Gyermekkorban, általánosságban elmondható, hogy gyakrabban végzünk altatást.

Nem csak a különféle műtétek érzéstelenítésekor, hanem a fájdalmatlan, de mozdulatlanságot igénylő pl. CT, MR vizsgálathoz is sokszor el kell altatni az életkorukból adódóan még nem megfelelően együttműködő gyermekeket.

Ijesztő esemény egy gyermek számára az altatás, aki csak szülei mellett érzi magát biztonságban. Az ismeretlen környezet, bizonytalanság, kiszolgáltatottság komoly szorongást okoz. Számtalan kérdés merül fel a gyermekekben és szüleikben is.

Fog fájni ? Kapok-e szurit? Hogyan altatnak el? Anyukám be jöhet velem?

A gyermekek életkoruk és érettségük szerint másképpen gondolkodnak az egészségről és a betegségről. A betegségtől való félelem minden életkorban általános. A különböző életkorú gyermekek más és más információt igényelnek. Ha gyermekeket jól ellátjuk kórházi tudnivalókkal, könnyebben fogja feldolgozni a szituációt, csökken stressz reakciója, és nyugodtabban fogja érezni magát.

Fél évesnél fiatalabb csecsemők a szüleitől való szeparálódást jól viselik, a kórházban tartózkodás során könnyedén elfogadják az ápoló személyzet szülőpótló szerepét.

Idősebb csecsemők és kisgyermekek az erősebb szülői kötödés miatt igen nehezen viselik a számukra érzelmi biztonságot nyújtó szülőtől való elszakadást.

Iskolás korban könnyebben elviselik a szülőtől történő elszakadást, viszont nyugtalanabbak a rájuk váró műtét és a kísérő fájdalom miatt.

A tinédzserkor drámai időszak az emberek életében, tele van nagy fizikai és pszichés változásokkal. A tinédzsereket úgy kell vizsgálni, mint a felnőtteket és majdnem teljesen úgy kell informálni őket, mintha felnőttek lennének. Biológiai ismereteikkel megértik, hogy a szervek, szervrendszerek hogyan működnek. Mivel hipotetikusan gondolkodnak, következtetéseket vonnak le a kapott információkból és számolnak a kezelés következményeivel. Nem elégednek meg azzal, ha azt tudják, mi történik egy beavatkozás, kezelés alatt. Kíváncsiak arra is miért mutatja azt a vizsgálat vagy a kezelés, amit, és milyen későbbi hatásokra számíthatnak. Ezért fontos bátorítanunk a tinédzsereket, hogy kérdezzenek és határozzanak. Adjunk számukra elegendő időt az után gondolásra és a töprengésre.

Intézetünkben minden tervezett műtét, altatást, érzéstelenítést igénylő vizsgálat, beavatkozás előtt pár nappal a gyermeket és szüleit vagy törvényes képviselőjét az operáló orvos elküldi az Aneszteziológiai ambulanciára.

Az aneszteziológiai ambulancián az otthont idéző bútorok, színes falak, külön játszórész a gyermekeknek, a játékok látványa szinte azonnal elfelejteti a gyerekekkel, hogy orvosnál vannak, általában azonnal győz az izgalommal teli kíváncsiság. A szülők és a gyerekek is sokkal oldottabban viselkednek, mint a fehér csempés klasszikus orvosi rendelőkben.

Ambulanciánkon találkoznak először az altató orvossal – sajnos nem biztos, hogy azzal a doktorral aki a későbbiekben altatni fogja a gyermeket.

Mielőtt bejönnek a rendelőbe, a szülő/törvényes képviselő kézbe kap egy „Aneszteziológiai ambuláns lapot”, amit előzetesen, értelemszerűen ki kell töltenie. Ez a lap a gyermek adataira, előző betegségeire, családban előforduló – örökölhető betegségekre, esetlegesen szedett gyógyszerekre, és néhány speciális altatással kapcsolatos dologra vonatkozó kérdéseket tartalmaz. A szülők kapnak egy írásos tájékoztatót is, ami nagyvonalakban tartalmazza az altatás lényeges elmeit, formáit. Az aneszteziológiai ambulancián az altatóorvos elmondja az érzéstelenítéssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat, például mikor ehet, ihat utoljára a gyermek, a rendszeresen szedett gyógyszereit mikor kell bevennie. Ekkor beszélik meg a beavatkozás – műtét típusától függően azt is, hogy hogyan lesz elaltatva a gyermek.

Tudjuk, hogy a gyermek és a szülő szoros egységet képez a teljes egészségügyi folyamat során.

Nagyon fontos, annak ellenére, hogy a döntést a szülő hozza meg, a gyermeket életkorának megfelelően mindig be kell vonni a kommunikációba, olyan nyelven, amit Ő is megért

– hiszen tudjuk, hogy az információ már önmagában is csökkenti mind a gyermek mind a szülő félelmét, szorongását. Lényeges eleme az előkészítésnek, hogy a gyermeket is és a szülőt is aktív partnerként kezeljük, bevonjuk őket a „gyógyítás” folyamatába. A bizalom elnyerése és megtartása miatt nagyon fontos az őszinteség és a hitelesség. Érthető, hogy sokszor a felnőtt figyelme inkább a műtét kellemetlenségeire összpontosít, de fontos, hogy a gyermek is tisztában legyen azzal, hogy mindaz ami a kórházban történik az Ő érdekében történik.

A különböző életkorú gyermekek más és más információt igényelnek, de nagyon fontos, hogy mindig az igazat mondjuk a gyermeknek,

például nem szabad azt mondani, hogy az injekció nem fáj, nem kell a kórházban maradni………..

Különböző aneszteziológiai technikák közül lehet választani, természetesen a szakma szabályait mindig szem előtt tartva.
Hiszen az is nagyon fontos, hogy érezzék mind a gyerekek, mind a szüleik, hogy van beleszólásuk, befolyásolhatják, kontrollálhatják az eseményeket. Nem kell azonnal dönteni arról, hogy űrhajósmaszkkal, vagy darázscsípéssel szeretne majd a műtőben elaludni.

Bizonyos keretek között rábízzuk a döntést a gyerekekre döntési élményt biztosítva. A műtét kapcsán hangsúlyozzuk, hogy miért van szükség a beavatkozásra – a panaszok megszűnnek, enyhülnek a műtét után .Elmondjuk, hogy még az osztályon ott lesz vele az anyu ahol megkapja a „varázslószörpöt”, vagy tablettát, amitől még nem fog elaludni csak elbódul, esetleg azt se. Elmondjuk, hogy meddig jöhetnek a szülők – a műtőben sajnos még nincs erre alkalmas bealtató helység, de ahol lehetőség van rá CT, MR vizsgáló, ambulanciák ott a szülő is bent maradhat addig, amíg a gyermek el nem alszik. Fontos, hogy mind a szülők, mind a gyerekek tudják, hogy meddig maradhatnak együtt – nagy megkönnyebbülés, ha nem kell tartós szeparációs helyzetre felkészülniük.

A műtét kapcsán el mondjuk miért van szükség a beavatkozásra – a panaszok megszűnnek, enyhülnek a műtét után . Nagyon fontosnak tarjuk, hogy érezzék mind a gyerekek, mind a szüleik, hogy van beleszólásuk az eseményekbe.

Minden életkorban vannak olyan döntések, amelyeket a gyermek egyedül hozhat meg,

2-3 éves korú gyerekek dönthetnek például arról, hogy az édesanyjuk ölében történjen a vizsgálat,
4-6 éves kor körül már bevonjuk az anamnézis felvételbe, kisebb döntésekbe például tablettát vagy szirupot szeretne.
7-10 éves kor körül a gyermekkel már „kettesben” is megbeszéljük a problémát, amit természetesen a szülővel később egyeztetünk.
12 éves kor körül már „önálló” betegként kell kezelni a gyermeket, megkérdezni, kikérni a véleményét a kezeléssel kapcsolatban.

Hangsúlyozzuk, hogy a műtőben az a rengeteg és hangos zöld ember mind az Ő biztonságát szolgálja. Igyekszünk a gyermekek szorongását, félelmét gyermekbarát eszközökkel oldani, játékos formában. Nagyon kíváncsiak például a műtőlámpára, világítós ruhacsipeszre – pulzoximéter érzékelő, a kis tévére – monitor, amin az álmukat nézzük amíg ők alszanak és ezalatt meggyógyítják őket. … így érzékelik, hogy megértjük a „problémájukat” és megoldást várhatnak tőlünk, ezzel tovább építjük a bizalmat.

Napjainkban már lehetőség van a gyógykezelés alatt – természetesen az intézet házirendjében foglaltaknak megfelelően – végig a gyermek mellett tartózkodni a gyógykezelés alatt, ezért mindinkább előtérbe helyeződik a szülő szerepe, hiszen ebben a kiszolgáltatott helyzetben a szülő jelenléte, viselkedése, gondolatai, mondatai jelentik a gyermek számára a biztonságot.

Gebei Katalin