A Fény
Máté Eszti, 17 éves budapesti gimnazista vagyok. 2015. márciusában kerültem a kórház onkohaematológiai osztályára. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal bent vagyok.
A kezelések mellett a kórházpedagógusok segítségével folytatni tudom tanulmányaimat.
Emellett igyekszem számomra érdekes tevékenységekkel elfoglalni magam.
Egyik tanárom Tóhné Almásy Monika vezetésével az osztályon fekvő gyerekekkel együtt részt veszünk az Eötvös József Gimnázium diákjaival közösen szerveződő „Fény” projektben.
Erre írtam ezt a verset.
.
A Fény
Látni nem látsz, érezni nem érzel,
mégis nélkülem túl sokra nem lészel.
De egy napon, mikor megtudod hiányom, károm,
hirtelen feltárul piciny kis világom.
Piciny kis világom törékeny világa,
melynek megvan minden bája, kára.
Most piciny kis szikrácskám kihullt, mintegy
zord rideg sötétség elborít mindent.
De lángom újra felkapni kész,
ellenséget bátran legyőzni kész.
Mert erős vagyok, küzdök nagyon,
ezért neked már nem lesz bajod.
Mert ez vagyok én, a nagyszerű fény,
aki nélkül nem lehetsz mindennapi lény!
Máté Eszter