Fény kiállítás képei

Erdős Viola vagyok, 16 éves középiskolás.
Májusban két hetet töltöttem a Heim Pál kórházban, ahol megismerkedtem László Márta pedagógussal.
Nekem, többek között, a fotózás a hobbym, s így Márta néni biztatott, hogy vegyek részt a kórház Onkológiai osztálya és az Eötvös Gimnázium Fény elnevezésű közös projektjében, amit a Fény Nemzetközi Éve alkalmából szerveztek.

Több fotóval neveztem be, ezekből a mellékelt hármat állították ki. A fák fölött az égbolt címűt a kórházi szobám ablakából fotóztam.

A kiállítás megnyitójára, ami bensőséges és szép volt, Márta nénivel együtt mentünk el. Jó érzés volt számomra, hogy a betegségem alatt is hasznosan tudtam eltölteni az időt és örömet szereztem másoknak, miközben én magam is gazdagodtam.

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!