A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Osztályán dolgozó gyermekpszichiáter szakorvosként a mentális zavarok igen széles skálájával találkozom a mindennapok során

Ezek közül jelen írásomban a kényszerbetegséget (obszesszív-kompulzív zavar, OCD) mutatnám be az olvasóknak.

Felnőtt populációban a kényszerbetegség a 4. leggyakoribb pszichiátriai zavar, melynek előfordulása a szakellátásban jelentkező gyermekek körében 4-5%-ra tehető.

Az első tünetek többnyire 7 és 12 éves kor között mutatkoznak, a diagnózist kétszer annyi fiú kapja meg, mint ahány leány.

A zavar kialakulásában genetikai tényezők bizonyosan szerepet játszanak, ugyanakkor mind a pontos öröklésmenet, mind a kitüntetett gének azonosítása várat még magára. A genetikai befolyás mellett környezeti hatások is hozzájárulhatnak a tünetek megjelenéséhez, így például születés előtti és születés körüli komplikációk, fertőzések vagy jelentős negatív életesemények.

Az OCD-ről beszélve mindenképpen ismernünk szükséges a kényszergondolatok és -cselekvések karakterisztikáját.

A kényszergondolatok (obszessziók) a páciens gondolkodásába visszatérően, akaratlanul betolakodó, énidegen tartalmú gondolatok,

aggodalmak, képek vagy késztetések, melyek jelentős szorongást okoznak. Az egyén ezeket taszítónak, elfogadhatatlannak tartja, ezért megpróbálja őket elnyomni vagy az általuk keltett distresszt valamely cselekvéssel semlegesíteni.

Agresszív színezetű kényszergondolatok esetén a páciens attól tart, hogy önhibájából bajt okoz, saját magában, környezetében kárt tesz. Vannak, akik a kontaminációtól, vagyis a beszennyeződéstől, a különféle kórokozók által kiváltott megbetegedéstől félnek, mások számára elviselhetetlen a dolgok rendezetlen, aszimmetrikus elhelyezkedése, megint mások képtelenek megválni tárgyaiktól, felhalmozzák azokat az élettereikben.

A kényszercselekvések (kompulziók) olyan ismétlődő fizikális aktivitások vagy mentális rituálék, melyek abból a célból jönnek létre, hogy enyhítsék a kényszergondolatokból származó szorongást,

illetve, hogy elhárítsák valamely rettegett esemény bekövetkeztét. Jellegzetes kényszercselekvések a szertartásos kézmosás – tisztálkodás, a zárak, kapcsolók, a tűzhely és vízcsapok ellenőrzése, rutin cselekvések meghatározott számú és rituálé szerinti ismétlése, tárgyak megszámolása, felhalmozása, azok bizonyos szempontok szerinti elrendezése, sorba állítása.

Az OCD vagyis a kényszerbetegség diagnosztizálása

járóbeteg szakambulancián és fekvőbeteg osztályon egyaránt történhet. Utóbbi esetben a gyermek kivizsgálásában részt vevő személyzet jóval részletesebb betekintést kaphat a tünetekbe, továbbá kifejezetten informatív lehet az eltérő környezetekben, élethelyzetekben (otthon, kórház, kétszemélyes vizsgálat, csoportos foglalkozás) a szimptómák formájának és intenzitásának esetleges változása.

A kényszerbetegség diagnosztizálásához nélkülözhetetlen a kórtörténet minden részletre kiterjedő megismerése és természetesen a gyermek vizsgálata,

mely életkortól függően más – más módon zajlik (közös játék- vagy rajztevékenység, beszélgetés).

Rendelkezésre állnak különféle diagnosztikai interjúk és klinikai becslőskálák, kérdőívek is. Hangsúlyozandó, hogy a kivizsgálás egy team – munka, melyben gyermekpszichiáter, pszichológus, foglalkoztató nővér, szükség esetén gyógypedagógus és szociális munkás is közreműködik, valamint a szülők beleegyezésével igyekszünk a gyermeket tanító pedagógusokkal is kapcsolatba lépni információgyűjtés céljából.

A diagnózisalkotás során mérlegeljük azt is, hogy a gyermek tünetei megfeleltethetőek-e esetleg bármely más pszichiátriai zavarnak, azaz elkülönítő kórismézést, differenciál diagnosztikát végzünk. OCD gyanúja kapcsán a kizárandó mentális betegségek közé tartozik a hangulati zavar (akár depressziós, akár mániás epizód), a szkizofrénia, az anorexia nervosa, az autizmus spektrum zavar, a poszttarumás stressz zavar, az egyes fóbiák és a Tourette – szindróma.

Fontos ugyanakkor szem előtt tartani azt is, hogy egy időpillanatban több mentális zavar diagnosztikai kritériumai is teljesülhetnek egyazon beteg esetében – ezt komorbiditásnak nevezzük. A kényszerbetegséggel leggyakrabban komorbid kórképek gyermek- és serdülőkorban a tik zavarok, a szorongásos- és hangulatzavarok, illetve az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar).

Az OCD kezelésében gyógyszeres és nem – gyógyszeres beavatkozások egyaránt elérhetőek, a legnagyobb siker ezek kombinálása esetén várható.

A gyógyszerek között elsőként választandóak az úgynevezett SSRI – antidepresszánsok (szelektív szerotonin visszavétel gátló hangulatjavítók), melyek az agyban a szerotonin nevű ingerületátvivő anyag mennyiségi eloszlását változtatják meg. Fontos, hogy a készítmények várt hatásának kialakulásához 4-12 hétre is szükség lehet, ez mind a beteg, mind környezete részéről jelentős terápiás elköteleződést és türelmet kíván.

A farmakoterápia mellett nem nélkülözhető a gyermek és családjának pszichés támogatása sem.

A számos pszichoterápiás irányzat közül kényszerbetegség esetén a páciens számára a kognitív viselkedésterápia tud segítséget nyújtani, amennyiben pedig a tünetek létrejöttéhez családdinamikai tényezők is markánsan hozzájárulnak, családterápia megkezdésére teszünk javaslatot.

Dr. Menczel Boglárka

Felhasznált irodalom:
• Balázs Judit., Miklósi Mónika.: A gyermek- és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve
• Dr. Tringer László: A pszichiátria tankönyve
• Dr. Harsányi András, Csigó Katalin, Demeter Gyula: Kényszerbetegség – Elmélet, kutatás, terápia
• American Psychiatric Association (2013): Diagnostic and statistical manual of mental disorders, 5th edition (DSM-5)

Fotó:
dearmstime.com
pixabay.com
pexels.com