Autisztikus, autista, Asperger-szindróma, spektrumzavar:
Mit is jelentenek ezek?

Fogalomtisztázó írás következik.

Napjainkban egyre többet hallunk az autizmusról, ami nagyban megkönnyíti ennek az állapotnak a korai felismerését, valamint az érintett gyermekek mihamarabbi célzott fejlesztését. A fogalmak terén viszont nagy összevisszaság tapasztalható a köznyelvben: autista, autisztikus, aspergeres, „rajta van a spektrumon”… Mit is jelentenek ezek? A bizonytalanság érthető, hiszen az autizmus spektrumzavar (ez a hivatalos megnevezés) egy összetett állapot, nehezen magyarázható meg egy mondatban, mit is takar ez a diagnózis. Autista és autista között legalább akkora a különbség, mint két „átlagos” személy között. Ez az írás igyekszik érthetőbbé tenni a kifejezéseket.

Az autizmus spektrumzavar diagnózis megállapítása gyermekpszichiátriai feladat

Részletes kivizsgálást igényel, aminek elmaradhatatlan része az aktuális állapot felmérése mellett a fejlődéstörténet pontos megismerése.

Diagnózis csak akkor állítható fel, ha:

1. egyértelmű nyelvi, kifejezésbeli elmaradás, a társas érintkezést akadályozó eltérés, szociális készséget érintő hiányosság vagy más kommunikációs zavar áll fenn,
2. csökkent az egyén alkalmazkodó készsége, hiányzik a mindennapok gördülékenységéhez elengedhetetlen rugalmasság, a viselkedésben vagy az érdeklődésben egyértelmű korlátozottság áll fenn, 3. a gyermek kiskori fejlődésében is megjelennek ezek az eltérések. Ha ez a három pont teljesül, és a fennálló nehézségek egyértelmű nehézséget okoznak a gyermeknek vagy a környezetnek, kimondható, hogy a gyermek autista.

Ha azonban az eltérések kicsik, és bár szembetűnők, de nem öltenek zavaró mértéket, nem akadályozzák lényegesen a gyermek fejlődését és a kapcsolatainak alakulását, autisztikus eltérésekről beszélhetünk, ami nem számít kórosnak.

Az autizmus ugyanis egy spektrumállapot: ez azt jelenti, hogy nincs éles határ az autisták és a nem autisták között, folytonos az átmenet. Vannak, akikről pár perc után lerí, hogy eltérnek az átlagostól, mások csak speciális helyzetben mutatnak tüneteket. Mindannyiunkban fellelhetők autisztikus vonások egy-egy téren, de ettől még természetesen nem mindenki autisztikus, pláne nem autista.

Diagnózist azoknak érdemes adni, akiknél feltételezhető, hogy a célzott autizmusspecifikus fejlesztésekkel magasabb életminőségben élhetnek, mint nélkülük. 

Egy hasonlattal talán még jobban érthető ez: ha a muzikalitás alapján csoportosítanánk az embereket, egyik oldalon indulna a skála a botfülűektől, majd jönnének azok, akik felismerhetően elénekelnek egy-egy dalocskát, aztán azok, akik meg tudnak tanulni hangszeren játszani, majd a profi zenészek, és végül eljutunk a zseniális művészekig. Nincs tehát éles határ a „jó hallású” és a „rossz hallású” emberek között, van középen egy átmeneti zóna: itt állnak azok, akik zenei fejlesztő foglalkozásokkal elérhetnek szép eredményeket, de művészi pályára nem léphetnek. Ehhez hasonlóan képzeljük el az autizmusra jellemző sokféle tünet meglétét, erősségét.

Ha valakinek a kiskori fejlődése teljesen rendben zajlott és az autizmusra jellemző tünetek hirtelen jelentkeznek, szintén alapos orvosi vizsgálat szükséges. Autizmusról itt nem beszélhetünk, hiszen az egy veleszületett állapot, aminek tünetei újszülöttkorban még nem, de körülbelül az első három évben egyre markánsabban megjelennek. Ebben az esetben arra gondolunk, hogy valamilyen aktuális életnehézség, érzelmi zavar, vagy egy éppen kezdődő pszichés vagy testi betegség okozza az autisztikus eltérést.

Utolsó tisztázandó kifejezésünk az Asperger-szindróma.

(A név Hans Asperger osztrák gyermekorvoshoz kötődik, aki először írta le az autizmus jellemzőit.)

Minden betegségnek, kóros állapotnak, a vashiánytól kezdve az akut fülkürtgyulladáson keresztül a Down-szindrómáig, van egy betű-szám kombinációból álló betegségkódja (ez a zárójelentéseken, ambuláns lapokon is fel van tüntetve). A Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 10. kiadása (BNO 10) külön csoportba rendelte azokat az autizmussal élőket, akiknek a beszédfejlődése zavartalanul zajlott az első életévekben: ők az Asperger-szindrómások. A beszédfejlődés elmaradása ugyanis sokszor az első detektálható tünet az autista gyermekeknél. Lehet, hogy később kezdenek el beszélni vagy egyáltalán nem beszélnek, nem használják a beszédet kapcsolatépítésre, furcsa szavakat képeznek, halandzsáznak, vagy éppen idéznek hallott szöveget, de nem alkotnak saját fogalmakat.

A köznyelvben viszont inkább azokat nevezzük Asperger-szindrómásnak,

akiknek intellektuális képessége (iq) vagy az intellektus egy-egy részterülete (különösen a memória, a logikai és számolási készségek) kimagaslóan jó. Például kiemelkedően sakkoznak, maguktól tanulnak meg olvasni, hosszú szövegeket jegyzenek meg erőfeszítés nélkül vagy rendkívül részletgazdag a tudásuk egy-egy számukra érdekes témáról.

A szakmai és a köznyelvi megközelítésnek van közös metszete. Az autizmus gyakran jár csökkent intellektuális képességgel, és ez minél markánsabb, annál biztosabb, hogy a beszédfejlődés is zavart szenved. A jobb intellektusú autistáknál egészen enyhék lehetnek a korai nyelvfejlődésbeli eltérések. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Asperger-szindrómával élő gyermek csak „kicsit autista”: jó tanulmányi teljesítményei ellenére lehetnek komoly nehézségei például a belsőséges kapcsolatok kialakításában vagy okozhat komoly stresszt a napirend megváltozása.

Külön fricska a végére, hogy a BNO legújabb, 11. kiadása már nem használja az Asperger-szindróma fogalmát. Ehelyett az autizmuszavar egyes állapotait az értelmi fejlődés milyensége, valamint a nyelvi zavarok megléte és mértéke alapján különíti el, ami egy jóval praktikusabb megközelítés.

Végül álljon itt egy táblázat a könnyebb átláthatóság végett:

Dr. Radványi Ildikó

Forrás:
Füredi-Németh: A pszichiátria magyar kézikönyve
DSM-5 referencia-kézikönyv
BNO-10
BNO-11