Csipkerózsa (rosa-canina)

Csipkerózsa

A csipkerózsa latinul kutyarózsát jelent, ez onnan ered, hogy az ókorban a veszettség gyógyítására használták.

A görög mítoszok szerint a csipkerózsának fehér virága volt, de amikor Aphrodité megszúrta magát tüskéjében, akkor a vére rózsaszínűre festette virágait.A csipkerózsát más néven vadrózsának nevezik, egyes vidékeken csipkebogyóját hecsedlinek, de petymegnek is nevezik.

A csipkerózsa cserje, a föld feletti szárai tüskések. A levelek páratlanul szárnyasan 5-7 összetett levélkékből állnak. A virágok jól fejlett serlegszerű vacokból áll, ezen 5 csészelevél, 5 rózsaszínű sziromlevél, nagyszámú porzó fejlődik ki, a vacokban található a magház. A termés, a csipkebogyó kialakulásához a vacok is részt vesz, ez éretten piros színű és benne nagyobb számú aszmag (ezek a tulajdonképpeni termések, magok) képződnek, amelyek szögletesek, sárgák és merev szőrképletek veszik körül. Májusban és júniusban virágzik.

Több mint 25 csipkerózsa faj fordul elő vadon, több mint 20 rózsafajt termesztenek különböző kultúrákban.

csipkebogyóA Rosa Canina a legelterjedtebb csipkerózsa faj egyike (gyakori erdőkben, főlek erdők szélén, irtások mentén, legelőkön, kaszálókon, szántóterületeken), mint vadon előforduló gyógynövény a Rosa Vosagiaca viszont a legértékesebb, ezek levelei és ágai gyakran hamvasak, tüskéi erőteljesek, nagytermetű bokrokat képeznek, a dombos vidéket szereti.

A csipkebogyót élénkpirosan gyűjtik, a termés fala még rugalmas, tehát az első fagyok előtt. (Sokan a fagy-csípte, lágy csipkebogyót szeretik, ajánlják.) A bogyók otthoni feldolgozásakor vigyázni kell, hogy a magvak eltávolításakor a szőrképletek ne kerüljenek a bőrre, a nyálkahártyára, mert erős viszketést okoznak! Manapság nagyon jó minőségű csipkebogyót/csipkehúst lehet vásárolni.
Hatóanyagai: Legértékesebb hatóanyaga a C-vitamin, mely a termésben lévő enzimek hatására könnyen elbomlik. A Rosa Canina száraz termésének C-vitamin tartalma 0,1 – 1, 5%, de a bérci vadrózsa (Rosa pendulina, másnéven R. alpina) 10 % C-vitamint is tartalmazhatnak, de hegyvidéki, külföldi előfordulása miatt, ez a növény nehezen megközelíthető s kevés termést hoz. A C-vitamin mellett a csipkebogyó más vízben oldódó vitaminokat is tartalmaz, főleg flavon származékokat; tartalmaz tovább zsírban oldódó karotinoidokat, ezek egy része az emberi szervezetben A-vitaminná alakulnak, ezeket nevezzük A-provitaminoknak; tartalmaz B1-, B2-, P- és K vitaminokat, valamint vasat és magnéziumot.

Gyógyhatásai, felhasználása: Az emberi szervezet C-vitamin szükségletének megőrzése a legfontosabb feladat, de a C-vitamin bevitel fokozódik lázas állapotban szenvedőknél, főleg a fizikai munkavégzéskor szükséges; az egészség megőrzésének, az egészséges élet fontos „bogyója”!
A középkorban a skorbut és a tüdőbetegségek gyógyszerének tartották. Vese- és hólyagbántalmakban kiváló, enyhe vizelethajtó, emésztést javító, májműködést serkentő, érfal erősítő. Virága rózsavízként antiszeptikus hatású frissítő, levelének forrázata frissítő, összehúzó hatású gyógytea.

Teája a meghűlés és influenza ellen jó ízzel fogyasztható. Kiváló vérnyomáscsökkentő hatása van! (Nagyanyám minden reggel ivott egy csésze csipkebogyó teát, annyira levitte a vérnyomását, hogy szédült s fejfájásra panaszkodott, később tudtuk meg ennek az okát.)

csipkebogyóHogyan készítsünk teát?csipkebogyó

Régen a csipkebogyót megfőzték, forrón ajánlották, modern időnkben nem szabad főzni! (Viccesen szólva: mert elveszíti az ember hátgerincéből a C-vitamint!)
Tehát:
Végy egy csapott kanálnyi csipkehúst vagy félmaréknyi csipkebogyót, fél napon keresztül hideg vízben áztasd, majd szűrd le, aztán hidegen vagy langyosra felmelegítve lehet iszogatni!

Dr. Holló-Szabó Szabina szakgyógyszerész szerint jótékony hatású a: csipkebogyóbor házilag is elkészíthető!

Receptje, végy 1 liter jó minőségű száraz vörösborba 10 dkg szárított csipkebogyót/csipkehúst tégy bele, lefedve 2 héten át áztasd, majd szűrd le, aztán napi 2 dl fogyasztásával az említett gyógyhatásokat remélheted!

A termesztett Rosa-fajok szirmaikból rózsaolajat, illatszereket és kozmetikai termékeket állítanak elő. Az édesipar is nagy felhasználó.
A csipkebogyó/csipkehúsból finom és egészséges lekvárok, szörpök, de bor is készíthető belőle. A csipkebogyóbort friss bogyójából ajánlott készíteni. Jó egészségünkre váljék.

Juhos-Kiss János

Irodalmi források:
Gottfried Hertzka: Így gyógyít Isten – Szent Hildegárd gyógymódja, Makrovilág Könyvkiadó, 1989
Maria Treben: Egészség Isten patikájából, Hungalibri Kiadó Budapest, 1990
Gyógyító növények (összeállította Lőrinczi Mariann) Kossuth Nyomda, Pallas Stúdió Budapest, 2000
Antalné Tankó Mária: Gyimes-völgyi csángó népi gyógyászat, Európa Folklór Intézet – L’Harmattan 2003
Dr. Rácz G.–Dr. Laza A.–Dr. Coiciu E. : Gyógynövények, Ceres Könyvkiadó Bukarest, 1975
Melius Péter: Herbárium (Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól, Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978
Szabó György, Lopes-Szabó Zsuzsa: A bükki füvesember nyomában, Bükkszentkereszt, 2013

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!