Kontrasztanyagos röntgenvizsgálat

A röntgendiagnosztika alapja, hogy a röntgensugár egy része az emberi testben elnyelődik, miközben áthatol azon. Különböző szerveinkben, szöveteinkben, különböző mértékben nyelődik el.

Azonban vannak olyan szerveink, melyek a röntgensugarat azonos mértékben nyelik el, így a röntgenfelvételen ezeket nem tudjuk elkülöníteni egymástól.

Ahhoz, hogy ezeket a szerveket külön-külön is láthatóvá tudjuk tenni, vagy működés közben ábrázolni tudjuk, úgynevezett kontrasztanyagot használunk.

Mi is az a kontrasztanyag?

A kontrasztanyag nem más, mint egy speciális szer, ami a szövetekbe bejutva megváltoztatja a vizsgálandó szerv sugárelnyelő képességét, ill. kontrasztját (innen a név), így azok elkülöníthetőek a környező szervektől. Ezek az anyagok bárium-szulfátot vagy jódot tartalmaznak.
Attól függően, hogy mit szeretnénk vizsgálni, a kontrasztanyagot adhatjuk a betegnek szájon át, vénába fecskendezve vagy juttathatjuk katéteren keresztül a húgycsőbe vagy a végbélbe.

Előkészület

Kontrasztanyagos vizsgálat előtt, a nagyobb gyermekeket érdemes felkészíteni a beavatkozás folyamatáról, megbeszélni vele az esetleges kellemetlenségeket, mert egy nyugodt, ügyes gyerekkel hatékonyabban végezhető el a vizsgálat és az így kapott eredmény biztosan értékelhető lesz.

A vizsgálatra legtöbb esetben éhgyomorral kell érkezni. Ennek okai:

1. A gyomor-, bélrendszer vizsgálatánál az ételmaradék a vizsgálatot értékelhetetlenné tenné.
2. Fontos, hogy a gyermek szomjas legyen, hogy biztosan megigya a kellemetlen ízű vagy sűrű, szájpadláshoz tapadó folyadékot, mert a vizsgálat sikeres elvégzéséhez elengedhetetlen, hogy a kontrasztanyagot a gyermek elfogyassza. Kis gyermekek vizsgálatához olyan kontrasztanyagot igyekszünk választani, ami lehetőleg íztelen ezért a gyermek szívesebben nyeli le.
3. A megivott, ill. beadott folyadék ritkán hányingert, hányást okozhat.

A kontrasztanyagot legtöbbször hígítva adjuk a betegnek. Szájon át történő beadás esetén ez történhet vízzel, teával vagy szűrt gyümölcslével, ezért ha van kedvenc ivóleve a gyerkőcnek, mely nem szénsavas és lehetőleg nem rostos, akkor nyugodtan hozzák magukkal. Húgycsőbe vagy végbélbe adott kontrasztanyag esetén fiziológiás sóoldattal hígítunk.

Mikor használjuk?

Leggyakrabban az emésztőrendszer és a kiválasztó szervrendszer vizsgálatához használunk kontrasztanyagot.

Nyelési-. felső-, és teljes passage vizsgálatról beszélünk, mikor a gyermek megissza a kontrasztanyagot és ily módon ábrázolni tudjuk a nyelőcső helyzetét, lefutását, tágasságát, a kontrasztanyag gyomorba jutását majd a gyomor ürülését és ha szükséges, a kontrasztanyag útját a vékony és vastagbélben.

Irrigoscopiának nevezzük, mikor katétert helyezünk a végbélbe, és ennek segítségével kontrasztanyaggal töltjük fel a vastagbelet. Gyermekkorban leggyakrabban a vastagbél rendellenes szűkületeinek, tágulatainak megítélésére használjuk, valamint a gyulladásos és térfoglaló folyamatok kimutatására.

Mindkét vizsgálat során a beadott kontrasztanyag megszínezheti a székletet (fehér lesz) ezért nem kell megijedni, ha a vizsgálat után az eltér a megszokottól.

Intravénás urográfiának azért hívjuk a következő vizsgálatot, mert a kontrasztanyagot a vénába fecskendezve kapja meg a beteg, mely így a vesékben fog kiválasztódni és halad a húgyvezetékeken (ureter) és a húgyhólyagon át a külvilág felé. Ezzel a vizsgálattal leggyakrabban az üregrendszeri és uretertágulatokat ábrázoljuk.

Az alsó húgyutak vizsgálatára használjuk a retrográd mikciós cisztográfiát, melynél a húgycsövön keresztül a hólyagba juttatjuk a kontrasztanyagot, ezután pisilés közben vizsgáljuk a vesék felé történő esetleges visszaáramlást (Vesicoureteralis reflux betegség) és magát a húgycsövet.
Sugárvédelmi szempontból az iv. urográfia és a retrográd mikciós cisztográfia vizsgálatok száma napjainkban már jelentősen lecsökkent, kezdi felváltani a kontrasztanyagos ultrahangvizsgálat.
Fontos tudni, hogy némelyik vizsgálat (teljes passage vizsgálat és iv. urográfia) órákig is eltarthat, valamint másnap, 24 óra elteltével is szükséges lehet felvételeket készíteni.

A kontrasztanyagos röntgenvizsgálat hátrányai

A kellemetlen íz, az esetleges „szuri” és az elhúzódó vizsgálati idő mellett meg kell említeni, hogy mint ahogy minden gyógyszernek, úgy a kontrasztanyagoknak is lehetnek mellékhatásai, de ezek csak nagyon ritkán fordulnak elő. Ilyen tünetek lehetnek a bőr kipirosodása, viszketése, a köhögés, tüsszentés, hányinger, hányás. Az allergiás reakciók elhárítására fel vagyunk készülve, így ezek a tünetek az azonnali kezelés hatására megszűnnek, és az esetek többségében ki sem alakulnak.

ÉS A LÉNYEG

A vizsgálat elvégzéséből származó előnyök sokkal nagyobbak, mint annak esetleges hátrányai, mert így a hagyományos röntgenfelvételen el nem különíthető szervekről és azok funkciójáról is pontos képet kapunk. A betegség okát megtalálva pedig a célzott kezelés gyors gyógyulást eredményez.

Szűcs Anita