A szülők agya rá van hangolva a gyereksírásra

anyai ösztön

Az agyhullámok tanulmányozása alapján a Bázeli Egyetem kutatói megállapították, hogy

a mamák és a papák rá vannak hangolódva a kisbabák sírására,

míg a gyermektelenek a sírás hallatán többé-kevésbé figyelmetlenek maradnak.

Különböző emberek agyhullámait egy speciális szerkezettel (fMRI) tanulmányozva kiderült, hogy a szülők agya sokkal erőteljesebben válaszol a sírásra, mint a nevetésre. A sírás különösképpen az agynak egy speciális területét, az amygdalát aktiválja, amelyik az érzelmekért felelős. Ennek biológiai értelme van. A könnyek tudatosítják a szülőkben, hogy valami rossz történt, ami aggodalmat, vagy félelmet gerjeszt, és ez azonnali beavatkozást vált ki. Ez úgy alakulhatott ki, hogy azok az ősembereknek az utódaik, akik így reagáltak, nagyobb eséllyel élték túl a baleseteket, így továbbörökítették az ezért felelős géneket a leszármazottaikba.

A gyermektelen felnőttek ezzel szemben erősebben reagáltak a kisgyermekek nevetésére, mint a sírására.

Ez azt mutatja, hogy ez a szülői reakció tanult tulajdonság.

Az egyes agysejtek szintén különbözően működhetnek a szülőkben és a nem-szülőkben. Kaliforniai kutatók patkányokon megfigyelték, hogy van olyan agysejt, ami azért felelős, hogy az anya odamenjen a gyerekéhez, és van egy másik, amelyik azért felelős, hogy a nem-szülő patkányok ne menjenek oda más kölykéhez. Feltételezések szerint az emberben is vannak olyan agysejtek, amelyek akkor aktiválódnak, ha az anyának gyermeke születik, illetve vannak olyanok amelyeknek ilyenkor csökken az aktivitásuk.

Az anyai ösztön

A férfiak és a nők között szintén van különbség abban, hogy hogyan reagálnak a gyereksírásra.

Amikor a nők kisbabát hallanak sírni, az agy egyik területének az aktivitása, ami a nemkívánatos zajokért felel, csökken. A férfiak nem reagálnak ilyen módon. Ez azt jelenti, hogy a nők agya a gyermeksírást fontosnak tartja, azaz nem csupán zajként kezeli, így annak megfelelően reagálnak rá. A nők attól függetlenül reagálnak így, hogy van, vagy nincs gyerekük. A férfiak agya csak akkor kezeli lényeges hangként a gyereksírást, ha már van gyerekük.

Ez azt jelenti, hogy a nők szülői ösztönnel születnek, míg a férfiaknak meg kell tanulni ezt az érzést.

Hasonló eredményeket mutattak korábbi vizsgálatok is. Ismert, hogyha szeretünk valakit, akkor kitágul a pupillánk, ha ránézünk. A tág pupilla ösztönösen szimpátiát ébreszt a másikban. Régebben egyes nők felismerték ezt az ösztönt, és néhányan mesterségesen atropinnal kitágították pupilláikat, mielőtt a meghódítandó férfival találkoztak. Sajnos mellékhatásként átmenetileg erősen leromlott a látásuk.

Kutatók tanulmányozták, hogy hogyan reagál a pupilla akkor, ha felnőtt férfiaknak és nőknek kisbabákat mutattak. Megállapították, hogy a nők pupillája a baba látványától mindig kitágult, függetlenül attól, hogy volt-e gyermekük, vagy nem, jelezve, hogy a nőkben a kisbabák látványa szeretetet ébreszt. Ezzel szemben csak azoknak a férfiaknak a pupillája tágult ki a kisbabák látványától, akiknek már volt gyerekük. A gyermektelen férfiakat általában hidegen hagyta a kisgyermekek látványa. Ez is azt mutatja, hogy a kisbabák iránti ösztönös szeretet a nőkkel veleszületik, a férfiakkal nem, de ők általában megtanulják ezt, ha saját gyerekük születik, vagy ha gyereket kell nevelniük.

Prof. Dr. Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •