Miért jobb tanulók az iskolában a lányok?

jobb tanulók

Gyakori megfigyelés, hogy a lányok az általános iskolában általában jobb tanulók a fiúknál.

Sokszor hamarabb tanulnak meg írni-olvasni és kevesebb dolog tereli el figyelmüket a tanulástól.

Érdekes magyarázatot adott erre néhány, a csimpánzok viselkedését tanulmányozó kutató.
Mint ismeretes, az állatvilágban legközelebbi rokonaink a csimpánzok, genetikai kódjuk 99,2%-ban hasonlít az emberekére és mindössze 5 millió évvel ezelőtt vált el a két faj törzsfejlődése egymástól. A kutatók azt figyelték meg, hogy a fiatal lány csimpánzok sokkal gyorsabban tanulták meg anyjuktól azt, hogy hogyan gyűjtsenek termeszeket, mint a fiúk. A lány csimpánzok már 30 hónapos korukban elsajátították az ehhez szükséges technikát, míg a fiúk általában kétszer olyan idős korukban voltak erre képesek. Sőt a lányok sokkal pontosabban utánozták anyjuknak a kézmozdulatait, mint a fiúk.

A kutatók megfigyelése szerint a különbség oka a lányok nagyobb odafigyelésében rejlett.

A lányok sokkal több időt töltöttek azzal, hogy figyeljék anyjukat termeszgyűjtés közben, míg a fiúk figyelmét sokkal könnyebb volt elterelni. Szívesebben hintáztak az ágakon, bukfenceztek, birkóztak egymással. Az odafigyelésnek ez a hiánya okozta a gyengébb termesz-zsákmányt.

A kutatók szerint azonban a fiú csimpánzok se feleslegesen játszották heves játékaikat.

Míg a termesz hasznos táplálék a nőstény csimpánzok részére, addig a hím csimpánzok gyakran vadásznak nagyobb állatokra, mint például kisebb majomfajokra. Vad játszadozásaikkal a fiatal csimpánz fiúk későbbi vadászataikhoz szerzik meg a szükséges ügyességet. A nőstény csimpánzok gyakran hordozzák ölükben gyermeküket, s így nem tudnak olyan veszélyes foglalatosságokat űzni, mint a vadászat. A termesz-gyűjtés egy sokkal biztonságosabb táplálékgyűjtés számukra. Ráadásul a fiú csimpánzok bolondozása, birkózása valószínűleg segít nekik későbbi társadalmi beilleszkedéseikben, szövetségeseik kiépítésében is.

A kutatók szerint a későbbi nemi szerepek különbségei miatt nyugodtabbak és az apróbb részletek, kifinomultabb mozdulatok iránt érzékenyebbek a lányok,

így az iskolában szükséges hosszú, órákon át tartó odafigyelés jobban „fekszik” nekik, mint a mozgékonyabb elfoglaltságot kedvelő fiúknak.

Valószínűleg, hogy akinek van fia is meg lánya is, vagy akár a tanítók, tanárok többsége a csimpánzgyerekekhez hasonló viselkedésbeli különbséget fedez fel az emberi fiúk és lányok között, s az a megfigyelés, hogy a kislányok gyorsabban tanulnak, mint a fiúk, talán az őseink hasonló nemi különbségére vezethető vissza.

Prof.Dr.Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!