Beszédhibák és fognövekedési rendellenességek

pösze

A fognövekedési rendellenességekkel összefüggő,

azok talaján kialakuló beszédhibák túlnyomó részt szigmatizmusok, illetve pöszeségek.

A pöszeség

A pöszeség az anyanyelv beszédhangjainak következetesen helytelen ejtése. Kisgyermekeknél általában a beszéd éretlenségének következménye s egyben tünete is (élettani pöszeség), amely esetenként akár 6 éves korig is elhúzódhat. Előfordul azonban, hogy a helyes kiejtés a jó beszédpélda hiányában vagy a beszédhangok megkülönböztetésének zavara következtében, esetleg a beszédszervi mozgások pontatlansága miatt nem alakulhat ki. Mindezeken túl a pöszeség bizonyos beszédszervi, illetve fognövekedési, fogszabályozási rendellenességek és eltérések következménye is lehet.

Minél több tényező játszik szerepet a helytelen kiejtésben, annál súlyosabb hangzásbeli eltéréseket és torzulásokat észlelhetünk a gyermeknél: néhány beszédhangnak egy másikkal történő helyettesítésétől szinte valamennyi mássalhangzó torzításáig, kihagyásáig, sőt, a magánhangzók helytelen ejtésére is kiterjedhet a hiba. A pöszeség e kiterjedtségétől függően lehet részleges vagy általános. A két változat között igen nagy hangzás- és érthetőségbeli különbségek észlelhetők. Ennek érzékeltetésére álljon itt egy példa.

beszéd
A szövegek hangos felolvasása esetén jól érzékelhető a különbség a háromféle szövegejtés között.

Az élettani pöszeség

beszédhibákAz élettani pöszeség a beszédhangok kiejtésének a beszédfejlődéssel törvényszerűen együtt járó pontatlansága, helyesebben differenciálatlansága. Nem tekinthető beszédhibának. Folyamatos, spontán javulás jellemzi, a gyermek – köznapi, helytelen szóhasználattal – „kinövi”. A javulás üteme szakaszos is lehet, tehát hirtelen nagyfokú javulás után hosszabb idő is eltelhet a kiejtés érzékelhető változása nélkül. Ezekben a szakaszokban azonban a nyelvi rendszer más összetevői (szókincs, nyelvtani rendszer) fejlődnek gyorsabban. A helytelen hangképzés az esetek többségében nem rögzül, azaz, nem alakul át „valódi” pöszeséggé. A kisgyermek rendszerint maga is elősegíti a beszédszerveinek, hangképzésének tökéletesítését. Egy-egy új hangot vagy az azt tartalmazó szót mondogatja ismételgeti, környezetével is elmondatja, „játszik” vele.

Élettani pöszeség esetében többnyire nem szükséges beszédjavítás. A fejlődést azonban célszerű elősegíteni különböző beszédfejlesztő gyakorlatokkal. Óvodásoknál általában elegendőnek bizonyul az anyanyelvi nevelés programjában előírt beszédfejlesztés és az otthoni foglalkozás. Ha a gyermek nem jár óvodába, a szülő sok mesével, énekkel, versek ritmizálásával, ismételgetésével, elsősorban a népi gyermekjátékok felelgetős szövegeivel gyakoroltathatja a beszédet. Kis segítséggel tehát 5-6 éves kor között általában megszűnik az élettani pöszeség, amit – ismételten felhívjuk rá a figyelmet – nem tartunk beszédhibának.

Az organikus pöszeség

Az organikus pöszeség a beszédszervek fejlődési rendellenességeinek következtében kialakult artikulációs hiba. A beszédszervek sérülései közül a leggyakoribbak a lenőtt nyelvfék, a fognövési rendellenességek, a túlságosan vastag nyelv. Ezeknél sokkal súlyosabb az ajak- és szájpadhasadék (helytelenül sokan még napjainkban is nyúlszáj, farkastorok kifejezéssel említik). A felsorolt szervi eltérések a beszédszervek mozgását is nehezítik vagy torzítják. Jellemző az organikus pöszeségre, hogy a kiejtés keveset javul, a gyermek tehát úgymond „nem növi ki”. A helytelen kiejtés rögzül, sok más beszédkövetkezményt okozva.

A beszédjavítást megelőzően vagy azzal párhuzamosan szükséges a helyes beszéd anatómiai feltételeinek megteremtése. El kell végeztetni tehát bizonyos esetekben a lenőtt nyelvfék fölmetszését, szükség szerint a fogszabályozást, feltétlenül az ajak- és szájpadhasadék műtéti korrekcióját. Mindezt nyugodtan bízza a szülő a vizsgálatot végző foniáter és orthodontus orvosra.

Az organikus pöszeség azonban az orvosi beavatkozás ellenére sem szűnik meg logopédiai kezelés nélkül. Eredményes kezelést ilyenkor mindkét problémára csak a „team munkában” egyidejűleg végzett korrekció eredményezhet. Mindkét szakterület, illetve szakember egyidejű kezelése, azaz a két anomália egyidejű megoldása jelenthet csak recidíva mentes javulást. Rendszeres és kitartó logopédiai munkával, sok otthoni kiegészítő foglalkozással viszont teljes, maradandó javulás érhető el. A javítás a súlyosabb eltérések esetében – lassú és általában hosszadalmas – gyakran áthúzódik még az iskolás korra is.

Ez az egyik magyarázata annak, hogy az organikusan pösze gyermek az életkor előrehaladásával – különösen iskolás korban – főleg az olvasás-írás megtanulásának nehézségeiből fakadóan gátlásossá válhat.

A funkcionális pöszeség

A funkcionális pöszeség egyik legfőbb jellemzője, hogy a beszédszervek épek, s ugyancsak ép vagy igen könnyen fejleszthető ezek mozgása is. A beszédfejlődés során azonban állandósul a helytelen hangképzés.
A funkcionális pöszeséget az élettanitól csak a szakember (logopédus) tudja megkülönböztetni, mégpedig tanult ismeretei alapján: a gyermek beszédfejlődésének elemzése, a pszichológiai vizsgálatok eredményeinek a speciális beszédvizsgálati és hallásvizsgálati adatokkal való összevetése útján.

A funkcionális pöszeséget a jól képzett logopédus aránylag könnyen, gyorsan javítja ki. A gyermek szinte egyik napról a másikra sajátítja el és építi be a beszédébe a kialakított hangokat.

Éppen e – viszonylag gyors – fejleszthetőség következménye, hogy a funkcionálisan pösze gyermekeknél nem alakul ki általában sem kisebbségi érzés, sem pedig a beszédhiba tudata. Mindez esetleg csak akkor következik be, ha az iskolakezdésre még nem javították ki a beszédét és emiatt hátrányos helyzetbe kerül.
A funkcionális pöszeség javításának optimális ideje éppen ezért az 5-6 éves kor. A logopédus kialakítja a beszédhangokat, rögzíti és automatizálja, a szülő pedig az otthoni gyakorlással segítheti elő a helyes tiszta kiejtést.

Rajk Lajos András

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!