Hinni, vagy nem hinni? – ez itt a kérdés!

Írhatnék a Mikulás jelenség eredetéről, az őt övező misztikumról, ám most azt a szituációt szeretném kiemelni, amikor a gyermek azzal szembesül, hogy több Mikulás is van.

December elején gyermekkórházunkban – nap, mint nap – adományozók sokasága érkezik.

Dicséretes dolog, hogy legalább az év ezen szakaszában kicsivel többet gondolnak a beteg gyermekekre is!
Vannak évről – évre visszatérő jótékonykodók – civil szervezetek vagy iskolák tanulói érkeznek műsorral, ajándékkal. De kiemelt figyelemmel fordulnak feléjük az éppen aktuálisan futó TV műsorok felfedezettjei, szereplői, akik vagy maguk öltöznek be Mikulásnak, vagy csapatukkal kísérik azt, hogy ezzel is örömet szerezzenek kis betegeinknek!

Különösen december 5.-én és 6.-án adják egymás kezébe a kilincset a különböző Mikulások. Van, hogy az egyik csoportnak meg kell várnia, míg a másik befejezi az ajándékosztást, hogy aztán helyet cserélve ők folytassák a kedveskedést.

Mikulások jönnek – mennek az udvaron is a hagyományos piros ruha mellett kékbe, zöldbe is öltözve, sőt Mikulás lányok is előfordulnak – hol krampuszok, hol angyalkák kíséretében.

Mosolygós fejecskék, tágra nyílt szemek, tátott szájak, meglepett kiáltások, csilingelő kacajok jelzik a tetszést – főleg a kicsiknél. A nagyobbaknál cinkos egymásra nézések, olykor kissé gúnyos megjegyzések törik meg a varázst – de azért ők is odaállnak az ajándékokért – mert hát az minden korosztálynak jólesik!

Előfordulhat azonban, hogy ilyenkor egy – egy gyermeknél kisebb képzavar keletkezik.

Normál esetben a gyermek könnyen túllép az ilyen – olyan furcsaságokon, hiszen a gyermeki fantázia bármire képes! (Irigyeljük is mi felnőttek őket ezért!)

Lehet, hogy a kisebb gyermek egy pillanatra meghökken, de mert hinni akar a mítoszban, ezért hamar elsiklik a kék, zöld, piros ruhás, öreg vagy fiatal, fehér vagy fekete, netán csak bajszos Mikulás láttán.

Nagyobb gyermekek fejében azonban szöget üthet a gondolat:

– „Mi is volt ez?” – „Most mi történt?”

– ám a sok ajándék, amit ilyenkor kap vele is feledteti a furcsaságokat.

Kikerülve a kórházból azonban ismét szembesül a gyermek azzal a ténnyel, hogy az utcán is lépten – nyomon Mikulásokba botlik. Az a gyermek, aki nem volt kórházban, az is számtalan esetben találkozhat más – más Mikulással. (pl. szórólapok osztogatóival, vagy a bevásárló központokban szaloncukrot adogatóval, netán még a pizzafutár is annak öltözve hozza ki a rendelést,)

Továbbá lesz a bölcsiben, oviban, iskolában is Mikulás várás. Sőt, divatos otthonra is Mikulást hívni, „rendelni”, vagy valakit felkérni a családból, a szomszédból, hogy öltözzön be annak.

Ilyenkor a nagyobb gyermek már egyre több különös dologra lesz figyelmes és spekulálni kezd!
pl. – pont olyan a Mikulás cipője, mint Papáé!

– vagy a hangja tisztára hasonlít a Józsi bácsiéra, akit éppen most hívtak el telefonálni, amikor csöngetett a Mikulás.
– akkor melyik Mikulás az igazi? Mindegyik, vagy egyik se?

Látja még azt is, hogy tele vannak az üzletek Mikulás csokival, amit vesznek is a bácsik, nénik.
És hallja, ha nagyobb testvér van a családban, hogy kinek, hány forintért kell csomagot összeállítani és bevinni az iskolába a „nagy napra!”

Felmerül a kérdés, mit kezd ezekkel a megfigyelésekkel?

– Hagyja-e magában, vagy kibeszéli?
– Aztán, ha elmondja – kinek mondja el? és hol? (otthon, vagy az iskolában? családjának, vagy a barátainak?)
– Meddig hisz a Mikulásban és mi van, ha már nem?

Nem könnyű a szülőnek sem! Mit tegyen ilyenkor? Ködösítsen? Mondjon igazat? Nehéz helyzet, de meg kell oldani!

Szakemberek szerint a gyermeki logika és a realitás viszonya sokat fejlődik 6 – 8 éves kor között. Ami egy óvodásnak magától értetődő, az a nagyobb iskolásnak már egyre kevésbé az. Egyre nehezebben hiszi el, hogy a Mikulás egyetlen éjszaka alatt minden gyermeket fel tud keresni, hogy tudja mindenkiről, hogy jó volt-e, vagy rossz, és hogy milyen ajándékot kért.

A szülő, persze amíg csak lehet, igyekszik fenntartani a látszatot, mindenféle magyarázatokat kitalál – (pl. ő csak besegít a Mikulásnak a csoki vásárlásban…).

De vajon meddig tartható fenn a mítosz?

Az igazság felfedezésének nincs fejlődés-lélektanilag előírt életkori pillanata. Vannak korábban és későbben érő gyerekek, ki hamarabb, ki később lesz tisztában azzal, hogy a mikuláscsomagot a felnőttek adják.

A szülőnek felesleges azon aggódnia, mikor jön el az igazság pillanata, a gyermek úgyis jelezni fogja kételyeit. Elegendő akkor tisztázni a kérdéseket, amikor ő igényli. Lehet, hogy már régóta kapiskálja az igazságot, de mégsem szeretné, ha mi egyszer csak, egyik évről a másikra kijelentenénk: „Mikulás márpedig nincs!”

Az úgynevezett kettős gyermeki tudat sokáig lehetővé teszi, hogy a mese és a valóság elemei békésen megférjenek egymással. Ha siettetjük őket, csak ellenállásba ütközünk, vagy egyszerűen nem fogják fel, vagy nem hiszik el, amit mondunk.

És egyébként is, ki szeretné elrontani a gyermeke örömét?

Akiknél viszont már „lelepleződött” a Mikulás – ott bizony már van feladata a szülőnek. Márpedig az, hogy segítse a Mikulásba vetett hitet „átformálni”.

Adja át és ismertesse meg gyermekével az ünnep közvetítette értékeket. Mert, ha a Mikulás nem is létezik, de a szeretet, a jószívűség, az ajándékozás öröme és izgalma nagyon is valós dolgok!

Ha a családban van még kisebb gyermek, kérje meg a nagyobbat – aki már rájött az igazságra, – hogy segítse megőrizni a titkot a kicsi előtt! Akár cinkossá is teheti, adjon neki apróbb, a kisebb figyelmét elterelő feladatokat, amíg a Mikulás „ügyeskedik”.

Mutassa meg, az igazi Mikulás a szívünkben lakik, és hogy ajándékot adni jobb érzés, mint kapni!

Cibulka Gáborné

A cikk megosztását külön köszönjük!  😉