexuális férfiakat.

Kiváltó tényezők

Olyan fizikai vagy lelki eredetű, stresszt kiváltó tényezők játszanak szerepet az evészavarok megjelenésében, melyek diétázáshoz és fogyáshoz vezetnek. Ezek lehetnek a társak vagy szülők megjegyzései, elvárásai és/vagy a médiában látott képek. Különböző érzelmi zavarok – depresszió, szorongás – és megterhelő életesemények is előidézhetnek táplálkozási zavarokat. Közvetlen elindító olykor egy légúti vagy tápcsatornai infekció, mely kapcsán az étvágy és a testsúly csökken. Nehéz éles határvonalat húzni a hajlamosító és kiváltó tényezők közé.

Fenntartó tényezők

Ismerünk olyan tényezőket, melyek a betegség fennmaradásáért felelősek. Ilyenek lehetnek a betegséggel járó előnyök, mint például az alultápláltság következményei, a környezetből származó testsúllyal, alakkal kapcsolatos megerősítések, továbbá a mindennapi élethelyzetekből (szociális téren, iskolában) való kimaradás. A depresszió is fenntarthatja a kóros étkezési szokásokat, ugyanis egy önrontó kört indít el azáltal, hogy diétához vezet, ami pedig tovább rontja a hangulatot.

A fent részletezett átfogó elméletek mellett vannak olyan szelektív elméletek, melyek egy-egy szempont alapján vizsgálják a betegség kiindulását.

Bizonyos agyi struktúrákban (az étvágy, az éhség és a telítettség szabályozásáért felelős) eltéréseket figyeltek meg evészavaros pácienseknél. A pszichés tényezők fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni a pszichoszomatikus kórképeknél. Evészavaros pácienseknél gyakran figyelhető meg valamiféle elakadás a lelki fejlődésben, zavar az anya-gyermek kapcsolatban, valamint a nőiesség, a szexualitás elfojtása. Helytelen családi működésmód is állhat a tünetek hátterében. A családon belüli dac gyakran az evés megtagadásaként jelenik meg. Az ilyen családokra jellemző a gyermekek túlvédése, a személyes határok összemosottsága, a konfliktusmegoldás hiánya vagy a gyermekek bevonása a szülői viszályokba. Vannak rögzült gondolkodásbeli hibák, melyek a testképzavar jelentőségét emelik ki. Ilyen lehet egy eseményből levont túlzott általánosítás, egy esemény fontosságának túlbecslése vagy a részletekben való elveszés.

Ahogy a fentiekből is látszik, az evészavarok kialakulását rendkívül sokféle módon értelmezhetjük.

Kezelésük is komplex terápiás tervet igényel, melyben orvosok, pszichológusok és dietetikusok összehangoltan vesznek részt. A gyógyuláshoz szükséges gyarapodás folyamata szigorú szakorvosi kontroll mellett történik, egyéni- és lehetőség szerint csoport pszichoterápiás ülésekkel kísérve. 18 éves kor alatt a családterápia az elsődlegesen választandó módszer, melyben a szülők mellett a testvérek (ha vannak) is részt vesznek. Az evészavarokat komolyan kell venni, ugyanis az anorexia nervosa a legnagyobb (10%-os) halálozású betegség a pszichiátriai zavarok között.

Dr. Dobos Kitty