Talán nem vagyunk igazán tudatában, hogy a fogazat milyen fontos szerepet játszik életünkben. Pedig befolyásolja az arc harmóniáját, a beszéd és az artikuláció módját, mimikánkat, evvel személyiségünk egyéni kisugárzását. Voltaképpen a fogazat az életminőség része, önértékelésünk szimbolikus jelzője. A szép, szabályos, attraktív fogazat a társadalmi kommunikációban egészséget és életörömöt sugároz.

Széles körben elterjedt tévhit a fogszabályozást magát „kozmetológiának” tekinti.

A fogtorlódások, a fogak közötti rések, valamint az állcsontok egymáshoz képest rendellenes helyzete valóban megzavarják az arc egészének harmóniáját, pontosabban annak esztétikáját. A kozmetika azonban „szépítőszerekkel” végzett arcbőr kezelési eljárás, amely megdőlt fogak helyzetén vagy hibás állcsontpozíciókon nem tud változtatni. Másrészt az esztétika semmiképpen nem kozmetika, annál több és bonyolultabb dolog. Az archarmónia az esztétikus fogsorokkal physiognomiai funkciót tölt be, amely nem csak az egyén pszihéjére van hatással, hanem embertársaira is.

A fogszabályozás javallatára azonban orvos indokok alapján kerül sor. Az állcsont-ortopédiai beavatkozásokat is medicinális aspektusok indokolják. A fogszabályozó vagy állcsont-ortopédiai kezelés végeredménye úgyszólván mindig, járulékosan a paciens arcának esztétikai javulását is eredményezi. Ez utóbbi sajátosság miatt hajlamosak számosan a fogszabályozást a kozmetológiához hasonlítani.

Mi is akkor a fogszabályozás valójában?

A fogszabályozás mindenekelőtt megelőzés, a fogmegtartás egyik módja. Csak a szabályos fogsor teszi igazából lehetővé a fogazat könnyű tisztulását és az egyszerű szájhigénét. A rendezetlen fogazatban a lepedék megtapadása fokozott, így a normális rágás hiányában a fogak ún. öntisztuló képessége szenved súlyos zavart, ami a fogszuvasodás és a fogágybetegségek kialakulása szempontjából úgyszólván elháríthatatlan rizikó tényező. A kiálló, előreálló metszők (ún. „kapafogak”) baleseti sérülése, letörése hússzor nagyobb kockázati tényezőt jelent 10-14 éves korban, a normális tengelyállású frontfogakhoz képet. Kizárólag az egymáshoz képest megfelelően álló fogak és az így korrekt módon záródó fogsor teszi lehetővé az egyes fogak túlterhelődésének elkerülését, a fájdalmas állkapocsizületi problémák megjelenését.

A harapási komfort hiányára bizonyítottan visszavezethető a fejfájások számottevő része.

A kielégítetlen metsző- és őrlőmozgások az inkomplett falatképzés következtében atípusos nyelési- és tápfelvételi kényszert és szokásokat alakítanak ki. A rágási zavarok közismerten az emésztőrendszeri és az általános tápláltsági – ezáltal egészségi – állapotra is kihatással lehetnek. A rágószerv kóros állapota többnyire a fonáció zavarával jár, valamint a beszédkészség rendellenességeit is okozhatja. Végül elkeserítő, hogy a fogászati esztétikai hiánya bizonyítottan a társadalmi beilleszkedés és a szociális kommunikáció pszichés zavaraival jár.

A fogszabályozó kezelés célja a fogazat zavartalan funkciójú összerendezése és a fogak sorba rendezése által esztétikussá is váló rágószerv élethossziglani megtartása, a normális funkció létrehozása révén. A funktionálisan és ez által esztétikailag is optimális rágószerv egysége tehát hosszú távú. Ezen állapot eléréséért a kezelést vállaló paciens individuálisan, családja és környezete áttételesen „nagyra becsüli rágószerve értékét”, annak ápolására és megtartására (tudományosan bizonyítottan) az átlagot magason meghaladó figyelmet szentel. A fogszabályozó kezelés után a paciens tudatában a saját fog birtoklása felértékelődik. A fogpótlásokkal szemben averzió alakul ki bennük, ellentétben azoknak a „kultúrájával”, akik a „sebaj, majd megcsináltatom a rossz fogaimat” alapon felmentik magukat fogazatukkal való törődés alól.

A viszonylag hosszú fogszabályzó kezelések során inkorpolálódott szájhigénés öntudat tartós és erősebb,

mint ami pl. szájhigénés hirdetésekkel, havi kampányokkal és divatos ún. kommunális projectekkel el lehet érni. Felmérés szerint hazánkban a csak serdülők 5,1%-ának a fogazata ép, és a fogszuvasodástól mentes, addig rögzített fogszabályzó készülékekkel kezeltek körében ez az arány nagyságrenddel kedvezőbb: 46%.

Végezetül a legérdekesebb, hogy az

ép és egészséges fogazat iránti igényt a fogakkal való törődést a fogszabályozó kezelésen átesett gyermekek felnőtt korukban utódaikra

– amerikai több korosztályos felmérések szerint – áttestálják, ezért a fogszabályozásra fordított erőfeszítések hatása a generációkon át követhető volt. Meglepő, de ez az effektus nem volt kapcsolatban a vizsgált csoportok szociális helyzetével.

Szakmai körökben régebb óta tudott, hogy a fogszuvasodás elterjedségének lassan csökkenő trendjét – gyermekkorban – felváltani látszanak a rágószervi rendellenességek. Sajnálatos, hogy a csökkenő születésszám ellenére a harapási és állcsontrendellenességek száma és súlyossága egyre fokozódó tendenciát mutat.

A széleskörű vizsgálatok azt is felfedték, hogy a szájüregben valamilyen harapási rendellenesség a leggyakrabban előforduló gyermekkori probléma mind tej, mind vegyes, mind maradó fogazatban egyaránt! A szuvasodás létrejöttével ellentétben ezek kóroka nem külső eredetű, hanem bonyolult, soktényezősen meghatározott belső – genetikai, hormonális, funkcionális alkati stb. – okokkal definiálható rendellenességek. Az érintett nem hibáztatható, hogy nem használt fogkefét, fogpasztát és nem „ápolta” fogait. Ezek az elváltozások orvosi beavatkozás nélkül többnyire nem kompenzálhatók, súlyos megjelenési formájuk feltartóztathatatlan.

Minden korai beavatkozás, ún. amely egy rágószervi rendellenesség (szaknyelven: dysgnathia) kifejlődését megakadályozza prevenció. Az ilyen kisgyermekkori ún. inerceptív kezelések a fogszabályozás és áll-csontortopédia területén rendkívüli jelentőséggel bírnak. Gyermekfogászati beutaló, vagy más jelzés esetén, ne tétovázzunk szakorvoshoz fordulni, mert a növekedés lezárulása után az elszalasztott lehetőség többnyire csak műtéti úton rendezhető. Ne feledjük, hogy a dysgnathiák olyan kóros állapotok, amelyek tartós fennállásuk révén számos és súlyos következményes megbetegedést vonnak maguk után. A rágószervi rendellenességek gyermekkori rendezésének már vázolt elsődleges jelentősége egyben a következmények elhárítását is jelenti. Érdemes tehát gyermekeink fogszabályozásáért a generációkra kiható esetleges anyagi áldozatot is vállalunk.

Prof. Dr. Végh András