Egészséges barnaság?

barnaság

Érdekes ellentmondást lehet felfedezni a napozás, a bőrrák kialakulásának esélye és a barnaság között.

A kutatók szerint a legjobb védelmet a bőrrák legsúlyosabb formája, a melanoma ellen a szépen lebarnult bőr jelenti. Azonban maga a napozás, tehát amíg eljutunk a szép barnaságig, a legfontosabb okozója és oka a bőrráknak.

Ráadásul a kereskedelmi forgalomban kapható napozókrémek és naptejek kiválóan védenek ugyan a leégés, és ezzel együtt bőrrák néhány enyhébb formája ellen, azonban nem jelentek védelmet a legsúlyosabb bőrrák, a melanoma ellen.

Pedig ennek a betegségnek a gyakorisága megháromszorozódott az elmúlt 40 évben, ami azt jelenti, hogy évente a világon 132 ezer új beteget diagnosztizálnak, és évente mintegy 48 ezren halnak meg a betegség miatt.

A modern molekuláris genetikai kutatások az élet minden területén hatalmas változásokat fognak hozni az elkövetkező évtizedben, így jelentős változásokat fogunk tapasztalni a napozási szerek piacán is. Felmérések alapján a sötét bőrű embereknek 500-szor kisebb esélyük van arra, hogy náluk melanoma alakuljon ki, összehasonlítva őket a fehérbőrű társaikkal. A legújabb kutatások tisztázták ennek a folyamatnak a lényegét, megteremtve így annak a lehetőségét, hogy olyan új szereket találjanak, amelyek hatékony védelmet nyújtanak a melanoma kialakulása ellen.

A napsugárban található ultraibolya (UV) sugarak a bőrben található bizonyos sejtekből egy olyan hormon (MSH) termelését váltják ki,

amelyik a szomszédos sejt egyik molekuláján (receptorán) az MC1R-en hatva annak melanin termelését váltja ki. Ez a melanin festékanyag, amelyiktől barna a bőrünk, és ez védi meg a bőrsejteket az UV sugárzás károsító hatásától, egyfajta védőréteget képezve a bőrsejtek magja körül. Ez a mechanizmus magyarázza azt, hogy a barnaság hogyan véd a bőrrák ellen. Azonban az UV sugarak amellett, hogy MSH és melanin termelést váltanak ki, közben károsíthatják a bőrsejtek DNS-ét, ami aztán a rák kialakulásához vezethet. A jelenleg a kereskedelemben kapható barnító szereknek nincs UV-sugárzás ellen védő hatásuk, gyakorlatilag csak befestik a bőr. A kutatók most olyan molekulák kifejlesztésén dolgoznak, amelyek az MC1R-en hatnak és kiváltják a sejt természetes festékanyagának, a melaninnak a termelődését, annak minden pozitív, UV-sugárzás ellen védő hatásával együtt. Több kutatócsoport is tesztel már ilyen, egyelőre csak állatokon kipróbált vegyületet. Az eredmények igen biztatóak, hiszen a kísérletek során ezek a szerek sokszoros védelmet biztosítottak az UV-sugárzással szemben.

Azonban a nagyon fehér bőrű emberek egy részének, pont azoknak, akik a legnagyobb melanoma veszélynek vannak kitéve, attól a fehér a bőre, hogy nincsen működőképes MC1R-ük. Érdekes módon az ilyen emberek 90 %-ának vörös a haja. Ezek az emberek olyan DNS mutációkat hordoznak az MC1R génjeikben, ami megakadályozza a normális receptor termelődését. Ennek viszont az a következménye, hogy az ilyen embereken nem hatnak ezek a szerek.

Azonban, mivel ennek a folyamatnak már nagyon sok részletét tisztázták, az is kiderült, hogy az MC1R milyen mechanizmussal termelteti a bőrsejttel a melanint. Így vannak olyan csoportok, akik olyan vegyületeket találtak, amelyek az MC1R hiányos bőrsejteken is hatnak, és a fentiekhez hasonló UV-sugárzás ellen védő hatást mutatnak.

A kutatások során az is kiderült, hogy a bőrsejtek máshogy is képesek védekezni a rák kialakulása ellen. Az UV-sugárzás hatására egy javító mechanizmus is aktiválódik, amelyik képes korrigálni a sugárzás okozta DNS károsodásokat. Van olyan kutatócsoport is, amelyik olyan vegyülettel kísérletezik, amelyik ezt a védekező rendszert aktiválja. Ezek a szerek amolyan „esemény utáni” szerek lehetnek, hiszen leégés után képesek hatni és kijavítani a bőrsejtekkel a rákot okozó hibákat. Mindezen szerek azonban jelenleg csak kutatási fázisban vannak, és sajnos évekig kell még várnunk, hogy kereskedelmi forgalomban is kaphatóak legyenek. Addig is azt lehet tanácsolni, hogy aki barnulásra hajlamos, az nyáron szép fokozatosan engedje magát lebarnulni, míg a vörös hajú, fehér bőrű emberek – amennyire csak lehet kerüljék a napot és a napozást.

Prof. Dr. Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!