2014-ben önkéntes orvosként részt vehettem a Bátor Táborban, és itt ismerkedtem meg a terápiás rekreáció fogalmával.

A Bátor Tábor Alapítvány ingyenes élményterápiás táborokat szervez daganatos és krónikusan beteg gyermekek és családjaik számára. A tábor vége után a szülők gyakran ámulva számolnak be róla, hogy gyermeküket mintha kicserélték volna, sokkal életvidámabb, nyitottabb lett, megnövekedett az önbizalma, már-már csoda történt a táborozóval. Talán kevesen tudják, hogy e mögött a csoda mögött komoly tudományos elméleti háttér, egy jól felépített pszichoterápiás módszer áll.
A terápiás rekreáció módszerének gyökerei Észak-Amerikából erednek: a világháborúk alatt katonai kórházakban kezdődő rehabilitációs mozgalom átterjedt az egészségügyi ellátás más területeire, majd fokozatosan intervenciós módszerré nőtte ki magát.

A terápiás rekreáció működésének megértéséhez fontos előbb megismerkedni az úgynevezett Nadler-féle zónák fogalmával, amelyekbe a minket érő cselekvések, történések sorolhatóak be, aszerint, hogy mekkora kihívást jelentenek számunkra (Nadler: Therapeutic process of change, 1993). A komfort zónába olyan megszokott, ismerős tevékenységek és események tartoznak, amelyek a mindennapi rutinunk részei, és teljesen nyugalmi állapotban vagyunk, ha ezeket végezzük. A kihívási zónába olyan dolgok tartoznak, amelyek valamilyen szempontból újak számunkra, energia befektetést igényel, hogy megoldjuk az adott feladatot, viszont siker esetén rengeteg energiát is nyerünk. A pánik zónába tartozó történések, helyzetek annyira nagy kihívást jelentenek a számunkra, hogy leblokkolunk, hirtelen cselekvésképtelenné válunk tőlük. Minden embernek saját zónatérképe van, mindenkinek más jelent kihívást. A zónák határai nem állandók: változhatnak, tágulhatnak vagy akár szűkülhetnek is, hiszen ezt a személyiségen túl az addigi tapasztalatok is befolyásolják. Egy kezdetben kihívást jelentő helyzet másodszorra már könnyebben megy, és akár rutincselekvés is lehet belőle. Ezért is hívják a kihívási zónát más szóval tanulási zónának. A terápiás rekreáció alkalmazásának célja, hogy a gyerekeknek minél több olyan élményben legyen része, amely a kihívási zónában tartja őket, így tágítva annak határait.

A tanulási zónában akkor jó lenni, ha szinte észre sem vesszük, hogy épp kihívás előtt állunk, ha szívesen fedezünk fel új dolgokat. A félelmeket a motiváció és a kíváncsiság oldja a legjobban, ezek felébresztéséhez pedig fontos a befogadó, pozitív közeg. Ez azt jelenti, hogy mindenki egyenrangú, elfogadott tagja a közösségnek, a programokon mindenki részt vehet, a feladatok mindenki számára végrehajthatóak, nincs versenyhelyzet, mindenkit önmagához mérünk, könnyű barátságokat kötni, visszajelzést kapni és adni egymásnak benne.

Ebben a pozitív, befogadó közegben jelenik meg a terápiás rekreáció négy eleme: a kihívás, a sikerélmény, a felfedezés és a megerősítés.

A gyermek egy olyan helyzetbe kerül, amely kihívást jelent számára, mégis meg tud vele birkózni. Kimozdul a komfortzónájából, ám ügyelni kell arra, hogy ne kerüljön a pánikzónájába. Fontos, hogy a kihívások személyre szabottak, mindig az adott körülményekhez adaptáltak legyenek, így garantáltan sikerélményt hoznak, amelyet a környezet is elismer, s ezzel megerősítést ad számára. Miután a kezdetben még újdonságnak számító helyzet már ismerőssé válik, illetve a gyerekek megtapasztalják, hogy képesek sikerrel teljesíteni, és ezt mások is megerősítik, így felfedezik magukban az adott készséget, képességet, tulajdonságot. Közvetlenül tapasztalják, hogy képesek véghezvinni akár olyasmit is, amit korábban el sem tudtak volna képzelni. Ez azt is jelenti, hogy új szintről indul a következő kihívás, hiszen gyarapodik a készségkészletük, önismeretük, önbizalmuk. Így haladnak egyre tovább, egyre többet tanulva magukról, viselkedésükről, erősödve önértékelésben, magabiztosságban, gyarapítva megküzdési módszereiket, miközben zónahatáraik is egyre tágulnak.

A terápiás rekreáció spirálja egy ilyen táborban mindenhol jelen van, az alapos elméleti és gyakorlati tudással felvértezett civil önkéntesek folyamatosan alkalmazzák a módszert.

Azonban a táboron kívül is hasznos lehet ennek az elméletnek az ismerete, ezért tartottam bemutatásra érdemesnek ezt a témát. Elgondolkodhatunk azon, a saját mindennapjainkba hogyan tudjuk a befogadó közeg, a pozitív megerősítés gyakorlatát becsempészni, látván, milyen jótékony hatása lehet a környezetünkre. Esetleg legközelebb, ha mi magunk valamilyen kihívást jelentő feladat előtt állunk, eszünkbe juthat, hogy épp most léptünk ki a komfortzónánkból, és ez mennyire fontos eleme a folyamatos fejlődésnek.
És természetesen tudományos elmélet ide vagy oda, a csodákban továbbra is nyugodtan hihetünk.

Dr. Gulácsi Ágnes
A cikk elkészítésében nyújtott segítségért köszönettel tartozom a Bátor Tábor Alapítvány munkatársainak, különösen Hosszú Dalmának, Tóth Juliskának, Veres Dórinak. Az ábra és a hivatkozott szakmai anyagok a www.batortabor.hu oldalról származnak.