A gyermekekben és a szülőkben is sokszor felmerül az az aggódó kérdés, hogy a kórházi tartózkodás során történő vizsgálatok vagy a műtétek fájdalommal járnak-e?

Gyakran találkozunk ezzel a kérdéssel az altatóorvosi (aneszteziológiai) vizsgálat során. Kórházunkban az altatóorvos munkájához hozzátartozik a súlyos állapotú gyermekek intenzív osztályon történő gyógyítása, műtétekre kerülő gyermekek fájdalomcsillapítása és biztonságos altatása.

Gyermekkori sajátosságok:

Néhány évtizeddel ezelőtt a kora-, újszülöttek és a csecsemők fájdalomcsillapítására nem fordítottak sok figyelmet, mondván nincs, illetve csökkent mértékű a fájdalomérzetük.

Ezekkel a korábbi nézettekkel szemben, ma már tudjuk, hogy a csecsemők, újszülöttek és koraszülöttek is éreznek fájdalmat. A fájdalom csökkentése – sőt amennyiben lehetséges: megelőzése – minden életkorban kötelességünk.

Születésük pillanatától a csecsemők, beleértve a koraszülötteket is, érzik és ki is fejezik a fájdalmukat. Az újszülöttek a fájdalmas eseményekre már az élet első perceiben vagy óráiban is képesek válaszolni. A fájdalom érzése az idegrendszer fejlődésével fokozatosan alakul ki, teljes érettségét 3 éves korra éri el.
A babák már újszülöttkorban is képesek felismerni a visszatérő fájdalmak jellegzetességeit, amelyet a fájdalomingerre adott viselkedésük is alátámaszt. Négy-hat hónapos korukra azok a csecsemők, akik folyamatos fájdalmat tapasztaltak, eltérően reagálnak ugyanazon ingerekre, mint fájdalmat korábban nem tapasztalt társaik.

Fájdalom megítélése:

Nem minden életkorban könnyű megítélni a fájdalom erősségét. Erre világszerte többféle mérőskálát hoztak létre, de ezek alkalmazásával is csak korlátozottan ítélhető meg mennyire szenved egy gyermek.

Általában az arckifejezéseket tekintik a fájdalom legjobb viselkedési mutatójának minden korcsoportban. A fintor, a szorosra zárt szem, a feszes, nyitott száj, tölcséres nyelvvel, mind a fájdalom közös kifejezései.

A csecsemők fájdalmának értékelése leginkább a viselkedésük megfigyelésén alapszik. A csecsemők sírnak, ha éhesek, ha félnek, ha haragszanak, de a fájdalom miatti sírás kifejezetten jellegzetes. Fájdalom esetén magas hangú, feszült, kemény, nem dallamos, éles, rövid és hangos. Ugyanakkor a sírás hiánya nem jelenti azt, hogy a gyermeknek nincsenek fájdalmai. Előfordul, hogy a nagyon súlyos fájdalomtól szenvedő csecsemő egyáltalán nem sír, különösen, ha koraszülött vagy nagyon fiatal még. Egyszerűen nincs energiája sírni.

Az idősebb csecsemő, akinek fájdalmai vannak, próbálja magát a fájdalmas testrészhez húzni, vagy óvni azt. Előfordulhat, hogy dobálja magát és rugdos, mert próbál eltávolodni a fájdalom forrásától. Koraszülött és egészen fiatal kisbabáknál lehetséges, hogy fájdalom esetén sem mozognak, hanem nyugodtan fekszenek, ezt sokszor a műtétből lábadozó idősebb gyermekeknél is megfigyelhető. Felismerik, hogy a mozgás fáj, így nyugton maradnak, hogy minimalizálják a fájdalom mértékét.

A csecsemőkori fájdalom megfigyelés alapú értékeléséhez szükség van egyfajta készségre, tapasztalatra, amely megköveteli a csecsemő fejlődésének megértését.

Ezért van, hogy egyetlen jelzés nem döntő jelentőségű, többféle megfigyelés szükséges a fájdalom meghatározásához.
Az olyan élettani mutatókat, mint a pulzusszám, légzésszám, vérnyomás, a bőr színe, hányás, izzadás, kitágult pupilla, is használják annak meghatározására, hogy a csecsemőnek van-e fájdalma. Mivel e tényezők változásait más okok is eredményezhetik – beleértve a stresszt, félelmet, szorongást – sokkal nehezebben értelmezhetők, mint a viselkedésbeli változások. Ugyanakkor – a viselkedési változásokkal együtt alkalmazva – ezek a mutatók hasznos jelek lehetnek a gyermek fájdalmának átfogó értékeléséhez.

A gyermekek kb. 4 éves korra érik el azt a fejlettséget, hogy fájdalmukat szóban is ki tudják fejezni, kérdésre a helyét meg tudják mutatni.

Kórházunkban műtéteket illetve beavatkozásokat követően az alábbi fájdalommérő skálákat alkalmazzuk:

Az eredményeket rendszeres időközönként a nővérek és ápolók jegyzetelik fel, ez alapján választanak az elrendelt fájdalomcsillapítók közül.

Mikor csillapítunk fájdalmat?

Az egészségügyi törvény jogot biztosít mindenkinek a megfelelő fájdalomcsillapításra, kimondja, hogy: „ Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez.1997. CLIV. Törvény az egészségügyről (II. Fejezet, 2. Cím A betegek jogai és kötelezettségei – Az egészségügyi ellátáshoz való jog).”

Altatóorvosként a fájdalomcsillapítás során célunk a betegbiztonság mellett a komfortosság biztosítása az érzéstelenítést és altatást igénylő vizsgálatok, beavatkozások és műtétek előtt, alatt és után.

A fájdalomcsillapítás előzetes megtervezésével a legideálisabb technikát, gyógyszereket, adagolási utat választjuk ki. Minden esetben alkalmazkodnunk kell a műtét típusához, és lehetőség szerint olyan módszert kell választanunk, amellyel pl. meglévő kísérőbetegségek esetén a lehetséges szövődmények veszélyét minimálisra csökkentjük.

A műtétek környéki fájdalomcsillapítás célja a szövetsérülés okozta fájdalom és következményeinek kivédése. Az egynapos ellátás keretében történő műtétek anesztéziájánál mindig arra kell törekednünk, hogy a gyermek a műtét után 6 órával hazabocsátható legyen. Ilyenkor törekednünk kell arra, hogy a legmegfelelőbb fájdalomcsillapítást a lehető legkevesebb mennyiségű kábító hatású készítménnyel biztosítsuk. Ezt a célt egyes esetekben úgy tudjuk elérni, ha az általános anesztéziát regionális érzéstelenítéssel kombináljuk, azaz az altatás mellé olyan érzéstelenítési technikákat alkalmazunk, melyek a műtétek után több órán keresztül is jelentős fájdalomcsillapító hatással bírnak.

Dr. Koncz Ilona, Dr. Márai Katalin                                                                            Folytatás >>>>