A háziállatok terápiás célú alkalmazása az elmúlt években vált népszerűvé hazánkban is. Az állatok simogatásán túl miről is szól ez a módszer? Valóban hatékony? Kiknél és milyen formában alkalmazhatjuk?

Az alábbiakban röviden ismertetjük a fontosabb tudnivalókat, kiemelve a kutyákról szóló tudományos kutatások eredményeit.

Történeti áttekintés

Több száz évvel korábbra tehetők az első dokumentált állatok bevonásával zajló terápiás célú programok. Ezek során például fogyatékkal élő, sérült személyeket, epilepsiás pácienseket, pszichiátriai betegeket, illetve viselkedészavarral küzdő gyermekeket vontak be állatok gondozásába. Egyes források szerint Sigmund Freud pszichoterápiás ülésein is alkalmazta ezt a módszert. Megfigyelései szerint saját kutyájának jelenléte jótékony hatással volt a résztvevőkre. Az addig magukba zárkózó, szótlan páciensek sajátos kapcsolatot alakítottak ki az állattal, hamarabb feloldódtak, könnyebben megnyíltak.

Az állat-asszisztált terápia úttörője és a fogalom megalkotója (pet facilitated therapy)

Boris M. Levinson, amerikai pszichológus volt, aki Freudhoz hasonlóan a kezdeti megfigyeléseket és pozitív tapasztalatokat követően már célzottan vonta be kutyáját a terápiás foglalkozásokon. A későbbiekben egyre többen kezdték vizsgálni az állatok emberekre gyakorolt hatásait. Az első kutatások eredményei szerint állattartók körében alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, ugyanis ritkább a magas vérnyomás és magas vérzsírszint előfordulása. A későbbiekben derült fény arra, hogy a társállatok a fizikai kondíció javítása, egészségesebb életmód mellett érzelmi és szociális támaszt nyújtanak, javítják a gazdák életminőségét és szellemi frissességét. Ez a kötelék kiemelten fontos a gyermekek fejlődésében, illetve idősek, testi vagy szellemileg sérült személyek esetén a közösséggel való kapcsolattartás során. Az utóbbi 25 évben már a pszichiátriai, pszichológiai ülések mellett az egészségügyben, az oktatásban, a gondozás és ápolás, illetve a szociális munka területén is elkezdték a módszert célzottan alkalmazni.

Fő fogalmak

Az állat-asszisztált foglalkozások alapját a terápiás állattal való kapcsolat, a simogatás, az etetés és közös feladatok végrehajtása jelenti, amely a hagyományos gyógyító vagy fejlesztő módszerek eszközeit felhasználva, azokat kiegészítve valósul meg. A foglalkozásokat több szakember (orvos, pszichológus, gyógytornász, pedagógus, logopédus) a fejleszteni kívánt területtől függően együttesen tervez meg, előzetesen felmérve a résztvevő személyek testi- és szellemi képességeit. Fontos hangsúlyozni, hogy nem önállóan működő tevékenységről és kezelésről, hanem egy csapatmunka eredményeként létrejövő célzott, komplementer módszerről van szó. Célcsoportok lehetnek gyermekek, idősek, fizikálisan vagy érzelmileg hátrányos helyzetű személyek, akut vagy krónikus betegségben szenvedő betegek.

Két fő típusát különítjük el. Az állat-asszisztált aktivitás (AAA), vagy látogatói program során nincs előre meghatározott terápiás cél. Az állatokkal való rekreációs jellegű, spontán és kötetlen tevékenység valósul meg, amely javítja a hangulatot, az általános jóllét-érzést, csökkenti az elszigeteltség-, a magányosságérzést, a depressziót. Ilyen foglalkozásokkal találkozhatunk gyakran idős- és ápolói otthonokban, gyermekintézményekben.

Az állat-asszisztált terápia (AAT) során a fent említett szakemberek betegcsoportokra és fejleszteni kívánt képességekre specializáltan terveznek meg egyéni vagy csoportfoglalkozásokat. A kezelés meghatározott időtartamban és rendszerességgel folyik. A változásokat nyomon követik, végül az eredményeket pontosan rögzítik.

Az állat-asszisztált edukáció (AAE) a két fő altípus elemeit ötvözi, ennek során az állatokat az oktatási-nevelési folyamatba vonják be, például óvodákban, iskolákban.

A terápiás állatok szigorú egészségügyi ellenőrzéseken túl speciális képzésen vesznek részt, amelynek végén többlépcsős vizsgát követően válhatnak felvezetőikkel együtt teljes értékű terápiás párossá. Terápiás állat faját tekintve sokféle lehet, akár madár, hüllő, macska, mégis a leggyakrabban a kutyás és lovas terápiákkal találkozhatunk. A kutyák kitűnő alkalmazkodó-, tanulási képessége, emberek iránti érdeklődése, illetve testi adottságai teszi lehetővé, hogy rendkívül változatos programokat hozhatunk létre a segítségükkel.

Milyen hatással vannak ránk az állatok?

Az állatok fizikális, érzelmi, szociális és kognitív hatásokat fejtenek ki az emberekre. Vizsgálatok igazolták, hogy az állatok simogatása során az ember és az állat vérnyomása, pulzusa, illetve a vérben stressz-reakcióban résztvevő hormonok szintje csökken (pl. adrenalin, noradrenalin), emellett a kötődésben és egyes a szervezet védekezésében szerepet játszó anyagok szintje növekedik (pl. endorphin, oxitocin, IgA). Az érintésen túl bizonyos állatok megfigyelése is – például akváriumi halak egy rendelő várójában – ellazít, nyugtató hatással van ránk.

Terápiás állat segítségével nagyobb hatékonysággal vonhatjuk be a pácienseket a kezelési folyamatba. Az állatok felé bizalommal fordulhatunk, nem ítélkeznek felettünk akár egészségesek vagyunk, akár betegek. Jelenlétükben átélhetjük a feltétel nélküli elfogadás-érzést. A feszültség-, szorongásoldás mellett biztonságérzetet nyújtanak, elősegítik az emberek közötti kapcsolatteremtést. A kognitív funkció megismerési és gondolkodási tevékenységeket takar, amelybe beletartozik az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a beszéd, illetve tanulási és döntési folyamatok. Több vizsgálat igazolta, hogy a tanulásban, új ismeretek elsajátításában, a memória és az empátia fejlesztésében is eredményes lehet az AAT.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy az AAT módszer számos jótékony hatása révén változatos terápiás lehetőséget rejt magában. A tudományos kutatások eredményei alapján a hagyományos kezelési folyamatokat terápiás állatok bevonásával nemcsak érdekesebbé, hanem hatékonyabbá is tehetjük.

Dr. Zsoldos Amanda 

Követkeő rész >>>>>>>

Forrás:

Zsoldos Amanda, Sátori Ágnes, Zana Ágnes (2014): Az állatasszisztált intervenció hatása gerincvelősérült személyek rehabilitációjában, ORVOSI HETILAP 155: (39) pp. 1549-1557.