A beszéd tanulása
![beszéd](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/beszed-hear-71330_640.jpg)
Egy vizsgálat eredményei alapján a beszéd megtanulásának képessége már három éves korban elkezd csökkenni.
Az már korábbi megfigyelésekből is ismert volt, hogy a beszéd és általában a nyelvek tanulására a gyermekkor a legfogékonyabb idő, és ez a képesség a kor előrehaladtával fokozatosan csökken. Gondoljunk csak arra a manapság már gyakori esetre, amikor egy család gyerekekkel hosszabb időre külföldre utazik, ahol más nyelven beszélnek.
A gyermekek általában nagyon rövid idő alatt, akcentus nélkül képesek tökéletesen elsajátítani a helyi nyelvet, míg a felnőttek általában soha nem képesek a nyelv teljes megtanulására.
Néhány tragikus eset kapcsán azonban azt is megfigyelték, hogyha kisgyermekek egy bizonyos korig nem hallanak rendszeresen beszédet, soha nem fognak rendesen beszélni. Azonban az, hogy ez a képesség már három éves korban kezd csökkenni meglepte a kutatókat.
A vizsgálatokban olyan gyermekeket vizsgáltak, akik süketen születtek és életük első négy évében fülcsiga implantátumot kaptak. Ez egy olyan szerkezet, amelyik a hangot elektromos impulzusokká alakítja, amelyeket az agy érzékelni tud és így sok süket ember hallani fog. A kutatók vizsgálták egy általánosan elfogadott teszttel a gyermekek nyelvi fejlődését, szókincsét, a nyelvtan helyes használatának képességét.
Mikor érdemes elvégezni ezt a műtétet?
Azt találták, hogy azoknak a gyermekeknek volt a legjobb a nyelvi fejlődése, akik az implantátumot két éves koruk előtt kapták. Akik három, vagy négy éves korukban kapták, sokkal lassabban fejlődtek, bár a kutatók hangsúlyozták, hogy ezek a gyerekek is sokat profitáltak a szerkezetből.
Ez a felfedezés arra is rámutat, hogy az implantátum behelyezését érdemes két éves kor előtt megtenni, bár a szakemberek azt mondják, hogy a süketen születetteknél nem a beszéd az egyedüli kommunikáció. A jelbeszéd elsajátítása ugyanolyan fontos, és ennek is ez a legfogékonyabb életkora. Azt javasolják, hogy ebben a korban egyszerre kéne a gyerekeknek a jelbeszédet és a beszédet megtanítani, és ez a kétnyelvű tanítás biztosítja leginkább a legjobb beszédkészséget.
![elválasztó-sor elválasztó-sor](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/elvalaszto-00.png)
![vashiany-verszegenyseg.hu vashiany-verszegenyseg.hu](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/Salbert-banner-900x250px.jpg)
![elválasztó-sor elválasztó-sor](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/elvalaszto-00.png)
![Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 1% Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 1 %](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/HeimPal-970x90-1.png)
![szünet szünet](https://gyogyhirek.hu/wp-content/uploads/HIRDETES.png)