A hús serkenti a gyerekek fejlődését

hús serkenti a gyerekek fejlődését

Kenyai iskolásokkal végzett 2 éves kutatás azt bizonyította, hogy a hús rendkívül fontos a gyerekek táplálkozásában. Nélküle a gyerekek kisebbek, gyengébbek és kevésbé intelligensek lesznek.

Lindsay Allen, a Kaliforniai Egyetem kutatója szerint az eredmények annyira egyértelműek, hogy szerinte a gyermekektől megtagadni a húst, vagy a tejtermékeket az életük első néhány évében etikátlan.

A vizsgálatban 544, átlagosan 7 éves kenyai gyermek vett részt. A gyermekek egy része naponta 60 gramm darált marhahúst kapott táplálék kiegészítőként, egy másik része egy pohár tejet, a harmadik része hasonló energiatartalmú növényi olajat, vagy semmilyen táplálék-kiegészítőt nem kapott. Két év után azok a gyerekek, akik táplálék-kiegészítőt kaptak, átlagosan 400 grammal többel gyarapodtak, mint azok, akik nem kaptak. A táplálék-kiegészítőt kapott gyerekek közül a húst kapottak mutatták a legnagyobb nyereséget. Ezeknek a gyerekeknek átlagosan 80%-kal többel nőt a felkar izmuk, mint a semmilyen kiegészítőt nem kapott gyerekeké. A tej-kiegészítőt kapott csoportnál ez az érték 40% volt. A hús-kiegészítőt kapott gyermekek szintén sokkal jobban teljesítettek intelligencia tesztben, probléma megoldásban és számtanban. Ráadásul ezek a gyerekek sokkal aktívabbak voltak a játszótéren, beszédesebbeknek, játékosabbaknak bizonyultak, sőt a vezetői képességeik is jobbak voltak.

A hús és más állati termékek olyan tápanyagokat tartalmaznak, amelyekhez máshonnan nehéz hozzájutni. Ezeket a kutatásokat azért lehetett így Kenyában elvégezni, mert az ottani gyerekek gyakorlatilag nem esznek állati eredetű élelmiszereket. A kenyai gyerekek hagyományos táplálkozása leginkább magas keményítő tartalmú élelmiszerekből áll, mint például kukorica, vagy bab, amelyekben kevés a cink, kalcium, az A, az E, és a B12 vitaminok.

A kutatások eredményei tehát azt mutatják, hogy azok a szülők, akik gyűlöletesnek találják azt, ha valaki állati eredetű élelmiszert eszik, súlyos választás előtt állnak.

Az egyértelműen bizonyított, hogy szigorú vegetáriánusként felnevelni egy gyermeket etikátlan. Bár vannak olyan kémiai kiegészítők, amelyek többé-kevésbé pótolni tudják a hiányokat, az egyetlen út, amivel garantálni lehet egy gyermek normális fejlődését, ha rendszeresen húst és halat eszik.

Ezek a megállapítások igazak mind a fejlett, mind az elmaradott országokra.

A szigorú vegetáriánus diétán felnövő gyermekek mind testi, mind szellemi fejlődésükben egyértelműen lemaradnak az állati termékeket is fogyasztó kortársaiktól.

Prof.Dr.Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!