Ez a hír nem kacsa

kacsa

kacsak5Február első hetében, legalábbis átmenetileg, tavasziasra fordult az időjárás.

Az egyik délelőtt kórházunk kertjében egy kacsapárra, feltehetőleg házaspárra, lettem figyelmes. Békésen tépkedték a sarjadó fűszálakat, apró magokat keresgéltek. Jöttömre nem rebbentek szét, látszott, hogy máshol már megszokhatták az emberek közelségét.

Akik arra jöttek, anyuka gyermekével, nővérkék, kertész, mind megálltak és önfeledten örültünk a váratlan vendégeknek. Az egyik nővérke már az ősszel is látta őket és meggyőződése, hogy ugyanaz a pár tért vissza.

A Nephrológiai szakrendelő asszisztense, Tóth Magdi, aki egyébként is szeret fotózni, lencsevégre kapta őket. Így azok is gyönyörködhetnek bennük, akik személyesen nem találkoztak velük.

Nekem két dolog jutott eszembe az esemény kapcsán.

Otthon az elintézendő ügyek papírhalmát egy összeölelkező kacsapár vigyázza. Őket is elhoztam.
Aztán olvastam Konrad Lorenz etológus professzor, a kacsák és vadludak atyja / pontosabban anyja! / könyvét, aki csodálatosan ír ezekről a kedves szárnyasokról.
Ajánlom az olvasók szíves figyelmébe a könyveit, amik az kacsakemberi kapcsolatokról is szólnak.

Egy óra múlva, amikor ismét arra jártam, a kacsáknak már csak a hűlt helyét találtam. Ki tudja merre szálltak tovább? Talán a Duna partján élnek vagy még távolabb? Ez talány.
Az viszont biztos, hogy jelenlétükkel örömet szereztek nekünk arra a napra, egy üde színfoltot teremtve így a tél vége táján.

Megjegyzés: A mai napon, amikor e sorokat írom, mintegy varázsszóra, ismét megjelent a két kacsa a kertben. Most is akadtak csodálóik.

László Márta

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!